Shock!

október 09.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Neurosis, Yob - Budapest, 2019. július 24.

A Neurosis a világvége aláfestő zenéjét játssza. Lélekkínzó hangkavalkádjuk hallgatása közben az általunk ismert Univerzum legszélén állva találom magam, amint katatón állapotban bámulok bele a saját magába összeomló tűzgolyóvá váló Napunk belsejébe. Érzem az égett hús szagát, amint a mellettem álló arca lángra kap, és tehetetlenül várom, hogy a mindent felemésztő tűz rám is átterjedjen, felégetve egész világunkat. Míg végül nem marad meg egyetlen életforma sem, Keith Richards kivételével. Na, de hagyjuk ezt a baromságot! Mert oké, hogy ez az „apokaliptikus világégést megéneklő próféták" képe már elválaszthatatlanul ránőtt a Neurosis tagságára, de ez még akkor is „csak" egy zenekar, aminek a koncertjét megpróbálhatjuk patetikus túlzások nélkül is megítélni.

0729neu1

időpont:
2019. július 24.
helyszín:
Budapest, Akvárium
Neked hogy tetszett?
( 30 Szavazat )
Előzetesen osztottunk-szoroztunk, és arra jutottunk, hogy a Yob és a Neurosis együtt valószínűleg három óra körüli időtartamban fog játszani, annyi pedig bőven elég is lesz abból az iszonytató súlyú, gleccserfolyóként hömpölygő muzsikából, amely mindkettejük sajátja. Ezért aztán – ép elménk megkímélése céljából – nem is nagyon igyekeztünk, hogy akár a Negative Approach-ot, akár a Kowloon Walled Cityt elérjük. Pláne, hogy nem is igazán ismertük egyikőjüket sem, bár azt azért megjegyeztük, hogy az utóbbi neve egészen parádés választás. (Aki ismeri a fallal körülvett Bűnös Város történetét, alighanem egyetért velem.)

A Yobot viszont már semmiképpen sem szerettük volna lekésni, mivel egyrészt igencsak kedvencek, másrészt pedig a tavaly novemberi, már-már spirituális élménynek is beillő koncert óta pontosan tudtuk, hogy élőben mennyire hibátlan tud lenni a Mike Scheidt vezette trió. Csalódnunk most sem kellett, még ha a banda egészen érdekes módon is töltötte ki a rendelkezésére álló szűk órát. Konkrétan négy számot kaptunk tőlük összesen (!), amiből hármat anno a Dürerben is eljátszottak, és ezek közül ismét a nyitó Ball Of Molten Lead ütötte a legnagyobbat, bár persze nem volt hiba a The Lie That Is Sinben, meg a Burning The Altarban sem. A három zenész pedig ugyanolyan magába forduló átszellemültséggel tolta elénk a magányról, kirekesztettségről és bűntudatról valló témákat, mint legutóbb, és ez az egész a szépségében is fájdalmas, fájdalmában is szépséges Marrow-ban ért a csúcsra. Nem igazán hittem volna, hogy ezt a szokásuk szerint hangulati- és tempóváltásokkal tarkított, majd' húszperces dalmonstrumot valaha is hallani fogom élőben, de az élet rám cáfolt.

0729yob1

A Yob egyszerűen remek volt ezúttal is, még ha nem is üthetett már akkorát, mint legelső találkozásunkkor, akkor például Aaron Rieseberg basszusgitárja is sokkal teltebben szólt, de a most is igencsak egyedi testtartásban (a közönségre nézve merőlegesen állva, Aaron felé fordulva) játszó Mike nem véletlenül köszöngette olyan sokáig az igencsak szép ovációt. (Pláne, hogy a Nagyterem már ekkor is háromnegyedéig megtelt.)

