Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Novemberben jön a Sólstafir

1102solstafirFurcsa nevek, misztikus borítók, nehezen bekategorizálható hangfolyamok. Ez csak egy része annak, amit az évtizedes múltra visszatekintő Sólstafir formáció nyújtott a világnak. A magyar közönség 2014-ben pedig nem csupán az elsöprő energiájú nagylemezek és a nyár végén megjelent új album, hanem a zenekar közelgő budapesti fellépése miatt is örülhet, hiszen november 19-én a Dürer Kert színpadán is bemutatják Ótta című új anyagukat.

Nem jutott egyszerű sors az 1995-ben alakult izlandi zenekarnak. Korai tagcserék és kiadókeresés jellemezte ugyanis a csapat életének kezdeti szakaszát, az új évezredben azonban fokozatosan kezdtek helyre rázódni az események, mégpedig olyannyira, hogy mára már az experimentális metal nagyját tisztelhetjük a négyfős társaságban. Persze ez a kategória sem állja meg teljesen a helyét: anyanyelven felénekelt kompozíciói, többtételes, kimerítő hosszúságú szerzeményei és érzelemdús, mégis kemény rifftechnikája révén a zenekar egyaránt felidézheti a '70-es évekbeli progresszív rock, a kísérleti metal és a '90-es évek óta népszerű poszt rock színterek legjellemzőbb sajátosságait – külön figyelmet fordítva a Sólstafir saját, utánozhatatlan személyiségjegyeinek kidomborítására is.

Aðalbjörn Tryggvason, Guðmundur Óli Pálmason, Sæþór Maríus Sæþórsson és Svavar Austmann már tapasztaltak annyira, hogy rutinszerűen csavarják ujjaik köré a közönséget. Ez november közepén sem lesz ez máshogy, és egy felejthetetlen estének lesznek részesei azok, akik a Dürer Kertet választják aznap, amikor a viking vadság, az északi rejtélyek és a hosszú szakállak lesznek a hívószavak.

A Negative Art bemutatja:
Sólstafir (ISL)

vendég: Esben And The Witch (UK), Obsidian Kingdom (ESP)
2014. november 19. szerda 19:00, Dürer Kert

Jegyár: november 10-ig 3.500 Ft, utána 4.000 Ft
Elővételi helyek: CD Pince, Dürer Kert és online a Tixa.hu weboldalon

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.