Shock!

december 01.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Iconic: Second Skin

iconic_cRutinos olvasóink, tapasztalt dallamkedvelőink, mindig bizakodó követőink kapásból tudják, mire kell gondolni, ha olyan neveket és fogalmakat látnak egymással összefüggésben, mint dallamos, Del Vecchio, Frontiers Records, valamint szupergroup (supergroup, szupergrup). A megfejtés: bármire. Nézzük, hogy alakult ez az Iconic kapcsán!

Hozzávalók:

Tommy Aldridge – Gary Moore, Ted Nugent, Ozzy, Whitesnake satöbbi. 72 éves, elnyűhetetlen. Dobol.
Marco Mendoza – Blue Murder, Whitesnake, The Dead Daisies, egyebek. 59 éves, elnyűhetetlen. Basszusozik.
Michael Sweet
– Stryper. 58 éves. Hisz Istenben, gitározik, énekel.
Joel Hoekstra – Night Ranger, Whitesnake, másoknál is. 52 éves, emlékeztet Sidre a Jégkorszakból, gitározik.
Nathan James
– Inglorious. 33 éves, szőkíti a haját, énekel.

megjelenés:
2022
kiadó:
Frontiers
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 18 Szavazat )

Nos, mint fentebb említettem, ma már egyáltalán nem muszáj felkapni a fejünket olyan névsorokra, amiben korábbról és máshonnan ismert és bármennyire híres zenészek összeállnak, hogy újabb formációt alkossanak, és kiadnak egy (vagy több) új lemezt. Az esetek többségében tisztességes rutinmunka árán létrejön ilyen-olyan album, megvesszük – manapság: kibéreljük –, meghallgatjuk, jó esetben emlékszünk még rá két hét múlva, aztán jöhet a következő anyag. Sietek leszögezni ugyanakkor: az, hogy úgynevezett szupergroupok jönnek létre, szuperzenészek alkotnak közösen, önmagában még nem jelenti, hogy eleve rossz legyen a produkció, elvileg nem is kéne fenntartásokkal fogadnunk. Ugyanakkor van a(z enyhe) várakozás utáni realitás, és a „na most akkor mi van?" kérdésre a vállvonogatás.

Ebbe a környezetbe született bele legutóbbi híresség-csapatunk, az Iconic. Túlzottan nem is mentem utána az elnevezésnek, sejthető a magyarázat, de a zenekar összeállításában Serafino Perugino, a Frontiers tulajdonosa tette meg az első lépést. Sweettel beszélve javasolta, hogy Hoekstrával hozzanak tető alá egy formációt, a két gitáros pedig Jamest akarta énekesnek. Az alomból felölelték az eléggé könnyen elérhető arcokat, így létre is jött a gárda. A stílus adott volt, és az egész anyagon érződik is, hogy a zenészeknek nem kellett nagyon a saját stílusuktól messzire elrugaszkodott dolgokat művelniük. Komfortos, kellemes, simulékony hard rockot játszanak, két kiváló énekest hallani a mikrofonoknál. Van erre egy hibátlan kifejezés, ami sokat elmond a műsorról, és pont olyan komfortosan érthető, mint amire vonatkoztatjuk: rutinmunka. Nem fog meglepni a furfangos hangszerelés, tudod, milyen hangok jönnek elő a srácokból, ismerni, hogy Sweet a hagyományosabb szólózást képviseli, míg Hoekstra a villantósabb, fifikásabb, modernebb vonalat viszi. Alapvetően nem is lenne gond ezzel, azaz nincs is. Viszont azt eredményezi az összkép, hogy a felhúzott verkli szépen végigfut bő háromnegyed órán keresztül, nagyjából verze-refrén-verze-refrén-átkötés-szóló-refrén szerkezetben. Lekapcsolod a villanyt, lefekszel aludni, másnap munka. De ettől még jól érzed magad, marad minden a helyén.

Nem véletlen, hogy egy kicsit metálos, egy kicsit hard rockos, egy kicsit tekerős, kicsit bluesos lett az összkép. Mivel a tagok jó része a '80-as években mászott bele a rockba, így az onnan érkező hatások, na meg a Whitesnake-fátyol maga elég domináns. A második nóta, a Ready For Your Love jöhetett volna John Sykes fiókjából is, csukott szemmel pedig a kezeit is a szóló alá lehet képzelni. A darázscsíkos Stryper jellemzői kevésbé vannak jelen, ugyanakkor Michael hangja annyira egyedi, hogy mindig meg kell nézni a címkét, mit hallgatunk éppen. Amikor James énekel, az meg még jobban erősíti a Coverdale-párhuzamot.

