Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

November 4-én ismét Budapesten játszik a Laibach

Két év után ismét Budapesten lép fel a kultikus szlovén indusztriál-úttörő-képzőművész-zenész csoport, a Laibach. A kollektíva a főváros leghatásosabb ipari emlékén, az A38 Hajón mutatja majd legújabb lemezét, az Also Sprach Zarathustrát, amelyet kifejezetten Matjaž Berger színházi Nietzsche-adaptációjához írtak.

0204laibach

Grandiózus pszichodráma, súlyos ipari hangzások, provokatív kérdésfelvetések és végtelen irónia - a csapatnál jobban senki sem tudott volna a magáévá tenni a filozófus világát és gondolatiságát. Így nem túlzás azt állítani, hogy erre az előadásra még sokáig emlékezni fogunk.

A brit sajtó egy időben egyenesen a világ legveszélyesebb zenekarának aposztrofálta a csapatot, míg egyik amerikai turnéjuk során egy rádióállomás az államokat eltörlő, és újakat teremtő csoportként mutatta be őket. 1980-as alakulásuk óta ezer koncert és egymillió eladott lemez fölött járnak már, úgy, hogy nemcsak Jugoszláviából voltak kitiltva jó pár évre, hanem előfordult, hogy az Egyesült Államokba se léphettek be.

Hatásuk megkérdőjelezhetetlen, legendás, Opus Dei című korongjuk minden idők legjobb ezer albuma közé is bekerült egy olyan válogatáson, amelyet a legismertebb, vezető nemzetközi zenei kritikusok állítottak össze. A szlovén formáció munkásságáról már doktori disszertációk, filmek és kutatások is napvilágot láttak, az pedig közismert tény, hogy számos más ipari banda mellett a Rammstein is az ő hatásukra alakult. A Ljubljanában művészeti csoportként élő és alkotó Laibach az egyik alapítója az NSK, azaz a Neue Slowenische Kunst nevű, ellentmondásos politikai és művészeti kollektívának is. Tagjai hivatalosan anonimak maradtak, közreműködő zenészeik sora azonban igencsak széles.

Részletek a buliról itt.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.