Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Május elsején jön a Swallow The Sun és az Avatarium

0402_swallowthesunKomor és súlyos dalok várnak minket a Barba Negra Blue Stage előtt május 1-én: a finn Swallow The Sun és különleges vendégük, a svéd Avatarium lép majd fel, előttük pedig a Shores of Null játszik.

A járványidőszak a Swallow The Sunt is derékon ragadta, így a finn death-doom metal csapat most ér ide negyedik, 2021-es lemezének bemutató turnéjával. A Moonflowers megőrzi azt a súlyosságot és személyes, érzelmi töltetet, ami a korábbi lemezekre is jellemző volt. Ezt erősíti a lemezborító is, hiszen a grafika eredetijét maga az alapító gitáros, Juha Raivio készítette szárított virágok felhasználásával, a vörös holdat pedig saját vérével festette a virágok mögé.

Az album személyességét az is mutatja, hogy az alkotó nem igazán hajlandó róla beszélni. A lemez kapcsán tett egyetlen nyilatkozata szerint bár tudja, hogy nem kéne ezt mondania, de Raivio „utálja" ezt a lemezt: „Utálom azt, ahova elrepít engem, és az érzéseket, amiket kivált belőlem, amit jelent számomra. Bár ne lenne így. De őszintén szólva, valójában nincs más választásom, mint kedvelni az albumot, hiszen úgyis csak ez az egy dolog számít számomra a zenében. Nem az számít, hogy mit érzek, hanem hogy érzek valamit." A dalok írása 2020 őszén fejeződött be, később pedig egy instrumentális verzió is rögzítve lett, a Trio NOX vonós trió előadásában, a finnországi Sipoo középkori templomában.

A turnén érkezik az Avatarium: a finnekhez hasonlóan ez a zenekar is igazodási ponttá vált tízéves fennállása alatt, ami mögött természetesen az alapító Candlemass basszeros, Leif Edling évtizedes munkássága is ott van. Az Avatarium ismertségét az igazán súlyos és sötét doom metal daloknak köszönheti, amihez a klasszikus rockzenéből is kölcsönöznek inspirációt, egyszerre idézve meg a My Dying Bride, a Black Sabbath, a Cathedral, a Rainbow, az Entombed és a Blue Öyster Cult hangulatát. A Jennie-Ann Smith énekessel színpadra álló zenekar friss lemeze, a Death, Where Is Your Sting ősszel jelent meg.

A Concerto Music bemutatja: Moonflowers 2023 Tour

2023. május 1., hétfő 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Swallow The Sun, Avatarium, Shores of Null komcertek
Belépő: 7500 Ft elővételben, 7900 Ft a koncert napján.

Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu és a https://tixa.hu/ weboldalon.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.