Shock!

október 29.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Apey & The Pea: Hellish

apeyandthepea_cAz Apey & The Pea Ördögi nektárja számomra a tavalyi év legjobb hazai lemezét jelentette, amit azóta is igen gyakran és nagy kedvvel hallgatok. A címadás és az Antikrisztus borítóra tétele azonban egyértelműen jelezte: jó lesz vigyázni, itt bizony koncepcionálisan folyik az ördöggel cimborálás! Hát, a trió bizony még ehhez képest is bekeményített a második anyagra, mind a pokoli lemezcím, mind pedig a fronton veszettül acsarkodó cerberus látványa (pláne a pentagrammával és a címsorban szolidan megbújó fordított kereszttel súlyosbítva) arra utal, hogy Áron Andris, Makai Laci és Prepelicza Zoltán továbbra sem kíván a Kereszténydemokrata Néppárt kedvenc bandájává válni. Harrach Péteréken kívül azonban bárkinek jó szívvel tudom ajánlani a Hellisht, mert a srácok másodszorra is megcsinálták: ebben az évben is az övék az év magyar lemeze!

A Hellish úgy hoz változást a Devil's Nectarhoz képest, hogy az alapok totál változatlanok maradnak: ugyanaz a „groove metal süpped bele szép lassan a mocsárba" - játék van itt is, mint korábban, csak éppen új elemek is bekerültek a képletbe. A nyitó Acid – ami kapásból az egyik favoritommá is vált – például meglepően rockosan kezd, oké, sötét és mocskos rockolás ez, de akkor is mindvégig megmarad az érzésem, hogy itt valami könnyedebb dolog történik, hiába ugrik elő Andris torkából a benne szunnyadó Phil Anselmo egy-két elnyújtott üvöltés erejéig, és hiába súlyosbítják be a dolgot a végére. De mondhatnám a záró Reverend Greent is, ami talán az eddigi leginkább groove-orientált tételük, szinte már táncolható, és a címek alapján az is egyértelmű, hogy a Nemzeti Drogteszt Bizottság minden bizonnyal kéjes örömmel hugyoztatná mintavétel céljából Apeyékat kábé óránkénti gyakorisággal.

megjelenés:
2014
kiadó:
szerzői kiadás
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 36 Szavazat )

A másik olyan összetevő, ami jóval markánsabban tör a felszínre, mint a debüt esetében, az a grunge, konkrétan az Alice In Chains hatása. Már a kettes tételben, a Late Great Satanben (hát micsoda istentelen cím már ez is) arra figyeltem fel, hogy Api éneke sokkal inkább Layne Staleyt idézi meg, mint Anselmo bátyót, de az érzés a Timeless/Pothead párosában hatalmasodott el rajtam végleg. Ezek bizony totál olyanok, mintha összemixelték volna a Down sötétebbik énjét az éppen a harmadik lemezét készítő Alice In Chains éjfekete világával – mondanom sem kell, atomjó lett a végeredmény! De van ahol például thrash elemek is bekerültek a szórásba, például a sátános nóta vége felé, de az egyébként igencsak groove-os Leprechaun Skin szikár riffelése is mutat ilyesmi jelleget.

A legsúlyosabb csapások ezzel együtt is a korong vége felé helyezkednek el a már ismert Abraham képében (atyaég, hát mekkora riff van már ebben is ott a közepénél!), ahol Api „I am Hell!" bömbölése túlzás nélkül hátborzongató, illetve hasonlóan sötétre – sőt, szövegileg talán a legsúlyosabbra – sikeredett a címadó tétel is. De a maga módján mind a kilenc dal nagyon keményen meggyomroz, emiatt aztán nem is bánom, hogy a teljes játékidő megáll valahol 43 percnél. Ennél több nem kell ide, ez így is olyan sűrű, mint a Pokol kénköves bűze, ahogy kipárolog valahol a kilencedik kör környékéről.

A felvételek az R33-ban készültek, szól is a cájg, mint az atom, és míg a Nektár esetében Api hangja és gitárja kábé mindent maga alá gyűrt, most direkt odafigyeltem a másik két ördögfiókára is, és hát ők sem egyszerű dolgokat kennek. Különösen Zoli basszustémái fogtak meg, de Makai Úr is megérdemel egy barátságos hátba veregetést (különösen, hogy ezúttal még a duplázót is többszörösen meg kellett gyötörnie). A főhős persze ezzel együtt is Apey, aki még talán a debütnél is tetszetősebb teljesítményt nyújt, mivel ezúttal mintha kevesebbet üvöltene, és többet énekelne, ami pedig a legkevésbé sem áll rosszul neki. Tényleg veszedelmesen jó hangja van a kölyöknek, aki nem hiszi, járjon szépen utána! A trió tagjai tavaly még csak a patás piájába ittak bele, idén viszont már egészen a Pokolig mentek az ihletért - és minden bizonnyal én is odakerülök melléjük, de akkor is leírom, hogy a régi mondás ismét beigazolódott. Az Ördögnek egyszerűen jobb dalai vannak!

