Shock!

december 15.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hobo: Circus Hungaricus

Szánalmas, vihartépte madárijesztő áll egy kiégett, száradtan sötétlő napraforgómező közepében. Az égen komor viharfellegek, pusztulást károgó varjak, vihar előtti csend. A napraforgótáblában ki tudja, ki-mi által kitaposott út vezet egy kifakult ponyvájú, különös cirkuszi sátorhoz, melynek tetejében torz rémalak trónol, a sátorlap piros-fehér-zöld trikolórját is inkább csak sejteni, mint látni lehet a félhomályban. Istentől elhagyatott, reményvesztett helyen áll a Circus Hungaricus, ahová belépni tényleg csak a legelvetemültebbeknek van kedve. Esetleg azoknak, akiknek már nincs mit veszteniük. És az előadás megkezdődik.

megjelenés:
2009
kiadó:
EMI
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 4 Szavazat )

A kilátástalanságában is gyönyörű borító (Juhász Balázs fotóművész mesterműve) már önmagában elmond mindent az idén hatvannégy éves énekes-költő-író-előadóművész, de mindenekelőtt bohóc legújabb alkotásáról. Hobo az egyik legkomorabb munkáját képünkbe vágva, XXI. századi harlekinként mesél arról, lehet, hogy itt van Európa, de nekünk ott csak a vécésnéni szerepe juthat. És ami sokkal fájóbb ennél, úgy fest, nem is érdemlünk mást.

A keretes szerkezetű lemez felütése még egész vidám: a Circus Europa umcaccás rezesbandája igazi cirkuszi hangulatot teremt, éppen csak a Közép-európai Hobo Blues főtémáját megidéző dallam árulkodik arról, hogy fanyar lesz ez a móka. A Kéne egy világszám és a Cipolla lovag pattogósan boogie-s, helyenként majdhogynem funkys témái is félrevezetőek, hiszen a szöveg a legkevésbé sem vidám: kiüresedésről, a tömegeket manipuláló, mindenhez értő, szemfényvesztő senkikről esik szó, majd jön a Késő van már, a lemez egyik legkomorabb tétele. Akár a korong mottója is lehetne: nincs kiút, a dolgok sajna véglegesen el lettek baszva.

Kell is utána a dugós szövegű (akár a Gazember kisöccse is lehetne) A sorozatlövő játékos, Földestől kissé szokatlanul reggae-s ritmusa. A rock and roll mindenkié aztán régi vágású r'n'r – ilyen címmel mi más is lehetne – ugyanazon az úton járva, mint Az apák rock and rollja, vagy a Lépj be a rock and roll pártba! annak idején. Mert hogy azért a rock and roll ugye megmarad a legnagyobb szarhalom közepében ülve is. Meg a szerelem is, legalábbis Az oroszlánszelídítő vallomása a balerinának mélabús ódája szerint. Ez az egyetlen darab amúgy, ami nem tetszik, nekem már giccsesen érzelgős, akkor már sokkal inkább a Hajtók dala, anno ugyanezt mondta az is, csak szebben.

Innentől viszont nincs egy lélegzetvételnyi megnyugvás sem, a korong keresztmetszetében a Madárijesztő – a tört ritmust követően berobbanó refrén, azokkal a kétségbeesett rekesztésekkel hatalmas király! – torkon ragad, és többé nem enged el, legyen szó akár a Nagy vihar jön súlyos riffeléséről, a Merlin jövő generációkban csalódott, hitehagyott dallamairól, vagy a Bolond lett a bölcsből mindent összefoglaló, epikus hömpölygésű bluesáról. Az, hogy a Vén marhák (Tisztelet a Led Zeppelinnek) középrészében felbukkan egy laza Kashmir idézet, vagy a női ének jelenléte a Bolondok hajójában (aki Rúzsa Magdi, de nem kell megijedni, úgy hallatszik, valóban szorult tehetség a csajba) színesebbé teszik az összképet, vidámabbá azonban aligha. Végül még visszatér a kezdetben felcsendült cirkuszi sramli (Circus Hungaricus), de már egészen máshogy/másról szól. Az előadást végigülő Kisembernek pedig mennie kell. Ki a szabadba, a vihar utáni, újabb vihar előtti csendbe. Sietni kell haza, mert nagy vihar jön, megmondták neki előre.

Lehet, hogy nem a Circus Hungaricus a legjobb Hobo lemez, viszont hosszú évek óta a legihletettebb, az biztos. Ráadásul szerintem senki nem várt az öregtől ilyen szinten lesújtó, nyomasztóan kínkeserves, ennek ellenére (vagy épp ezért?) ennyire katartikus élményt nyújtó korongot. Megfelelő társak nélkül persze nem menne, de hát a zenész-gyűjtögetésben mindig is nagy volt a magyar vándor. A legfontosabb ezúttal a korábban a Mexből, illetve Ákos (vagy épp Rúzsa Magdi) csapatából ismerős Madarász „Madi" Gábor, aki amúgy az egész lemezanyag zenei részét jegyzi. Ritka tehetséges gitáros, és szerencsére nem érzem rajta azt a Hobo-bérzenész szagot, mint régebben például Pribil Gyurin. A többiek közül ismerős lehet még a basszer Kovács Barnabás, illetve Hoffer Péter dobos. Mindnyájan hozzák az elvárhatót (többet is), a hangzás pedig egész egyszerűen a legjobb, amit valaha Hobo (+HBB) lemezen hallottam.

Most, így visszaolvasva a fenti szóözönt, megállapíthatom: nem túl sok mindenbe kötöttem bele ebben a cirkuszi kavalkádban. Ugyan nem fogom hetente meghallgatni a Circus Hungaricust (ahhoz azért túl tömény), de hogy elfeledni sem könnyen lehet, az tuti. Rég volt ennyire jó Hobo album, az év egyik legfontosabb hazai hallgatnivalója.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.