Shock!

augusztus 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hardcore Superstar: C’mon Take On Me

A Hardcore Superstar – zseniálisan csengő név, valóban telitalálat – karrierje kezdetén rátalált egy jól járható ösvényre, jól is haladtak, egyre felismerhetőbbé vált a zenéjük, majd egy nagyobb erősítés után a srácok bele is ragadtak saját felismerésükbe. Kezdetben volt a tornacipős, laza, füstös, punkos rock'n'roll, dalaik a házibulik biztos résztvevői voltak, ám 2007-től jöttek a tökegyforma lemezek. Mindegyiken akadt valami, ami koncerten jól szólt, különösebb panasz nem lehetett rájuk, azonban a 2005-ös, saját magukról megcímezett albumukat nem tudták felülmúlni. Hogy a gitáros Silver is ezt unta-e meg, nem tudjuk biztosan, de a helyzeten nem változtatott a gitároscsere sem: Vic Zino sem tudott/akart újdonságokat hozzátenni a gárda tevékenységéhez. (Azt azért szögezzük le, hogy 2009 egyik leghangulatosabb koncertjét Jockéék adták az A38-on.)

megjelenés:
2013
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 18 Szavazat )

Talán, esetleg, hátha ezt a helybentopogást felismerte a legénység is, és ennek köszönhető, hogy a korábbi lazaságból igyekeztek többet belepréselni az új korongba. Az aranyos vásári orgonás intró eleve kíváncsivá tett, mit is akarnak leplezni vele, de szerencsére nem kezdtem el fanyalogni, hogy már megint... A kislemezes One More Minute is jelezte, hogy lesz némi partihangulat az új lemezen, és igen, lett. Az Above The Law is erről tanúskodik, valamint néhány másik dal is hozza a régóta várt lazulást. Ami már első hallgatásra is feltűnő, hogy a metalos keménykedés 2013-ra háttérbe szorult Hardcore-éknál, és ha az induláskori pőreség nem is jött vissza, a hangvétel mindvégig megmarad a vastag hangzású rock keretein belül. Hogy azért pojácát is csináljak magamból rögötn e kijelentésemmel, a csapat az Are You Gonna Cry Now című szerzeménnyel megidézi saját, sötétebb arculatát is, de nem ez a jellemző, a „háttérbe szorult" kifejezésbe még bőven belefér. A borongós hangulatú dalokat is úgy tolják egyébként, hogy az embernek kedve van együtt énekelni Jockével, csak ne kéne annyiszor szánkra venni a „cry" szót, mint például a Stranger Of Mine-ban, ami egy akusztikus, elszállós darab némi vonós aláfestéssel, hogy lehessen mire lobogtatni a zseblángszórót az élő fellépéseken.

A lemez közepén kapunk egy két részből álló tételt, a Won't Take The Blame 1. és 2.-t. Nem találok rá magyarázatot, miért nyújtották el ennyire a rétest, egyszerűen nincs benne annyi zeneileg, ami ezt indokolná, és dalnak sem kiemelkedő, főleg, hogy a második részről nem is tudom, mi akar lenni. Közönségénekeltetés? Hippitalálkozó hátérzaja? Közel két perc időpazarlás. Ha már mindenáron tölteléket kell kiadni, a Dead Man's Shoes-ból lehetne még vagy három. Ez sem túl izgalmas, ám legalább nem testidegen keménykedés, jó rá autózni, vagy fordítva, autózáshoz jó háttérmuzsika. De nem több. Az előző három lemez bármelyikére ráfért volna, akárcsak a Because Of You, de ez utóbbi megint pontosan az a dal, amivel a Hardcore Superstar eltöltötte az időt az elmúlt hat évben. Amennyiben elképzelem, mit mutogatnék meg a csapatot még nem ismerő pajtásaimnak, nagy gondban lennék, ha csak ilyeneket tudnék felhozni. Nem is tudom, konditerembe biztosan jó lenne, mert máshol egyszerűen unalmas. A Too Much Business viszont megmenti a Hardcore Superstar flegmaságból megszerzett becsületét, ilyenekből várnék sokat. Kettő-négy, finom riffelgetés, hangulatos szólózgatás, és hozzá a fülberagadó refrén, nem is kell több a világ megváltásához. Majdnem jól is végződne a lemez, ha biggyesztettek volna oda a végére egy borongós, hangulatromboló búcsúdalt a Long Time No See révén. Ha már mindenképpen el akarják rontani a kedvemet a fiúk, jobb lett volna megcserélni az előbbivel, mindenki jobban járt volna.

Mint a korábbi albumokon, ezúttal sem lehet panasz a zenészekre. A hangszerek jól szólnak, a hangzás remekül illeszkedik a zenéhez, Berg hangja pedig erővel hasít, reméljük, nem kizárólag a produceri munka – Randy Staub, Kanada – eredményeképpen, mert a Hardcore Superstar egyik védjegye a frontember rekedtes, ám erőteljes orgánuma. Sajnos más eredeti, de leginkább erős védjegy nem oltalmazza a C'mon Take On Me lemezt, viszont egy vasárnapi ebéd előtt jót lehet rá lazulni.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 JamesSmith 2013-05-06 18:54
Azért ne legyetek ennyire gonoszak. A Passzión még szarabb és szánalmasabb kritikák szoktak születni. :)
Idézet
 
 
+5 #3 Balazs 2013-05-06 16:47
Szamomra epp a Beg For It / Split Your Lip (a cikkben emlitett ket egysiku, "kemenykedös" lemez) a ket legnagyobb kedvenc, tele jo ertelemben vett slagerekkel. Ez az uj egy kicsit tul laza lett ;)
Idézet
 
 
+4 #2 trollmagnet 2013-05-05 16:25
szívesebben vennék egy kritikát valami hozzáértőbb arctól, mondjuk Draveczkytől
Idézet
 
 
+4 #1 trollmagnet 2013-05-05 16:24
Bár szerintem sem ez lett épp a legjobb lemezük, de ez a kritika baromi gyenge...
Egyébként a Beg for it simán jobb, mint a self-titled album (már csak a hangzás miatt is)
Bocs, de nem is igazán tudom mit vársz ez egy iylen műfaj, nem fog megújúlni :D Amint belelépsz a Sleaze/Glam vonalba, bele ragadsz a 80-as évekbe, ez van :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

  • Préda
    Az első rész gyerekként egyenesen lenyűg...
  • Préda
    "Valóban nem a wokeness miatt hulladék a...
  • Machine Head: The Burning Red
    Nálam ugyanaz a helyzet ennél a lemeznél...
  • Préda
    13-14 évesen láttam először havernál cs...
  • Préda
    Zseniális volt, nem láttunk hasonlót se...
  • Préda
    Valóban nem a wokeness miatt hulladék a...
  • Préda
    Szerintem az alapján, amit én a Prédába...
  • Préda
    Szerintem is teljesen oké a Nimródos, n...
  • Préda
    Nem tudom, a Prey rendelkezik-e azzal a ...
  • Préda
    Nem tudom, mi az az Army of the Dead, d...
  • Préda
    A kérdés az volt, hogy femináci-e a fil...
  • Préda
    Dehogy jogos. Az elsőben nem voltak mes...
  • Préda
    Nem azt állítottam, hogy tényleges alap...

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.