Shock!

december 18.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Five Horse Johnson: Jake Leg Boogie

fivehorsejohnson_cA Five Horse Johnsont jó későn, kábé tíz éve ismertem meg. Akkor történt, hogy az énekes/herflis Eric Oblander három dalban is vendégeskedett a Clutch remek From Beale Street To Oblivion lemezén, mindenekelőtt persze abban az Electric Worryben, aminek a klipjében is ott bokázik. Pedig akkor már a FHJ a hatodik lemezén is túl volt, én pedig alapvetően nagyon tudom szeretni az olyan nagyon mélyen a bluesban gyökerező, ám azt rockos, boogie-s, vagy neadjisten countrys elemekkel is vegyítő muzsikát, amit ők művelnek. Azóta hűségesen követem is a pályafutásukat, bár igaz, ami igaz, nem is volt valami nagyon nehéz dolgom, hiszen az elmúlt évtizedben mindössze egyetlen lemezt zúdítottak a hallgatóságra, igaz, azon legalább a clutchos Jean-Paul Gaster vendégdobolt az állandó ütős-problémákkal küzdő bandában.

megjelenés:
2017
kiadó:
Small Stone Recordings
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

És most megjött a nyolcas sorszámot viselő Jake Leg Boogie, amely kedélyes elnevezésével állít emléket egy érdekes paralízis-fajtának. Ezt a részleges bénulást ugyanis oly módon kaphatta el az ember, ha túl sokat fogyasztott a Jake becenevű, hetven-nyolcvan alkoholfok között leledző jamaikai szeszből, amitől kábé úgy kezdett el járni, mintha a Monty Python Hülye Járások Minisztériumában dolgozna. Legalábbis állítólag, mivel jelen sorok szerzője még nem próbálta ezt a barátságos italfajtát. Persze, ami késik, nem múlik.

A Jake Leg Boogie tíz dala pedig pontosan olyan, amint azt a fentiek alapján el lehet képzelni, ultra-feelinges, helyenként jammelős, máskor zordabb blues rock/boogie keverék, ami a saját maga szabta keretek között egészen változatos is tud lenni, de szerencsére mindvégig tartja az igen magas színvonalat. Hol a vidámabb boogie kerül előtérbe, főszerepben a herflivel (címadó, Smoke Show, Overload), hol a countrys hatások (Cryin' Shame, Ropes And Chains), hol pedig a klasszikus hard rock értékek, kábé úgy, mintha a Rival Sonst hallgatnánk (Hard Times). A legfeelingesebb azonban mégis akkor a móka, ha beköszönt a blues, hol zordabb kivitelben (Magic Man, Little Lonely), hol kissé finomabb módon, mint a záró Last Songban, vagy épp a remek Daddy Was A Gunban.

Ráadásul mind Eric, mind Brad Coffin gitáros/énekes hangja elég frankó, pláne kellően ráspolyos a stílus követelményeihez, így aztán ha jóleső, ráérősen sörkertbe kiülős, haverokkal dumálgatós nyárutó-hangulatú muzsikára vágysz, a Jake Leg Boogie-val nem tévedhetsz nagyot. Ha pedig szereted a Clutch bluesosabb dolgait is, már egészen biztosan tudod, mi a dolgod!

 

Hozzászólások 

 
+8 #1 Scud 2017-10-02 09:44
Élek- halok a Southern-es bluesos cuccokért. Öt Lovas Dzsonzon meg régi kedvenc, de ha ezt az írást nem látom meg, egy darabig tuti elment volna mellettem, hogy új album van. Köszi Andor!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.