Shock!

december 15.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Alter Bridge: Walk The Sky

alterbridge_cÉrdekes, hogy amíg egyes zenekarok igencsak szeszélyesen állnak a lemezmegjelentetéshez, addig másoknál az ilyesmi teljesen rutinjellegű, már a kezdetektől változatlan tempóban folyik. Előbbire ugyebár jó példa lehet a Tool, akik aztán tényleg kiszámíthatatlanok e téren, utóbbira pedig aligha találnánk jobb jelentkezőt az Alter Bridge-nél. A debüt One Day Remains óta folyamatosan, háromévente érkezik a friss mű, bármi legyen is. Pedig a négy tag közül Myles Kennedy és Mark Tremonti is aktív a csapaton kívül: az énekesnek ott van Slashsel közös projektje, illetve nemrég beindított szólókarrierje, Tremonti pedig már eleve több éves magánszámmal büszkélkedhet. Vagyis bőven lenne érvük a hosszabb szünet mellett, de nem. Ez a négy figura pedig nemcsak hogy tartja magát konokul a megszokott ritmushoz, de még ezen felül képesek minden egyes alkalommal első osztályú anyagot is leszállítani, ami irdatlan kreatív tettvágyról tanúskodik.

megjelenés:
2019
kiadó:
Napalm
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 35 Szavazat )

Szerencsére ezúttal sincs csalódás, sőt! Engem olyannyira elkapott a hatodik lemezük, hogy kénytelen voltam végül 10-est dobni rá, amin még úgy is meglepődtem, hogy egyébként Tremontiék nagy rajongója vagyok. Az ízelítők még nem fogtak meg, bár a Tool visszatérése miatti izgalom rajtam is úgy elhatalmasodott, hogy hetekig-hónapokig nem is igen figyeltem más versenyzőre. Pedig a Walk The Sky tényleg izmos lett, a zenét gazdagító új elemekről nem is beszélve. Mert abból is van itt, ami persze nem égbekiáltóan nyilvánvaló, jobbára csak azoknak fognak feltűnni ezek az elemek, akik végigkövették a csapat eddig pályafutását.

A zenekar hangzásilag ezúttal a zajos, kissé recsegős világot preferálta, ami miatt mintha a lemez masszívabbnak, szúrósabbnak hatna az elődhöz képest. Pedig a zene azért nem mutálódott át brutálisabbá vagy nyomasztóbbá, ez itt a megszokott Alter Bridge-féle dallamos, riffelős muzsika, archaikus megnevezéssel amerikai modern metal. Ez persze leegyszerűsítés, már csak azért is, mert ennyivel nem lehet megmagyarázni a sikert, amit ez a csapat eddig elért. Nem szépfiúk, nem pozőrök, és nincs is velük tele a netes világ, amint épp valamelyik zenésztársukat szapulják. Az AB-ben egyszerűen tudják, hogy az őszinteségnél nem létezik fontosabb úgy a zenében, mint általában a művészetekben. Van itt persze mondanivaló is, a csapat rendre hatásosan vezeti elő a roppant pozitív életfelfogását, amit némi melankóliával kevernek, és szerintem ez az az elegy, ami a kiváló énektémák és riffek, valamint a már említett őszinteség mellett az Alter Bridge fő vonzerejét jelentik ma már százezrek számára. És ez nincs másként a Walk The Skynál sem.

A kellemes One Life rövidecske bevezőtéje után pimaszul recsegő-ropogó riffekkel ugrunk fejest a Wouldn't You Rather olyannyira ismerős, mégis baromira sodró lendületű középtempós masírozásába. Tényleg nincs itt semmi újítás, ami viszont mégis feltűnhet, azok az olyan apró tisztulások, kerekítések és kísérletezgetések (például a váltások terén), amiket a bandát felületesen ismerők nem feltétlenül vennének észre. Ebben az a jó, hogy ha még soha nem hallottál Alter Bridge-et, akár itt is kezdheted az ismerkedést. Az In The Deep jó példa arra, mennyire felemelő élmény lehet egy-egy Alter Bridge-lemez. Talán egyesek megmosolyogják ezt a tipikusan amerikaiasnak titulált világszemléletet (ami szerintem legfeljebb félig állhatja meg a helyét), de az én pulzusszámomat akkor is képes megemelni a lendületes refrén, főleg jelentős hangerőn. Nagy örömöm, hogy az idő közben egészen kompetens énekessé fejlődött Mark Tremonti egyre többször kapcsolódik be a dalolászásba, úgy a zongorás felvezetővel bíró és szintetizátort is bevető Godspeedben, mint a valamiféle indulóként ható Tear Us Apartban, vagy akár a Pay No Mindban, ami a csapatnak egy új arcát mutatja meg, amúgy pedig ez a dal (is) szó szerint gyilkos refrénnel hengerel.

