Shock!

szeptember 19.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Clutch: Strange Cousins From The West

A marylandi négyes történetének fonalát 2007 áprilisában ejtettem a földre, a minden korábbinál bluesosabb From Beale Street To Oblivion lemezükre akkoriban adott kilenc pontomat pedig mai fejjel is reálisnak tartom, bár igaz, ami igaz, a legutóbbi sorlemezt csak ritkán hallgatom meg elejétől a végéig.

megjelenés:
2009
kiadó:
Weathermaker Music
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

Az eltelt bő két év nem valami félelmesen hosszú idő, hőseink azonban szerencsére munkamániások, így címszavakban sem egyszerű felsorolni, hogy mi mindent tettek le azóta az asztalra. Először is: olyan szinten szórták meg a piacot koncertalbumokkal, amit max. a Pearl Jamtől, esetleg az Iron Maidentől várna az ember. Alig egy év leforgása alatt nem kevesebb, mint három live lemezük jelent meg, ebből az egyik ráadásul dupla, és ez bizony mindenképp bődületes nagy túlzás, még ha mindegyiknek meg is van a maga miértje. Leginkább a tavalyi Full Fathom Five: Audio Field Recordings hallgattatja magát, tán nem véletlen, hogy elkészült egy Video Field Recordings változata is, amely egyben a csapat első DVD-je.

Ezen felül létrehozták a Weathermaker Music kiadót, ahol azon melegében meg is jelentették a blues-jazz-rock-metal The Bakerton Group második albumát, és mit ad isten, ennek a formációnak pont ugyanaz a négy muzsikus a tagja, mint a Clutchnak. (Az El Rojo elég pofás lemez lett amúgy, az instrumentális-jammelős örömzene kategóriában versenyezve.) És – ki tudja hogyan, de – simán belefért az idejükbe egy-két project is, elég csak Jean-Paul Gaster King Hobojának tavaly év végi debütálására (jelentem, ronggyá lett hallgatva), vagy a Neil Fallon-féle The Company Bandre (szeptemberben lemez!) gondolni. Közben pedig kisujjból kirázták az anyabanda kilencedik sorlemezét, amit nem úgy kell ám érteni, hogy a Strange Cousins összecsapott lenne. A legkevésbé sem!

Először is: úgy változtak, hogy közben az alapokat teljességgel változatlanul hagyták. Az utolsó két lemezen szerepelt Mick Schauernek istenhozzádot mondtak, és, bár semmi bajom nem volt a szúnyogtestű orgonistával, nem is nagyon hiányzik innen. Mick kiesésével egyből nagyobb tér nyílt Tim Sult előtt, és a gitáros meg is hálálja a dolgot. Ugyan már csak elvétve hoz olyan húzós riffeket, mint anno a Pure Rock Furyn vagy a Blast Tyranten, feelinges témái, pláne szólói magukért beszélnek, és kilométerekről felismerhetők. Hallgasd csak meg a Struck Downt, az egész szám a jó súlyban lévő zseni jutalomjátékáról szól! Vagy ott van a nyitó Motherless Child, ami countrys-bluesos felhangjaival és besúlyosodó refrénjével helyből energikusabb, mint bármi a legutóbbi lemezről (talán az egy Electric Worry kivételével).

Az első kislemez 50,000 Unstoppable Watts már ismerős volt korábbról, és mint elsőre, most is nagyon bejön, egyszerűen nem győzöm elégszer kinyögni, hogy elsősorban a Gaster/Maines ritmusszekció, amúgy meg az egész csapat mennyire hajszálpontosan egyszerre fújja ki még a levegőt is. Minden tempóváltás, minden apró szösszenet olyan olajozottan zajlik, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva. Nem hiába játszik együtt a négy fickó közel húsz éve. A keménykötésű Abraham Lincoln után a címadó sort is magában foglaló, szellősebb Minotaur és a játékosan groove-orientált The Amazing Kreskin vegytisztán megidézik a Robot Hive/Exodus világát, ami annak fényében nem is meglepő, hogy ezúttal is a jól bevált J. Robbins producerrel dolgozott a csapat. A hangzás őket igazolja.

Hogy írjak már valami rosszat is, a lemez második felére – pont, mint legutóbb - kicsit egybemosódnak a témák és Fallon énekdallamai, kicsivel több olyan megoldásra lett volna szükség, amire felkapná a fejét a lelkes hallgató. Olyanokra, mint mondjuk Sult slide szólóorgiája a Let A Poor Man Be végén, vagy a Freakonomics verzéiben hallható, már-már primusosan dilis játékosság. Ezen kívül mondjuk másba nem is igen tudok belekötni, de ez épp elég ahhoz, hogy ezúttal se adjak maximális pontszámot. Nem lett tehát minden pillanatában zseniális alapmű a Strange Cousins, de azért az továbbra is igaz, hogy a Kláccs csináljon bármit, nem tud gyenge lemezt készíteni. Maradjon is ez így!

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.