Aztán kábé egy időben azzal, hogy néhány kilométerre innen Iggy Pop épp dühödten vágta földhöz a mikrofonját, amiért nem énekelhet tovább, eljött a pillanat, amire lényegében húsz éve várt a hazai rajongótábor: újra magyar színpadon pusztított a Neurosis! És nem, én nem voltam ott '99-ben az Almássy téren, mint oly sokan (mondják magukról), így aztán nincsen viszonyítási alapom sem, de a poént akkor is le kívánom lőni jó előre: jó volt a Neurosis, de az igazi katarzis bizony elmaradt. Az, amikor még a levegőt is máshogy veszed, nehogy lemaradj valamiről koncert közben, az, amit akkor éreztem, amikor a Faith No More-t, a Toolt vagy a Sleepet láttam, azaz csupa olyan bandát, amelyet akár jelentőségében, akár öntörvényűségében sem degradáló egy Neurosishoz mérni. Sok összetevő miatt alakult így mindez, amelyek egy részéről senki sem tehet (legkevésbé a zenekar), de a tény attól még tény marad.

0729neu4

Először is: Scott Kellyék nem valók az Akváriumba. Oké, tudom persze, hogy kényszer szülte megoldás volt, felfokozott érdeklődés, alkalmasabb helyszín egyszerűen nem volt elérhető, de akkor is, a klub csilivili modernségű atmoszférájában rendkívül nehéz a kellő neurózisba kerülni. Pláne, ha olyan szintű teltház van, mint itt, amikor is a hozzám hasonlóan mindennapjait inkább a földfelszínhez közelebb élő, ráadásul a terem hátuljában lehorgonyzó ember olykor kénytelen volt lábujjhegyre állni, ha látni is akarta a két szakállas főhőst. Akik amúgy természetesen rendkívül meggyőzően játszottak, váltott énekük pedig tökéletesen összeszokott precíziós gépezet benyomását keltette. A szokásos hülyegyerek-frizurát ezúttal rövidebbre cserélő (a türkizes hajszín azért maradt) Dave Edwardson már nem ragadtatja bömbölésekre magát a basszusozás mellett, de azért robusztus alakja így is kellően vonzza a tekintetet, mégis, a leginkább attraktív a Crass-pólóban feszítő Noah Landis billentyűs/sampleres/mindenes volt, aki ha olyanja volt, ököllel is csépelte a keze ügyébe kerülő hangszereit. (A Sleepben is küzdő Jason Roederből azonban legnagyobb igyekezetem dacára sem láttam semmit.)

0729neu3

2012, azaz Josh Graham kiválása óta ugye vetítés már sajnos nincsen, és ez eléggé fájó pont is volt, pláne, ha belegondoltam, hogy mekkorát is dobott a vizuális körítés a nemrég megcsodált Ministryn, pláne kicsivel korábban a frenetikus Tool-előadáson. Itt inkább a tompa fények/fojtó sötétség kombójára volt felhúzva a tagolás, és nem mondom, ez is hatásos volt, de akkor már jobban tetszettek a dalokat átkötő morajlások-zúgások. Pláne az, hogy az egész koncert az egyik legkedveltebb Neurosis-lemezem, az A Sun That Never Sets címadójával nyitott, amit a monumentális My Heart For Deliverance követett. Annak viszont már nem tudtam önfeledten tapsikolni, hogy a legutóbbi Fires Within Fires lemezt – amit enyhén szólva sem tartok a csapat csúcsalkotásának – a rajta lévő öt tételből három is képviselte, mert oké, hogy a Reach-et nagyszerű dalnak tartom (a Bending Light / A Shadow Memory párost mondjuk annyira azért nem), de őszintén szólva, ennél lehetett volna változatosabban is válogatni az életműből. Mert így bizony megesett az a csúfság, hogy a zenekar az első öt lemezéről (!!!) például egyáltalán nem játszott, és bizony fel nem foghatom, hogy egy Through Silver In Bloodot hogyan lehet teljes mértékben kihagyni.

Még szerencse, hogy az amúgy teljesen jó hangosítást kifogó koncert végén még megkaptuk a '90-es évek termését egyedüliként képviselő (!), gyilkos End Of The Harvestet, hogy a tíztételes programot a Stones From The Sky zúzása zárja le végérvényesen. Ismétlem: jó volt, szép volt, de mégsem éreztem, hogy erre, ebben a formában csak és kizárólag a Neurosis lenne képes. Sőt, nagy levegőt veszek, és leírom a mondatot, amiért még biztosan kapni fogok: számomra kettejük közül a Yob volt a yobb.