Egy kicsit maradjunk még a Pay No Mindnál. Bár az Alter Bridge nem kimondottan kísérletezős együttes, azonban talán a Walk The Sky az a lemez, ahol a szokásostól is több új elem jelenik meg, bár ezek inkább tekinthetők óvatos terepszemléknek, mintsem jelentős mérföldköveket képező irányváltásoknak. A Pay No Mind jó példa arra, mennyit fejlődik még mindig ez a banda zeneszerzés terén. Ahogy a remek témákat egymáshoz illesztik, ahogy olykor olyan témázgatásba mennek át, hogy az embernek az az érzése támad: élő felvételt hallgat, nem pedig aprólékosan összerakott stúdiósat, azt mutatja, hogy bizony még ennyi év után is van itt mire odafigyelni.

Újszerűség terén szerintem az Indoctrination tartja a legmagasabbra a fáklyát. Nem is annyira a keleties témái miatt írom ezt, bár ez is új megoldás a csapat történetében. Hanem a dal jellege, a meglepő józanság és roppant érettség az, ami a szememben csak még feljebb emelte egyik kedvencemet. Kennedy mind ének terén, mind pedig a szövegeit illetően csúcsteljesítmény nyújt. Tényleg nem értem, hogy ennyi projekt mellett hogy a fenébe talál magában még kreativitást. Tremonti meg korunk egyik legmarkánsabb és egyben legalulértékeltebb riffmestere, de ezt már ezerszer leírtuk. Ezúttal az Alter Bridge láthatatlanságáról híres ritmusszekciója is mintha merészebben nyilvánulna meg. A borús Native Sonban ütközik ki igazán, mennyire lényeges összetevője a zene őszinteségének Scott Phillips és Brian Marshall direkt játéka. Néha azért még ők is kibújnak a bőrükből, ám ezt is már-már szerénykedve teszik, olyan formában, hogy egyáltalán nem érződik a dolog magamutogatós stiklinek. Gondolok itt például a Clear Horizonban megbújó, pőre lazasággal előadott huncut jammelésre, ami olyan tökéletesen beleolvad a dal dinamikájába, hogy elsőre fel sem fogtam, mit hallok.

Alter Bridge-rajongóként végül többet kaptam a Walk The Sky-tól, mint azt a csapattól megszoktam, márpedig eddig sem okoztak csalódást. Azért az én szívemhez legközelebb álló lemezük ezután is a Blackbird marad, azonban ha a többi eresztést nézem, amelyeket szintén kivétel nélkül kedvelek, akkor jelenleg az új viszi a prímet.

 

Hozzászólások 

 
#10 Consiglieri 2019-11-30 18:41
Tegnap a bécsi gasometer-ben megint hatalmas showt nyomtak a srácok! Külön örültem, hogy az új albumon az egyik kedvenc dalomat, a forever falling-ot tegnap játszották először élőben. AB rajongóként nekem ezzel a 6.albummal újabb szintet léptek, számomra nincs gyenge dal a 12 között. Remélem, a Las hero-hoz hasonlóan jövőre hozzánk is ellátogatnak újra 2017 októbere után.
Idézet
 
 
#9 Bólogató kutya 2019-11-13 18:42
Kapcsolódó hír, hogy számos megborulás után az egykori Creed zenészkollega Scott Stapp is kiadott idén egy szólólemezt THE SPACE BETWEEN THE SHADOWS címmel, ami az előzmények fényében meglepően jól sikerült.
Nem vagyok ilyen lemezkritikákér t, koncertbeszámol ókért, klasszikushock rovatba való ismertetőkért reklamáló arc, szóval ezt csak azért írtam itt meg, hogy ajánljam az anyagot mindenkinek, akinek szintén bejön az Alter Bridge.
Idézet
 
 
#8 cifrakdaniel 2019-11-12 14:50
Idézet - GTJV82:
Nem értem a fanyalgást. Szerintem ugyanolyan minőségi album, mind bármelyik korábban. Ráadásul nagyon kevés olyan zenekar maradt, aki ennyire igényesen tolja a dallamos Heavy/Hard zenéz.
.

Minőségre és igényességre egyáltalán nincs panasz. Ilyen szempontból az összes korongjuk 10/10 Kevés zenekar szólal meg így lemezen.
Idézet
 
 
#7 Gazdag Illés 2019-11-12 12:05
Ez az első lemezük amire nem tudtam még ráfüggni. De még hagyok neki időt.
Idézet
 
 
#6 GTJV82 2019-11-12 08:43
Nem értem a fanyalgást. Szerintem ugyanolyan minőségi album, mind bármelyik korábban. Ráadásul nagyon kevés olyan zenekar maradt, aki ennyire igényesen tolja a dallamos Heavy/Hard zenéz.
Nálam pl. egyedül az ABIII talált be nehezebben, de mind a mai napig előveszem bármelyik lemezüket, hangulattól függően.
Nálam a Fortress/Blackbird duó a nyerő, kicsivel mögötte a Last Hero/One Day Remains páros, és utána az ABIII. Eddig. Ezt valahova a Last Hero környékére lövöm be az eddigiek alapján.
9/10.
Idézet
 
 
#5 Equinox 2019-11-12 07:42
One Day Remainsszel mi a baj? Szerintem a legjobb, kb, de nem ismerek épp mindent
Idézet
 
