Shock!

október 20.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Apey: Foxes

apey_cÁron András, huszonnyolc éves, budapesti illetőségű énekes-gitáros-dalszerző nem egy lusta ember. Miután lecsengett fő bandájának, az Apey & The Pea-nek aktuális országjáró körútja, a Neck Sprain pedig ismételten tetszhalott állapotba merevedett, a fiatalember idén nagy hirtelenjében három lemezt is kiadott: egyet a Grand Mexican Warlockkal (amelynek soraiba nem régen csatlakozott), egyet a Trillion élén (amelyet éppen két GMW-beli cimborájával üzemeltet), egyet pedig szólóban. Mielőtt bárki rákérdezne, igen, a többiről is lesz majd ajánló, csak most fontossági sorrendben haladunk. És a legfontosabb az bizony ez itten, a Foxes. Akusztikus merengő, country- és folk- (okoskodjunk tovább: bluegrass-) hatásokkal, és még valamivel, ami bizony ott kísért mindenben, amit Apey művel. Igen, a grunge, nem annyira direktben, mint mondjuk a Trillionnál, de azért ott van az, ugyanaz a kitárulkozó-önelemző jelleg, mint mondjuk az Alice In Chains akusztikus anyagaiban, vagy a jobban sikerült Chris Cornell-lemezeken.

megjelenés:
2016
kiadó:
szerzői kiadás
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 28 Szavazat )

Áron András bátor fickó. Nem fél merőben más zenei dolgokat művelni, hogy a skála két végpontját összekötve eljusson az A&TP szutykos, drogoktól begyógyult szemű csűrdöngölőjétől, amelyben sokszor kerül megidézésre az Ürdüng is, eddig a kifejezetten szép, költői és személyes muzsikáig. Nem fél olyan szövegeket írni, amelyektől a hideg futkározik az ember hátán, őszintén vallva álmatlanságról, kimerültségről, magányról, de még akár a szerelemről is. Apey mindig jó szövegeket írt ugyan, de azért soha nem olyan erős sorokat, mint modjuk ez: „Momma I miss you, I'm scared and I'm tired." És akkor ezeket előadja „egyszálgitár" kísérettel, a sokunk által annyira szeretett tiszta, mégis füstösen karcos dallamaival. Ami persze nem lehet meglepetés, ha ismered hősünk előző két szólóanyagát, a 2010-es Feathers, Black Flowerst és a két évvel későbbi Orion EP-t, bár ez itt komolyabb dolog azoknál is – mintha nagyobb lenne a tét.

Áron András ismeri, hogy szól a közhely: az igazán jó dalok egy akusztikus gitárral előadva is azok lesznek. Hát ezek azok. Szóljon bár a nyitány kicsit könnyedebb-slágeresebb dala, a Flying To Alaska, a remek szólóval felvértezett Personal Demon, a legrégebbi, majd tíz éves szerzemény, a Where All The Dogs Die, a szövegileg talán legszemélyesebb Goldmark, az inszomniás Foxes, a valóban fagyosan szép Cold River, a szerelmes vallomás Arabrab In Red, vagy az a cappella előadott The Fox, mondhatnám akár mind a tizenegyet. De inkább csak egyet mondok: a záró True Star monumentális, majd tízperces, univerzális pusztulást és újjászületést vizionáló hangulata (végén azzal a kicsit a Beatles Free As A Bird-jének zárására hajazó hangkavalkáddal) tényleg felemelő! Apey szerint ez a valaha írt legjobb dala, és hát nehéz is lenne vitatkozni vele.

Áron András tehetséges srác, teljesen egyedül dobta össze az itt hallható, majd tucatnyi dalt, minden hangszert (olyan sok azért nincs is) ő játszott fel, és vette is fel azokat otthonában, hogy utána a keverést már a világtól elvonulva, Zalaszentgróton, egy erdő szélén végezze régi cimborájával, Bánházi Gáborral karöltve, a hideg viskóban fával fűtve, éjszakánként álmatlanul hallgatva a közelben üvöltöző rókákat. Egyébként a hangzás is remek lett, lélegzik az egész lemez, de közben azért minket is hagy levegőt venni, nem nyom agyon. (Nem mellékesen pedig a borító is szép lett, a kietlen pusztaság felett elröppenő hatalmas Raffaello golyóval.)

Áron András neve hallatán Draveczki-Ury kolléga szokta mondogatni, hogy ez a srác nagyon nem magyar szint. Mint általában, most is igazat kell adnom neki, bár én inkább úgy fogalmaznék: EZ kellene, hogy legyen a magyar szint. Nem is kellene sok hozzá, elég lenne kábé húsz Apey. Néhányat én is fel tudnék sorolni (mint ahogy nem fogok), de huszat egészen biztosan nem. Nem baj, majd idővel. Addig pedig hallgassuk figyelmesen, miről beszélnek a rókák, amik, mint tudjuk, ravasz és okos állatok.

 

Hozzászólások 

 
+6 #2 Dead again 2016-09-15 15:42
Ez bizony jó. Nekem nagyon gyakran ugrott eszembe Jerry Cantrell, de ez nem hátrány! Nagyon kellemes, kikapcsolós album.
Idézet
 
 
+19 #1 Gabe von Buddah 2016-09-13 13:19
Amióta az eszemet tudom, herótom van az ilyen egyszálgitáros, akusztikus anyagoktól. Éppen ezért nem kis teljesítmény, hogy ezt a lemezt egyszerűen zseniálisnak érzem.
A Personal Demon pedig tökéletes aláfestő zenéje annak amikor valaki a napfelkeltében gyalogol egy mező mellett, zakójával a vállán, miután előző éjszaka megnyerte az ötös lottó főnyereményét, amit rögtön el is vert, egész éjjel a legmenőbb klubokban bulizott, péklapátszámra szívta a kokaint, levarrt legalább 20 nőt, összetört 4 sportkocsit és megverette maghát az albán maffiával. Csodás.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.