Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

V. Budapesti Hard Rock Farsang: Pataky és Gömöry mégsem lesz ott

Pataky Attila és Gömöry Zsolt mégsem lesz ott február 8-án az V. Budapesti Hard Rock Farsangon – közölték a szervezők. Az 1985 és 1988 között működő Edda felállás három másik tagja, Csillag Endre, Mirkovics Gábor és Donászy Tibor, illetve a velük énekesként fellépő Sipos Péter megjelenését mindez természetesen nem érinti.

Ahogy arról már mindenki értesülhetett, a tervek szerint az Edda 1985-88-as felállása Zártosztály néven egyszeri alkalomra, az V. Budapesti Hard Rock Farsangra állt volna össze, hogy „Eddás Évek" címmel újra közösen adják elő az akkori dalokat. Csillag „Csuka" Endre, Mirkovics „Zserbó" Gábor és Donászy „Tipcsi" Tibor az Irigy Hónaljmirigyből ismert Sipos Péterrel, azaz Sipivel a mikrofonnál áll majd ki a színpadra az V. Budapest Hard Rock Farsangon, és hosszas egyeztetés után elfogadta a szervezők meghívását Gömöry Zsolt és Pataky Attila is, akik a jelenlegi Eddának is oszlopos tagjai. Ők ketten azonban végül mégsem lesznek ott a koncerten.

A szervezők közleménye szerint Molnár Csaba, az Edda menedzsere levélben közölte Csillag Endrével, a projekt vezetőjével, hogy az Edda Művek és a Barba Negra Music Club között történt szerződés értelmében (Edda Művek koncert, 2013. 03. 01. Barba Negra) nem teszi lehetővé, hogy a Edda tagjai (azaz jelen esetben Pataky Attila és Gömöry Zsolt) fellépjenek Budapesten más nyilvános előadáson, és javasolta, hogy keressenek egy más időpontot közösen. „Molnár Csabának nem ez volt a héten az első torpedója az előadás ellen, ugyanis a napokban leszedette az Eddás Éve" feliratot a zenekar koncertjét beharangozó képről, mondván, hogy az zavarja a mai felállás érdekeit", áll a szervezők közleményében. „Véleményezhetnénk a történéseket, de nem tesszük, hiszen az önmagáért beszél. A Budapesti Hard Rock Farsang mindenkori mottója szerint, erre az eseményre csak olyan muzsikusokat várunk, akik örömmel tudnak még zenélni egy koncerten!"

A Zártosztály muzsikusai így tesznek majd, és ott lesznek az V. Budapesti Hard Rock Farsangon, vagyis lesznek „Eddás Évek".

V. Budapesti Hard Rock Farsang – A 25-ös szám jegyében!
ZÁRTOSZTÁLY, az Eddás Évek (Csuka, Zserbó, Tipcsi és Sipi)
GRIFF
+ vendég
2013. 02. 08.
Club 202, 19 óra - PONTOS KEZDÉS!
Belépő: 1.500 forint

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 ujper 2013-01-06 17:00
Jobb is lesz ez így.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.