Shock!

A Masachist egy olyan új, ismert csapatok tagjaiból verbuválódott alakulat, amelyet talán az irritálóan ostoba szupergrupp címkével lehetne illetni, bár itt azért nagy sztárokról nem beszélhetünk. Maradjunk inkább annyiban, hogy a lengyel death színtér veterán harcosai (Vader, Anal Stench, Decapitated) mutatják itt meg mintegy huszonhat percben, milyen is az, amikor puszta kedvtelésből hegesztik a halálfémet.

A polák ötös leginkább a floridai death vonalhoz közeli zenét játszik, vagyis a fő hangsúlyt a brutalitásra helyezik, biztos technikai felkészültség mellett. Nem is teketóriáznak sokat, az Unveil The Grave három perce egy az egyben hozza a kilencvenes évek eleji masszívabb bandáinak világát, óvatos tempóváltásokkal, gondos dalszerkezettel és nemvijjogós szólóval. A másodikként következő Inborn Obedience már a George „Corpsegrinder" Fisher fémjelezte Cannibal Corpse-szot juttatja eszembe, de a jellegzetes gitártémákon túl ebben talán a hörgőgép, Wojciech „Pig" Wsowicz hulladarálós orgánuma is közrejátszhat. Mindenesetre a két banda közötti párhuzam a Wombbal folytatódik, sőt, az Open The Wounds nemcsak a címével, de a lendületes, corpse-os témák miatt kis túlzással akár a buffalóiak Kill albumára is felfért volna.

Azért a Noxiousban megcsillan a lengyel death metal is, decapitatedes ritmustörések és zilált riffek kavarognak ebben a szerzeményben, de hasonló a Crush Them!!! is. Ami viszont tényleg a lemez erőssége, az a rövid, ám élvezetes szólók jelenléte, mely elemet sajnos sok death csapat szokott hanyagolni túl ügyesen. Az átlagban két és fél-három perces dalok közül a maga hat percével kiemelkedik az Appearance Of The Worm, de hosszúságát a figyelemreméltóan megtekert dalszerkezet és az ötletes témák tökéletesen indokolttá teszik, nem is beszélve arról, hogy sokat dob az egyébként rövid, de velős lemezen.

Az album hangzása kellően vastag, a hangszerek által keltett lavina megállíthatatlanul dübörög végig a hallgatón. A lengyel death bandáknál mindemellett fontos tényező a külcsín is, én legalábbis ezt tapasztalom immáron sokadjára, a Death March Fury szövegkönyvecskéjét ugyanis élvezet lapozgatni, persze csak miután a szem hozzászokott a kézírásos betűtípussal írott szöveghez. Amelyből kiviláglik, hogy a Masachist sem az a zenekar, amelyik minden erejével a hippikorszak felé szeretne visszakanyarodni, legalábbis a limitált, két bónusz dalt tartalmazó kiadás borítóján látható, koponyamezőn átromboló tankok nem ebbe az irányba tendálnak. Profi zenészek korrektül összerántott anyaga a Death March Fury, ami több egyéniséggel még különlegesebb lehetett volna. Nem baj, majd másodjára!