Shock!

április 20.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Big Business: Battlefields Forever

bigbusiness_cEz az írás nem titkoltan igen nagy ambíciókat dédelget. Jelesül azt, hogy a saccra huszonnégy főre tehető hazai Big Business rajongóipopulációt feltornázza harmincra. De már a huszonhéttel is elégedett leszek. Tudom, becsvágyó, kissé tán túlzottan is elbizakodott terv ez, hiszen a Big Business kapcsán még rocklexikonként is remekül használható társunk, Draveczki mester is csak annyit kérdezett, hogy „az meg mi?”, de a dolog nem kivitelezhetetlen. Mivel a Seattle esős városából (ezúton is nagy gratuláció a Seahawksnak!) származó csapat egyszerűen remek. A meglepően gagyi borító ugyan minden bizonnyal egy értelmileg sérült hatodik osztályos tanuló munkája, akinek besegített a közepesen tehetséges, a régi szép időkben Commodore 64-es játékok programozásával foglalkozó bátyja is, de ez ne tévesszen meg senkit. A Battlefields Forever lemez ugyanis… most mondjam azt, hogy talán az eddigi legjobb munkájuk? Oké, mondom.

megjelenés:
2013
kiadó:
Gold Metal
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 6 Szavazat )

Ha ismered a Big Businesst, akkor minden bizonnyal szereted a Melvinst, hiszen a Big Biz is azon bandák sorába illeszthető, akik nem igazán saját jogon tettek szert némi ismertségre, sokkal inkább azzal, hogy a két alapító tagot – Jared Warren basszer/énekest és Coady Willis dobos/énekest – 2006-ban magába szippantotta King Buzzóék megátalkodott bandája. Azóta három totál őrült korongot készítettek el közösen – (A) Senile Animal, Nude With Boots, The Bride Screamed Murder –, és ugyan a legutóbbi két Melvins stúdiólemezen nem szerepeltek, de az arrafelé tényleg nem jelent semmit. A következőn tutira fel fognak bukkanni ismét. Lehet, hogy a Melvinek társasága sokak számára inkább elriasztó, mint vonzó, ezért gyorsan le is szögezem: a Big Biz saját muzsikája sokkal, de sokkal kevésbé kattant. Emellett jóval közelebb áll a sludge zenékhez, és csak elvétve képesek őrült pigmeusokként ránk rontani a sötétből. Ez a zene egyaránt bejöhet egy Down, egy Mastodon, egy Red Fang vagy egy Tool rajongónak (utóbbiakkal nem véletlenül turnéztak is már Amerikában), nagy kár, hogy tényleg alig ismeri őket valaki. És ezen a tényen az sem fog sokat segíteni, hogy az underground berkekben igen jól csengő Hydra Head kiadótól elbúcsúztak, és saját lábra álltak (úgy terjesztés, mint produkció terén).

A Battlefields Forever azt is jól érzi, hogy mennyi az elég: a kilenc dal lefut alig negyven perc alatt, ez a szűkre szabott időkeret azonban nagy vígan elég nekik ahhoz, hogy megteremtsék a megfelelő atmoszférát: a korong legnagyobb erénye ugyanis a kissé elvarázsolt, kissé idegenszerűnek tűnő hangulat, ami a dalok előre haladtával egyre menthetetlenebbül szippant magába. A Chump Chance mindenekelőtt a dobokra építő kvázi-harci dala inkább csak felvezetés még, viszont a No Vowelstől nincs megállás. Seattle grunge-ot hordó szelével szemben sokkal inkább a New Orleans-i mocsárvidék fülledt levegőjét érzem az orromban, bár az is igaz, hogy Jared jobbára magasabb hangfekvésű éneke sokkal tisztább, dallamosabb, pláne rezignáltabb a stílusban megszokottól. A legkönnyebb ismerkedni valót talán a már említett No Vowels, vagy a pofás gitártémákat felröppentő Heavy Shoes jelenti, de tényleg minden dalt csak ajánlani tudok. Legyen szó akár a dühösebb címadóról, a számomra rettentő angerteás (nyilván véletlenül) Treesről, az Our Mutant kétpercnyi dob-orgiájáról, vagy épp a Doomsday, Today! címéhez méltón doomba hajló szuttyogásáról. De még a másfél percnyi Aurum gitárátvezetése is remekbe szabott, a 2010 óta kisegítő Scott Martin hathúrosa egyébiránt is mindvégig megsüvegelendőn telten, erőteljesen és dühödten szaggat. A legjobb azonban a homokórában senyvedő szerencsétlen Lonely Lyle története a zárás bő kilenc percében, ami igen visszafogottan kezd ugyan, ám később akkora zúzdába hajlik, hogy már csak ezért az egyetlen számért érdemes meghallgatni a lemezt. Meg persze Coady Willis rendkívül kreatív és energikus dobolásáért, túlzás nélkül megveszekedett zseni a fickó, aki azért egyetlen esetben sem dobolja szét a nagyrészt amúgy általa jegyzett dalokat (oké, az Our Mutantben azért már majdnem).

