Shock!

Mielőtt az aranytorkú metalisten búcsút intene (remélem, nem fog) szólókarrierjének, egy forró hangulatú koncertlemezzel ajándékozta meg a rajongókat. Amennyire a Maiden nem volt sosem az én zeném, Bruce szólóalbumai annál inkább elismerésre késztettek.

Nem hiszem, hogy erre az albumra utólagosan kellett volna közönségzajt keverni, olyannyira behallatszik végig az éljenzés, az éneklés a lelkes ováció. Jobbnál jobb nóták sorjáznak a korongon, ki az, akinek a hátán Chemical Wedding-et hallva nem keletkeznek óriási borsószemek?!? Persze főleg az utolsó lemezről szerepelnek dalok a programban, ezért talán még kevésnek is tűnhet a szimpla cédényi zene. Azt már mondanom sem kell, hogy a Tears Of The Dragon mennyire hátborzongató, és néhol a közönség már hangosabb, mint Dickinson!! Mintha egy stadionnyi vokalista kísérné. Eszméletlen. No persze a közönségénekeltetés sem marad el, az egyik legnagyobb kedvencem, a The Tower előtt.

Helyezkedj el kényelmesen, csukd be a szemed, és hallgasd a muzsikát. Garantáltan sajogni fog a szíved, hogy nem lehettél a színpad előtt.