Shock!

szeptember 17.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Alter Bridge: Blackbird

Az utóbbi tíz év egyik legsikeresebb rockbandája a floridai Creed volt, még ha mi erről itt Európában nem is nagyon értesültünk: a tengerentúlon mindössze három stúdiólemezből több mint 25 milliót (!) passzoltak el az ezredforduló környékén, és még amerikai listavezető nótájuk is volt a With Arms Wide Open képében. Nem nagyon emlékszem, hogy a keményebb vonalról bárkinek is sikerült volna rajtuk kívül ez a bravúr ebben az évtizedben.

megjelenés:
2007
kiadó:
Universal
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 23 Szavazat )

Aztán az egzaltált Scott Stapp lelépett a színről, visszajött az eredeti basszer, aki azelőtt miatta távozott a csapatból, bevették a frontra Myles Kennedy énekest, és Alter Bridge néven folytatták tovább. A Blackbird már a második nagylemezük ezen a néven.

Az Alter Bridge a maga módján tipikus 21. századi amerikai rádiós rockzene. Egyértelműen benne vannak a klasszikus értékek és hatások, így a Led Zeppelin, a Black Sabbath és társaik, de vegyül bele egy adag poszt-grunge melankólia is amolyan késői Soundgarden, Stone Temple Pilots módra. Nem spórolnak a vastag, groove-os riffekkel sem, így a nu metal-érában szocializálódott fiataloknak is helyből rokonszenvesek lehetnek, de a zene azt a végtelen, határtalan feelinget sem nélkülözi, ami tipikusan csak az amerikai bandák sajátja ezen a világon. Megannyi efféle csapat létezik, Mark Tremontiék azonban kiemelkednek a hasonszőrűek tömkelegéből, ugyanis nemcsak színesebbek, hanem egyszersmind hagyományosabb, a klasszikus hard rockhoz közelebbi felfogásban is játszanak, mint társaik. Ezt a zenét tényleg simán megkedvelhetik olyanok is, akiket a grunge-nak már csak az említésétől is kiver a veríték. A maga 60 percével összességében kissé talán hosszú a lemez, de a mérleg még ezzel együtt is abszolút pozitív.

Tremonti mindig képes feldobni valamivel a hosszabb távon könnyen egysíkúvá váló, alapra vett riffeket, ráadásul generációjának tagjaival ellentétben a szólóktól sem ódzkodik, és kifejezetten jól is játszik. A másik nagy erősség Myles Kennedy, aki annak idején a Mark Wahlberg-féle Rock Star filmben még színpadra felmászó, mázlista rajongóként tűnt fel, itt azonban már saját jogon uralhatja a terepet kiváló teljesítményével. Egyik nagy példaképe egyértelműen Chris Cornell lehetett, nemcsak dallamvilága hasonlít rá, de bizonyos fekvésekben még a hangszíne is erősen rokon, noha tónusa kevésbé karcos. Nem éppen hátrány az sem, hogy teljesen idegen tőle az a tenyérbemászó, modoros előadásmód, ami Stappnek olyannyira a sajátja volt, és ami miatt soha nem voltam képes megkedvelni a Creedet.

Ami a dalokat illeti, számos kiemelkedő akad közöttük a meglepően metalos Ties That Bind nyitástól kezdve a Brand New Start vagy a Rise Today kiverhetetlenül slágeres témáin át a zeppelinesen epikus, 8 perc körüli címadóig. Ízlésesen megcsinált, élvezetes album a Blackbird, tényleg csak ajánlani tudom.

 

Hozzászólások 

 
#1 Equinox 2019-02-09 00:18
Vicces vagy sem, de a One Day Remains 15 éves már. Klasszikus kor? Szerintem az ezredforduló utáni hard rock egyik fontos alkotása, és a banda megkerülhetetle n modern hard rock berkekben. Az összes albumukról írtatok új korukban, szóval aktuális lehetne az elsőről is.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.