Shock!

Hatalmas meglepetésként ért a svéd Evergrey harmadik albuma. Az első kettő lemezanyag más-más kiadónál jött ki, jómagam az elsőt ismerem, akkor azt a "kellemes hallgatnivaló, de még nem nélkülözhetetlen" kategóriába soroltam. Amolyan power/doom zenét tartalmazott. A másodikról halvány sejtelmem sincs, sőt, azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik e még a csapat. Pedig igen, és szerencsére az InsideOut a szárnyai alá vette őket.

Ezek után várható volt, hogy a zenekar egy kevés progresszivitást csempészett a zenéjébe. Ne felejtsük, az elmúlt pár év alatt lezajlott néhány tagcsere a házuk táján, szóval némi változást előre el lehetett könyvelni. Az Evergreynek az énekes/gitáros Thomas Englund az egyik védjegye, karcos hangján olyan fájdalomtól átitatottan tud énekelni - ha azt a zenei környezet megkívánja -, hogy sok doom banda megirigyelhetné. Zeneileg a málházós riffektől a mai korra jellemző virtuózabb dolgokig egész széles skálán mozognak a hangszeresek, természetesen óriási profizmussal olvasztják egybe a különböző rafinált, ill. csupán húzós témákat. Egy-két dalban igazi kórusokat alkalmaztak, rendkívüli módon feldobva ezzel a hangulatot. A dalszövegek valamiféle science-fiction történetbe kalauzolnak el, koncepciózus módon. A szövegkönyv nem áll rendelkezésemre, de szimpatikus a dolog.

Valahogy mindig a cd lejátszóban köt ki a lemez, és szinte végigbólogatom, végigéneklem a 9 számot, mondjuk ilyen fülbemászó témák mellett, amiket írtak, ez egyáltalán nem csoda. Az egyik legfőbb erénye a zenének, hogy sajátos hangulattal bírnak, valami szomorkás, fájdalmas, mégis magával ragadó, felemelő érzés kerít hatalmába mikor hallgatom. Nem csodálkoznék, ha a jövőben sokat hallanánk még a zenekar felől.

December elsején a Therion társaságában nálunk játszanak, érdemes megnézni őket. Ha a lemez hangulatát vissza tudják adni, akkor óriási koncert lesz!