Ugyan csak az elmúlt év legvégén volt szerencsém megismerkedni a lemezzel (nyilván, hiszen novemberi megjelenésű), ennek ellenére is rákúszott a tavalyi összesítő listámra. Örülök is, mert egyébként most magyarázhatnám a bizonyítványt, hogy hogyan felejthettem le a tavalyi év egyik legjobb kiadványát. És ezen a tényen bizony az sem változtat, ha továbbra sem ismerjük őket huszonnégynél többen.

 

Hozzászólások 

 
+5 #7 Flagellator1974 2014-02-07 13:24
Southpark. Ez ugrott be a borítóról elsőre. A noise rock meg mi a fasztól underground?
Idézet
 
 
+5 #6 T.G. Nagaarum 2014-02-07 11:36
Ez a borító ZSENIÁLIS! Egyszerre gagyi, ijesztő, és profi...
Asszem ezen három jelző fúziója a "groteszk"?
Évek óta az első, ami arra késztet, hogy halljam a mögötte rejlő zenét.
Idézet
 
 
#5 stnksrbtks 2014-02-06 13:30
na, nem kell ezt annyira komolyan venni, csak szorakoztatom magam. a lenyeg, hogy szerintem azert eleg sokan ismerik oket nalunk is (ha nem is a metalujsagokbol ), es folosleges ez a duma hogy uristen micsoda obskurus zenekarrol irok most.

a tobbi az mind korrekt.
Idézet
 
 
+11 #4 Nagy Andor 2014-02-05 23:33
Na, nézzük akkor szépen sorban: a metalhammer-hívő rocker minden bizonnyal én vagyok, eddig értem. Viszont a noise rock az meg a Big Business lenne?!? Khmm...

A borító ízlés dolga, nekem gagyi, neked év legjobbja, ez mindegy, bár egyedinek legalább tényleg egyedi. A címről pedig nekem kapásból a Beatles Strawberry Fields Forever-je ugrott be, lévén az a kedvenc dalom a gombafejűektől, de neked egészen biztosan van rá egy jobb magyarázatod.

Azt viszont nem értem, miért vagy dühös. Igaz, nem is érdekel.
Idézet
 
 
+7 #3 Németh Tamás 2014-02-05 23:04
Ezt jól megkaptátok, elgondolkodnék a helyetekben... :)
Idézet
 
 
+8 #2 asdasd 2014-02-05 23:01
Idézet - stnksrbtks:
istenem, amikor az ilyen metalhammer-hivo rockerek felfedezik maguknak a noise rockot es kurvara undergroundnak erzik magukat...

amugy meg ez siman az ev boritoja, oriasi felreertes lefikazni. a lemez cime meg gondolom le sem esett.


nem értem, mi a bajod. szerintem a szerző nem érzi magát kurvára undergroundnak ettől. hova van ez írva? egyébként le kellett volna fikáznia a lemezt? akkor jól éreznéd magad? el tudom képzelni.
Idézet
 
 
-14 #1 stnksrbtks 2014-02-05 21:07
istenem, amikor az ilyen metalhammer-hivo rockerek felfedezik maguknak a noise rockot es kurvara undergroundnak erzik magukat...

amugy meg ez siman az ev boritoja, oriasi felreertes lefikazni. a lemez cime meg gondolom le sem esett.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.