A zeneszerzés alapvetően a gitárosok feladata volt, Sweet elmondása szerint az ő feladata volt dalokká kovácsolni Hoekstra riffjeit, ötleteit, és átpasszolni Nathan térfelére azokat a dobozokat, ahova a saját dallamai már nem fértek be, vagy épp jobban illeszkedtek a másik hangszínéhez. Ha már itt tartunk, Michael midössze két dalban énekel, de az is demonstrálja, milyen jó formában van még a torka, még ha kicsit mélyült is a hangja, ami természetes, a korral jár. Aldridge teszi a dolgát, csodálatos, hogy ilyen korban ilyen lendülettel végzi feladatát, tényleg az, ám ha csak a dobsávokat hallanám, nem tudnám megmondani, ki dobol. Mendozára ugyanez igaz, de azért abban biztos vagyok, hogy élőben lenyűgöznének a munkájukkal, és a lényeg ez lenne, ugye. Nathan James is tolja az energiákat becsülettel, és talán ez kicsit sok is. Lehet, csak engem zavar, de többször azt vettem észre, hogy helyenként visszább vehetne az erőből, és akkor kerekebb lenne az eredmény. Mint mikor kikönyököl a bagett a szatyor oldalán. Finom az még úgy is, csak zavaró. Tény, hogy viszi a hév, tény, hogy megvan minden adottsága a rockoláshoz, főként, ha a Whitesnake-párhuzamot vesszük. Kíváncsi vagyok, kinek melyik dalcím ugrik be, amikor meghallja a zárótétel, a középtempós, blues shuffle hintázáson nyugvó Enough Of Your Love című számot, ikergitárokkal, mellből jövő énekkel...

A jogdíjakon Alessandro Del Vecchio, Michael Sweet és Joel Hoekstra osztoznak mint szerzők, és ezzel, amellett, hogy a már-már kötelező Del Vecchio-cinkelést behozzuk, elmondjuk azt is, hogy talán ezen a lemezen fedezhető fel legkevésbé az az áramvonalas, készletekből fejlesztett dallamvezetés, ami az ő általa jegyzett anyagokban tetten érhető. Jó hír. Annyiban is több ez a lemez a többi híresemberes albumokhoz képest, hogy itt tényleg egészséges arányt képvisel a hagyománytisztelet és a modernizmus, még a nyilvánvaló kiszámíthatóság ellenére is. Hoekstra pedig hozza a dallamos, technikás, de még éppen egészséges mennyiségű hangokból álló szólókat, ezek pedig sokat segítenek az érdeklődés fenntartásában.

Igazából akkor lenne értelme ennek a lemeznek, ha élőben is láthatnánk-hallhatnánk őket, eddig ez csak first skin, bár annak kimondottan jó, akkor is, ha nem ez lesz a lakatlan szigetes gyűjteményünk egyik eleme. Meglátjuk, mire fogunk emlékezni belőle hónapok múltán.

 

Hozzászólások 

 
#7 Gurgi 2022-07-05 08:22
A Find me mellett még az Out of this world, Black Swan és a H.E.A.T. bármelyik lemeze kiemelkedő számomra az elmúlt évekből. A Dreamtide is várós
Idézet
 
 
#6 Horváth György 2022-07-04 22:56
Az utóbbi évek 10 pontos Frontiers lemezei(szerint em)
-TREAT:Endgame
-FIND ME::Dark Angel
-LIONVILLE:Magic is alive
Az Iconic lemezt azért vettem meg,hogy legyen mit bömböltetni a kocsiban,semmi nagyobb elvárás nélkül.. és kurvajó, NATHAN JAMES meg egy Isten..
Idézet
 