 
#4 Kondi István 2019-11-11 19:00
Hát a hűha hatás most nálam is elmaradt, amióta kint van a lemez, azóta sokat hallgatom, és azért nem egy jó dal van az anyagon, igaz, a töltelék/semmilyen dalokból is több van most számomra az egészségesnél. És egyetértek Danival abban, hogy stúdióban kicsit túlbonyolítják a hangzást a sok sávval egymásra pakolásával és ezt élőben valóban nehéz alkalmazni. Értem, hogy egy kicsit mindig újítani akarnak, de a kevesebb néha több lenne. Mesterművet nem vártam, azt már megkaptam a Blackbird-del. Az én kedvenceim: Wouldn't You Rather, Pay No Mind, Take the Crown, Native Son, Forever Falling, Clear Horizon, Walking on the Sky. Amik nem tetszenek: In the Deep, Godspeed, Tear Us Apart, Dying Light. Az Indoctriniation és a The Bitter End nekem kakukktojások, nem tudom őket hova tenni. A One Life intrót meg én személy szerint lehagytam volna róla, koncerteken nyilván megalapozza majd a hangulatot, de így lemezen nekem funkciótlan helykitöltő, jobb lett volna ha a Wouldn't you rather-rel in medias res bele a lecsóba :D :) Örülök, hogy a szinti használatát nem vitték túlzásba, ettől kicsit láttatlanban paráztam. Myles megint bizonyítja, hogy miért ő napjaink egyik legjobb énekese, Tremonti is szintén, hogy miért ő a jelenlegi szintér egyik legjobb gitárosa. A Phillips-Marshall ritmusszekciót meg most is mint mindig, csak dicsérni tudom. Kíváncsi vagyok, hogy az új dalok közül mik fognak tartósan is megmaradni majd a műsorban. Én nem pontszámoznék, inkább rangsorolnék: Blackbird-Fortress-Last Hero-AB III-Walk the Sky-One Day Remains.
Idézet
 
 
#3 cifrakdaniel 2019-11-11 17:07
Még szerencse, hogy nem vagyunk egyformák így kinek a pap kinek a paplan.
De számomra a 10/10-es AB lemez a Blackbird meg a Fortress.
Természetesen, ha ezt az egészet nem az AB adná ki, hanem valami új zenekar akkor oda-vissza lehetne mindenki. De ez így tőlük gyenge, és az utóbbi pár évben ez a gyengülés minden lemezükön érezhető volt. Kezdve a legutóbbi albummal, Mark szólóján át Myles utolsó Slash lemezén keresztül, ahol minden énekrészt maga alkotott meg hozzá.

Egészen pontosan a refrénekre értem, nagyon egysíkúak, hasonlóak sokszor egymáshoz és ezzel csak az a baj, hogy előfordul, hogy a dal többi része is középszerű, kisujjból kirázott téma hozzájuk képest.

Ettől az egész nem lesz rossz, de nekem túlságosan tökéletesre csiszolt az egész túl rádióbarát sokszor a dalok felépítése, dallamvezetése.

Az, hogy hangzásilag olyan, mintha élőben szólna azzal egyáltalán nem értek egyet. A zenekarnak mindig is gondja volt azzal, hogy a stúdióban megalkotott komplex, soksávos hangzásvilágot átvigye élőben is többek közt azért, mert Myles nem mindig tud gitározás mellett énekelni. Ez a mostani dalokra is ugyanúgy igaz lesz sajnos.

Összességében azért inkább tetszett az album mint nem, de szerintem ez a leggyengébb eddig tőlük: 7/10 max.
Én kis kedvenceim pedig: a Wouldn't You, Native Son, Indoctrination, Pay No Mind, Forever Falling és a Walking on the Sky és többi sajnos nem egy hajszállal marad el mögötte számomra még ha egy adott dalban van is esetlegesen egy-két jó téma.
Idézet
 
 
#2 Simon Zoltán 2019-11-11 15:37
Ízlesek, de szerintem az eddigi leglaposabb lemezük. El lehet hallgatni, de egyik korábbi lemeznek sincs a nyomába. Én a Last Hero-t mondanám 8/10-nek, ez jóindulattal 7/10. Vagy 6/10. Eddig a kettő között egyensúlyozik nálam.
Idézet
 
 
#1 Tama1975 2019-11-11 12:19
Nem szeretnék akadékoskodni, de lehet, hogy annak fog tűnni. A Shock pontozási elvei alapján biztos 10/10-es ez a lemez? Mert nekem azért nem tűnik úgy, hogy ez egy korszakalkotó alkotás lenne. Nem rossza (az AB olyan nem is nagyon tud csinálni), de kicsit szúrósabb, mint az előző, és nekem néhány helyen már már úgy tűnt, hogy a Myles/Mark kettős kifejezetten törekedne, hogy ne olyan dallamokat hozzanak, mint az előző lemezen. Emiatt néhány dallam kicsit erőltetettnek is tűnik. Szerintem ez inkább 8/10 vagy esetleg 9-es.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.