Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ortodox szakralitás extrém hangzásvilággal

Az utóbbi évek legizgalmasabb európai black metal zenekara, az ortodox szakralitást extrém hangzásvilágban újraértelmező Batushka a Rockmaraton és a teltházas düreres bemutatkozás után visszatér az A38 Hajó fedélzetér. Eddigi legnagyobb klubkoncertjén pedig nem más kíséri majd az anonimitásba burkolódzó lengyel triót, mint az Inquisition előtt a Barba Negrában már bizonyító svájci Schammasch, valamint a svéd Trepaneringsritualen.

1007batushka

Az elmúlt két év kétségkívül a Batushkáról szól az európai extrémzenei világban, hiszen a közép-keleti térképen a Behemoth óta nem volt képes zenekar ennyire magára irányítani a rajongók, a szakma és a világi szempárak figyelmét. Az eddig egyetlen nagylemez, a Litourgiya nemcsak zeneileg, hanem formai szempontból is egy kiforrott nyilatkozat: a pravoszláv énekeket megidéző dalszövegek óegyházi stilizáltsággal minden isteni kinyilatkoztatásban kicserélték az alanyt az énre, miközben a zenei eszközökben is tetten érhető a szakralitás a kórusoknak és az epikus dalszerkezeteknek köszönhetően. Ez épp elég volt ahhoz, hogy orosz ortodox radikálisok ellehetetlenítsék a Batushka tervezett – elővételben teltházas – oroszországi koncertjeit, és ez csak még nagyobb figyelmet irányított a koncertjein is az ortodox rituálét imitáló produkcióra, ami hamar Európa vezető metalfesztiváljainak plakátjain találhatta magát. 2018-ban sem várhatunk majd mást az A38 Hajó koncerttermében: a black metal fenyegető atmoszférája, a doom vészjósló kicsengései a teátrális, ortodox kórusokkal, a blaszfém szövegvilággal és a zenekar karakteres színpadképével együtt is az év egyik legmegrázóbb szeánszát garantálják majd.

A svájci Schammasch evolúciója is önmagáért beszél az extrémzenei határfeszegetésben, hiszen a baseli black/death metal zenekar 2016-os konceptalbumával, a háromlemezes Triangle-lel nemcsak önmagát definiálta, hanem kijelölte a zenekar saját útját is. Az avantgard black metal elemektől sem idegen, sajátos dalszerkezetekkel és legalább ennyire markáns atmoszférával bíró album – amit a zenekar V. Santurával (Celtic Frost, Tryptikon) rögzített – lényegében a világ pusztulásának allegóriája. A zenei és hangulati értelemben is intenzív élményt a záró lemez morajló zajai is úgy formálják nihillé, hogy az nem válik öncélúvá – és ezt az irányt folytatta a zenekar idei EP-je, a zajokat indusztriális zajokká formáló The Maldoror Chants, ami csak tovább erősíti a zenekar teátrális, baljós hangzásvilágát. Az A38 Hajó koncerttermének hangrendszerén pedig biztosan elemi erővel szólalnak majd meg a Schammasch hol törzsi mantrákra, hol okkult szeánszokra emlékeztető dalai.

Az estét a svéd Thomas Ekelund (Nullvoid, Th. Tot) szólóprojektje, a Trepaneringsrituaen nyitja majd, ami az emberiséget sirató okkult zaj legtermékenyebb produkciója. Az elmúlt években több mint 17 nagylemezt, valamint számtalan EP-t és egyéb kiadványt jegyző Ekelund fő motiválója és visszatérő tartalmi-formanyelvi eleme az agónia, amivel saját határait, és a közönség ingerküszöbét is feszegeti. A hol állati vérben, hol kötéllel a nyakában játszó zajzenész rituálévá fogja össze szettjeit (még a Boiler Roommal is közreműködött), amiben a gótikus borzongatás és a hullámtermészetű zörejek pszichedelikus lüktetésének is helyet ad – már amikor úgy gondolja, hogy arra szükség van. Ugyanakkor az kétségtelen, hogy egy ilyen, szeánszként körülírható programhoz keresni sem lehetne találóbb nyitást.

European Pilgrimage Part III
BATUSHKA (PL)
Schammasch (CH), Trepaneringsritualen (SE)
2017. január 22., hétfő 19:30

A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő
Jegyár: 5500 Ft, elővételben: 4500 Ft. Early bird jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján 3900 Ft-os áron, illetve személyesen az A38 Hajón. A koncert az európai tehetségek nemzetközi mobilitását segítő Kreatív Európa program, a Liveurope jóvoltából valósulhat meg.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.