 
#5 latexbaba 2022-07-04 21:28
Idézet - ilovehardrock:
A nyolcvanas évek legelejétől hallgatom ezt a stílust.Természetesen nagy ritkán felbukkantak igazi újítók(pl.Eddie Van Halen mondjuk a Fair Wairning albumon),de alapjában véve a stílus változatlan maradt.És pont ez a gondom ezzel a kritikával...Kihallatszik belőle a Frontiers előítélet.Ezen az albumon bármelyik hangszerét hallgatom,csak felsőfokon tudok beszélni róluk,és ez az énekesre is igaz.És a nóták is jók.Kérlek benneteket,soro ljatok fel 10 pontos hard rock albumokat az elmúlt öt évből.Mert várom az új hallgatnivalóka t.(a héten jön az új Journey,és az isten Helke Engelke felé Dreamtide is közeleg)
Nálam az említett hármas Inglorious póló 10-es. Ha már supergroup: a legutolsó Black Country Communion dettó. Azon nemhogy töltelék nincs, de az összes dal zseni. Nem lehet stílusteremtő, hiszen ötven év eltelt azóta, de nálam bizony a Led Zep IV mellett van, ami a dalszerzést, feelinget, játékot illeti. Ki tudja, talán az kellett hozzá, hogy Hughes és Bonamassa előtte jól összebalhézzana k majd kibéküljenek. A veszekedés utáni szeretkezés a legédesebb.
Idézet
 
 
#4 ma 2022-07-04 20:11
Idézet - ilovehardrock:
A nyolcvanas évek legelejétől hallgatom ezt a stílust.Természetesen nagy ritkán felbukkantak igazi újítók(pl.Eddie Van Halen mondjuk a Fair Wairning albumon),de alapjában véve a stílus változatlan maradt.És pont ez a gondom ezzel a kritikával...Kihallatszik belőle a Frontiers előítélet.Ezen az albumon bármelyik hangszerét hallgatom,csak felsőfokon tudok beszélni róluk,és ez az énekesre is igaz.És a nóták is jók.Kérlek benneteket,soro ljatok fel 10 pontos hard rock albumokat az elmúlt öt évből.Mert várom az új hallgatnivalóka t.(a héten jön az új Journey,és az isten Helke Engelke felé Dreamtide is közeleg)

Szerintem vannak jó albumok az elmúlt 5 évben is. Jesper Binzer két szólólemeze, a Confess - Haunters, Harem Scarem - United, Love n Revenge - Karma, Gun - Favourite Pleasures, The Lazys - Tropical Hazards. A világot nem váltják meg, de szerintem nagyon jók. Lehetne még sorolni.
De az is nagyon jó, hogy valami rajtam kívül a Dreamtide-ot is várja.

Ez a lemez viszont szerintem is elég gyenge. Mintha Michael Sweet ezekre a projektekre tartalékolná az igazi töltelékdalait. Az a tavalyi Sunbomb is iszonyat lett.
Idézet
 
 
#3 ilovehardrock 2022-07-04 18:47
A nyolcvanas évek legelejétől hallgatom ezt a stílust.Természetesen nagy ritkán felbukkantak igazi újítók(pl.Eddie Van Halen mondjuk a Fair Wairning albumon),de alapjában véve a stílus változatlan maradt.És pont ez a gondom ezzel a kritikával...Kihallatszik belőle a Frontiers előítélet.Ezen az albumon bármelyik hangszerét hallgatom,csak felsőfokon tudok beszélni róluk,és ez az énekesre is igaz.És a nóták is jók.Kérlek benneteket,soro ljatok fel 10 pontos hard rock albumokat az elmúlt öt évből.Mert várom az új hallgatnivalóka t.(a héten jön az új Journey,és az isten Helke Engelke felé Dreamtide is közeleg)
Idézet
 
 
#2 kamikaze 2022-07-04 09:22
Igen, sajnos a középszer rá a megfelelő jelző. Ha pl. a közvetlen pályatársaikat és zenésztársaikat nézzük, a Black Swan ehhez képest határozottan karakteres egyéni arcéllel rendelkezik. Sokkal többet vártam volna ettől a formációtól, mert papíron egész jónak nézett ki a dolog. Jó zenészek és elég nagy nevek, de összességében ez most nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Talán két nótát kivéve eléggé felejtős lett a végeredmény.
Idézet
 
 
#1 latexbaba 2022-07-04 04:51
Nálam a legutóbbi zseniális Inglorious után ez egy súlyos középszer, hiába a válogatott és tényleg jó zenészek. Sajnos nagyon hallani, hogy ez nem egy szívből jövő örömzene, hanem producerek által kisajtolt bérmunka (igen tudom,a Deep Purple és a Beatles is úgy lett naggyá, de akkor más idők jártak, és a kreativitás terén sokkal nagyobb szabadságot kaptak a szerzők, itt pedig borítékolható a végeredmény, mint egy zenés kereskedelmi rádió kínálatánál).
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.