 

Hozzászólások 

 
#12 pelu 2019-03-11 21:34
Ez az brigád úgy idéz meg másokat, h azért haragudni nem lehet, csak fülig ér az ember szája! Elképesztő! Instant klasszikus! Nincsenek szavak!
Idézet
 
 
+3 #11 Trollmagnet 2014-12-22 06:29
na biztos nekik is kell majd egy MOL szerződés ahhoz, hogy fel tudjanak venni egy igényes lemezt, mint a TCS-nek :DDD
(sarcasm altert)
Amúgy ez a zenekar a bizonyíték rá, hogy lehet minőségi albumot is készíteni, multimilliárdos vállalatok segítsége nélkül is

Inkább őket futassák, mint az ősöreg és unalmas TCS-t
Idézet
 
 
+2 #10 pacalospizza 2014-12-19 08:53
Én itt felfedezni vélem a too rideos Entombed hatását is főleg amikor Apey bömbölősen tolja a Leprechaun skin-ben. Jó féle muzsik nagyon :)
Idézet
 
 
+12 #9 Edward_Richtofen 2014-12-18 15:50
Az elmúlt időkben a legtöbbet hallgatott lemezem, óriási gyk. végig. Sokkal jobban tetszik, mint az első korong, egyszerűen szerintem ütősebbek, tarolósabbak mint legutóbb. Az nekem teljesen elég, ahogy a feszességet párosítják az überparaszt stoner riffekkel, úgy mocskos az egész, hogy közben egy felesleges hang sincs sehol. És húz, nagyon. Leprechaun skin (mekkora király az egy hangos palm muting az elején!), Owl (legjobb verse), Acid (füstös mocsárblúz, hatalmas refrénnel), Pothead a legnagyobb kedvencek. Akinek tetszik a zenéjük, mindenképp nézzék meg őket élőben, mert amit letolnak, az hengerel. Az egy dolog, hogy minden úgy szól ahogy a lemezen (vagy jobban), Apey iszonyat karizmatikus a színpadon, és ahol én eddig láttam őket, mindig brutális jól szóltak. Ja, és nem mellékesen igazi jó arcok.
Idézet
 
 
+4 #8 Tóth Szalai Márton Pablo 2014-12-18 14:37
Idézet - KoaX:
Az a helyzet, hogy nálam az idei top az
Hellish- Rapturous Decay - Soundtrack Of Our Friendship


nekem full ugyanezek, plusz hozzáveszem még a Godgiven Walk on the Rope-ját.
Idézet
 
 
+3 #7 valarmorgulisz 2014-12-18 14:17
Tényleg fasza lemez, de nálam a Grand Mexican Warlock Hell Sweet Hell-jét nem übereli semmi hazai frontról. Aki nem hiszi, járjon utána. Világszínvonal.

Jó évet tudhatnak a hazai zene kedvelői magukénak. Apey, GMW, Napokon, és mindenki közutálatára szerintem a Leander új lemezének is vannak hihetetlen jó tételei. Meg, aki szereti a TCS-t azok szerint, az új lemez elég okés, én őket mondjuk skippelem.
Idézet
 
 
+11 #6 KoaX 2014-12-18 13:21
Az a helyzet, hogy nálam az idei top az
Hellish- Rapturous Decay - Soundtrack Of Our Friendship
Idézet
 
 
+7 #5 Fenrir333 2014-12-18 13:10
Erős volt idén a magyar mezőny is de szerintem is a Hellish lett a legjobb, egy hajszállal előzték meg a Grizzlyt. Az a legjobb ebben a lemezben egyébként hogy élőben is 100% ugyanúgy átjön minden.
Idézet
 
 
+10 #4 JigsawJohnny 2014-12-18 12:40
Ez biza egy fasza lemez lett.
Idézet
 
 
-8 #3 gewissen 2014-12-18 10:46
Eredetiség?
Idézet
 
 
+9 #2 iLane 2014-12-18 10:16
Nem tudnék jobb magyar lemezt mondani idén.
Idézet
 
 
+1 #1 iLane 2014-12-18 09:54
Down.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.