Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Őszi koncertszezon az Urániában: Judas Priest, Aerosmith, Queen

0825tylerAz év elején nagy sikerrel megrendezett Rock klasszikusok vetítéssorozat folytatásaként hat új koncertfilmet láthatnak a zenerajongók az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ezúttal szélesebb műfaji kínálatból válogatva. Műsorra kerül Peter Gabriel, Paul McCartney, Robbie Williams, a Judas Priest és az Aerosmith egy-egy kiemelkedő produkciója, valamint újra látható lesz a Queen legendás, '86-os budapesti koncertje.

A sorozat augusztus 23-án Peter Gabriel 2011-es londoni koncertjének 3D vetítésével kezdődött, ezt követően a hetvenes évekbe utazhat a közönség, szeptember 13-án Paul McCartney és a Beatles utáni zenekara, a Wings 1975-ös Rockshow című koncertjét vetítik, mely az együttes sikerei csúcsán, a '75-ös Wings Over America turné seattle-i állomásán készült. Bár egy rövidített verziót már 1980-ban bemutattak, most először látható teljes hosszában a koncert, melynek moziváltozatához digitálisan felújították a 35mm filmkópiákat, és térhatásúra keverték újra a hangzást. A több mint kétórás koncerten olyan ismert dalok hangzanak el, mint a Live And Let Die, a My Love, a Let 'Em In vagy a Yesterday.

A Rockshowt szeptember 29-én egy újabb show követi a mozivásznon, napjaink egyik legnépszerűbb popzenei ikonja, Robbie Williams előadásában, aki napjainkban adja hét éve tartó szólókarrierjének eddigi legnagyobb szabású koncertsorozatát. Az Európa-szerte stadionokat megtöltő Take The Crown Stadium Tour 2013 keretében augusztus végén az észtországi Tallini Dalfesztiválon lép fel az énekes, 70 ezres közönség előtt. A koncerten készülő felvételen az Urániába látogató rajongók is láthatják, ahogy a született showman meghökkentő díszletek közt előadja legnagyobb slágereit, például a Bodies, a Millennium, a Let Me Entertain You és az Angels című dalokat.

Október 10-én szintén stadionkoncert látható, de ezúttal ismerős környezetben: újra műsorra kerül a Queen legendás, 1986-os Népstadion-koncertjéről készült film. A digitálisan felújított kép és hang fantasztikusan adja vissza a koncertet a mozivásznon, melynek máig emlékezetes pillanata, amikor Freddie Mercury a közönséggel együtt énekli a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű magyar népdalt, olyan ismert számok társaságában, mint a Kind of Magic, az I Want to Break Free, a Radio Ga Ga vagy a We Will Rock You.

A koncertsorozat következő állomása sötétebb vizekre evez. Október 18-án a heavy metal műfaj egyik legmeghatározóbb együttese, a több mint 40 éve koncertező Judas Priest látható a mozivásznon. A koncertfilm az Epitaph World Tour, a zenekar utolsó világ körüli turnéjának búcsúestjét mutatja be, amelyet 2012 májusában rögzítettek Londonban. A látványos show-elemekkel tűzdelt „életmű-koncerten" az 1974 és 2008 között megjelent Judas Priest albumok mindegyikéről elhangzanak ismert számok. Az úttörő hatású metálbanda az Egyesült Királyságban alakult 1969-ben, több mint 50 millió albumot adtak el világszerte, megkapták a legjobb metal előadóknak járó Grammy-díjat és az MTV őket választotta minden idők legjobb metal együttesének.

Végül október 25-én az egyik legnagyobb mai rocklegenda, az Aerosmith Rock For The Rising Sun című koncertfilmje zárja a vetítéssorozatot, melyben az együttes 2011-es japán turnéjának legjobb pillanatait láthatják a nézők. A földrengéssel, szökőárral és az utóbbi évtizedek legsúlyosabb reaktorkatasztrófájával szembenéző Japánban rajongók tömege várta a Vissza a régi kerékvágásba elnevezésű turnéra érkező zenekart. A filmet a turné hét helyszínén forgatták, az összeállításban karrierjük szinte minden jelentősebb állomásának dalai megszólalnak, többek között a Love In An Elevator, a Livin' On The Edge, a Last Child, a Walk This Way, a Draw The Line, a Sweet Emotion, miközben felvillannak a turné kulisszák mögötti pillanatai is.

Jegyek egységesen 2500 forintos áron kaphatók az Uránia jegypénztárában és honlapján, továbbá a Jegymester hálózatában. Kedvezményes belépő a koncertsorozat három vagy több vetítésére jegyet váltóknak 2000 Ft-os áron kapható.

Részletes ismertetők, online jegyfoglalás itt.

 

Hozzászólások 

 
+1 #3 Uránia 2013-09-10 09:18
@ Quent1n: Azért ennyibe kerülnek a jegyek, mert ezeket a koncertfilmeket külföldi forgalmazóktól, elég magas jogdíjjal lehet csak megszerezni, szemben a "normál" mozifilmekkel. Bízunk benne, hogy a koncertek nagyvásznon, 5.1 mozi hangzással maradandó élményt adnak (hasonlóan a korábbi Led Zeppelin, Jimi Hendrix, Rolling Stones vetítésekhez, ami nagyon tetszett a közönségnek)
@ The_Sentinel: köszönjük a jelzést, a dátum elírást javítottuk a honlapunkon!
Idézet
 
 
+3 #2 Quent1n 2013-08-25 14:41
Tetszetős, de valaki mondja már meg mi kerül egy koncertfilmen 2500 forintba? :) Nem voltam még ilyen vetítésen ezért kérdezem.

The_Sentinel: Mentségükre legyen mondva, hogy átvették az Uránia oldaláról a szöveget és ott is el van írva.
Idézet
 
 
+3 #1 The_Sentinel 2013-08-25 12:55
A látványos show-elemekkel tűzdelt „életmű-koncerten" az 1994 és 2008 között megjelent Judas Priest albumok mindegyikéről elhangzanak ismert számok.

1974 lesz az az 1994.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.