Shock!

A Disharmonic Orchestra 1989 óta eregeti a világra műveit, '94 után tartottak egy kis szünetet és csak idén jelentkeztek friss matériával. Három darab osztrák ember alkotja a csapatot és el kell árulnom, kiült a döbbenet az ábrázatomra a zene eklektikussága mián.

Olykor pár másodperc erejéig úgy tesznek, mintha death metalt játszanának - pedig nem -, aztán felüti a fejét egy-két metalcore-os ütemes szövegmondás, ebből átúsznak sajátos dallamú refrénbe, majd lüktető, laza feelingű prongos riffekkel bombáznak. Aztán mintha mi sem történt volna indusztriál metalt játszanak ének nélkül. Puttyogva.
Mindezt elegánsan, bár úgy érzem átverik a hallgatókat, jót mulatnak az őket elemző kritikákon, hiszen nem akartak mást, csak a saját szórakoztatásukra elkészíteni egy lemezt, ami történetesen ilyen lett.

Nem világmegváltó, még csak fergetegesen izmos dalok sincsenek a lemezen, inkább szórakoztatóak, érdekesek, de csak azok számára akik tág befogadóképességgel rendelkeznek és szeretik ha egy lemezen öt homlokegyenest különböző stílust hallhatnak. Néha engem is elszórakoztattak, ilyenkor úgy éreztem feltétel nélkül el tudom fogadni őket, de sajnos a sokadik hallgatásnál már egy kicsit fárasztott a céltalan művészkedni akarás. Bónuszként elrejtve egy igazi hollárihós sváb jódlit hallhatunk egyenesen az ötvenes/hatvanas évekből, pont ez hiányzott az életemből, most már tudom.

A borító mindezekkel ellentétben rém ötletes, bár először fogalmam sem volt, hogy futurisztikus űrjárműveket ábrázol avagy lövedékeket, de azt hiszem inkább az utóbbit. Mivel már sokat hallgattam és túl közel nem fészkelte magát a szívemhez, így pontozásilag erre a végeredményre jutottam.