Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Ha Randy tud az esetről, nem rettent volna meg a büntetőeljárástól”

Mongolul tanul cellatársától Randy Blythe, a Lamb Of God frontembere, akit halált okozó testi sértés miatt vettek őrizbe Csehországban, és még mindig nem engedték szabadon, pedig már letették érte a 200 ezer dolláros óvadékot, és egyelőre hivatalosan vádat sem emeltek ellene. Blythe-nak ügyvédje szerint szabadulása után nem kell majd Csehországban maradnia.

„Randyt totálisan sokkolta, amikor értesült a rajongó halálhíréről”, mondta a Blesknek Tomáš Morysek, Blythe egyik ügyvédje, megerősítve a banda menedzsereinek szavait azt illetően, hogy a Lamb Of God tagjait és stábját senki sem értesítette a 2010-es tragédiáról az azóta eltelt idő során. „Két teljes éven át nem is hallott róla, hogy valaki meghalt a zenekara prágai koncertje után, és így esélye sem volt arra, hogy megeméssze ezt. Meggyőződésem, hogy ha tud az esetről, nem rettent volna meg attól, hogy szembenézzen a büntetőeljárással.”

Blythe ügyvédje szerint egy mongol őrizetessel tölti napjait a prágai Pankrác börtönben. „Mongol szavakat tanul tőle, ő pedig angolul tanítja a cellatársát”, magyarázta Morysek. „Semmi miatt nem panaszkodott, pedig már kétszer is bementünk hozzá meglátogatni. Még mindig nagyon összezavarja ez az egész ügy.”

Morysek hozzátette: a jelenlegi állás szerint a cseh bíróság az óvadék kiszabásakor nem állapította meg feltételként Blythe számára, hogy Csehországban kellene maradnia, és az útlevelét sem fogják bevonni. Így amint szabadlábra kerül, Randy alighanem hazarepülhet az Egyesült Államokba, ahol természetesen nem is fogják szökevényként kezelni. „Miután letette az óvadékot, bármely más országban azonnal szabadlábra helyezték volna, de a cseh büntetőeljárási kódex sajnos nem így rendelkezik”, mondta.

Amennyiben Blythe várhatóan jövő heti szabadulását követően tényleg hazamehet, valószínűleg a Lamb Of God és a Gojira augusztus elején startoló amerikai turnéja sem marad majd el. A neten a napokban a sok egyéb felvétel mellett egy magyarázó videó is megjelent a 2010. május 24-ei koncert színpadi akcióiról.

 

Hozzászólások 

 
-3 #1 ddrum 2012-07-05 22:29
Micsoda kamu duma, "nem rettent volna meg..."
Persze, kap egy levelet, hogy jelenjen meg a prágai ügyészségen, és hozzon fogkefét is, erre a csóka azonnal indul is, mert ő a becsület lovagja...
Ha ezt otthon tudja meg, küld egy "sajnálom"-ot a médiában, és soha többé nincs koncert a cseheknél, kb. ennyi...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.