Az utóbbi másfél-két évben cirka ez a negyedik majdnem tökugyanolyan borító amit látok – noha ez is ízléses, ám sokadikként már nem túl fantáziadús. A zenekar neve elsőre az égvilágon semmit nem mondott, ugyan arra dobtam egy tippet magamban, hogy egészen biztosan borongós hangulat járja át a szerzeményeiket.
Ez nem is áll annyira messze az igazságtól, hiszen a csapat női énekesnővel rendelkezik, és ilyenkor szinte kötelező jellegű egy kevés szomorú-gót jelleg beépítése a zenébe. A My New Time a harmadik albuma e holland csapatnak, a biográfia pedig azt mondja, hogy valami újat nyújtanak, kliséktől mentesen. Bár ez az első nótára még nem kimondottan igaz, azért jelentősen merítenek a szomorúmetal világból, noha az Autumn inkább popos, mint metal. Nem is baj ez, a második tétel például kifejezetten szépen lüktet, kvázi kevés torzított gitárral – nem is hiányzik innen semmi. A csapat egyébként már tizenkét éve működik, eddig kevésbé zajos sikerrel. Hollandságuk miatt óhatatlanul eszébe jut a hallgatónak a The Gathering, de olyannyira halványan érzékelhető az egész produkcióban Annekéék zenéje, hogy ennyi megemlékezés erről bőven sok is, talán inkább a Within Temptationt lehetne emlegetni, ha már.
Hála az égnek, a fronthölgy (Nienke de Jong) nem a szokásos gótasszony-módon énekel, annál erőteljesebben, izgalmasabban ereszti ki a hangját és a dallamaival is igyekszik a kliséken túlmutatni – sikerrel. Egyébként vendégénekelt olyan csapatoknál, mint a God Dethroned, a Cantara vagy a Callenish Circle. Szép telt, bársonyos, amolyan „melegbarna" hangja van, sok erővel és finomsággal, néha még karcosságal is, ha úgy akarja. Tényleg üdítő egy ilyen hangszín manapság.
A lírai dalok valóban szépek, a kevésbé líraiak megmozgatják az embert, mindezt ráadásul még a túlzott giccsen és csöpögősségen innen. Kifejezetten szép, megindító, illetve izgalmas, mozgalmas pillanatokat okozott a lemez: mondhatnám azt is, hogy újabb gyöngyszemet találtam az idei megjelenések között.
A dalok tényleg túlmutatnak a szokványos gótmetal kliséken, elsőre csupán az első dal picit ijesztő (az tényleg gótmetal, de utána rögtön túllépnek mindezen már a második nótával), ám sokkal lágyabb, gazdagabban hangszerelt, izgalmasabb a zene, mint sok pályatársuké. Pont ezért félő, hogy elsikkadnak a nagy metaltáborban. Számomra kiemelkedő pillanatok a lemezről: Blue Wine, Communication On Opium, Shadowmancer, State Of Mind, Epilogue.
Nagyon nem bánnám, ha egyszer felbukkanának nálunk valami klubkoncerten, vagy kevésbé klubkoncerten.