0729neu2

Fotó: Bands Through The Lens

 

Hozzászólások 

 
#9 Viktor Kurta 2019-08-01 19:33
Annyira gyönyörű a "Marrow", hogy sírni szeretnék.
Idézet
 
 
#8 19EmpEroR75 2019-07-31 01:52
spanom_gyurma: ott a pont, a Negative Approach-nak brutálisan nagy hatása volt a színtérre (ahogy a Neurosisis-ra is).

Mellesleg a Neurosis is Hardcore Punk bandaként indult (lásd a debütalbumot, de még a másodikon is erősen érezhető volt a kezdeti hatás - de szerintem az elsődleges Punk HC hatás mindig is tetten érhető volt a Neurosis zenéjében). Scott Kelly, Dave Edwardson és Jason Roeder pedig a Violent Coercion-nak volt a tagja a Neurosis előtt, ami szintén Hardcore Punk-ot játszott.
Idézet
 
 
#7 zombee 2019-07-30 21:09
Szerintem iszonyat zseniális volt. Az első bandát lekéstem, de a Negative Approach kipipálva, nekem bejött. Nem illett oda, de nem zavartak, szórakoztató HC hakni volt.

A YOB leírhatatlan gyönyörűség, nekem is ők vitték az estét, ezt nem is tagadom, de a Neurosis is nagyon jó volt. Egy rossz szavam nem lehet. Jó, pár régi klasszikus jól esett volna, de így is elégedetten jöttem el a végén.
Idézet
 
 
#6 spanom_gyurma 2019-07-30 14:27
Idézet - Codename333:
A negative Approach viszont semmilyen értelemben nem illett a repertoárba nem is értettem mit keres egy punk banda ezek között.


A Negative Approach egyike az alap hardcore/punk bandaknak a 80-as evek elejerol. Ha nincs a NA es tarsai, akkor talan Neurosis se lett volna, vagy nem olyan lett volna amilyen, es nem is valhatott volna azza, ami ma.
Idézet
 
 
#5 egysabbathista 2019-07-30 12:47
Sajnos egyetértek, ha arra gondolok, hogy a koncert közepe táján a nagy atmoszférába-szívódás helyett inkább az kezdett kaparászni belül, hogy mennyit kell még kibírni az End of the Harvest-ig, Stones from the Sky-ig.

Nem volt ez a történet a '99-es Almássy téri szeánsz közelében, nem is lehetett, nem is volt ez józan elvárás senki részéről. Ettől azonban még az a koncert az eredeti Edda-búcsúval, népstadionos Queen-nel, "parkolós" Maiden-nel, a Nirvana százezres tömeg előtt adott budapesti utcabáljával, 97-es Psychotic Waltz-cal (stb.) marad egy szinten a Legendák Ligájában, legalábbis annak underground alsóházában.
Idézet
 
 
#4 Codename333 2019-07-29 20:59
Ez egy olyan este volt amit túl kellett élni egyszerűen :D Persze mondom ezt pozitívumként. Élveztem a Neurosis-t először volt szerencsém látni őket. De hasonlóak voltak az érzéseim. A YOB nekem is jobban tetszett, gyakorlatilag egy csodás rituálét tartottak.Első élmény volt velük is és egyszerűen túl szárnyalták az elvárásaim.Szerintem a legkellemesebbe n ők szóltak egyébként :O .Legelől voltam de a Neurosis-ra nem ártott volna ha bekészítek egy füldugót. Sztem már túltolták a basszus-t. Kis hiján megsüketültem :O Bár az élményen mit sem rontott....A negative Approach viszont semmilyen értelemben nem illett a repertoárba nem is értettem mit keres egy punk banda ezek között.A Frontemberük viszont úgy nézett ki mint egy lecsúszott hardcore Nick Cave XD De ugye a punk zene csodája h 30 percbe belefér vagy 42 szám.Pont elég volt belőlük.A KWC meg nem volt rossz de semmi kiemelkedő. Mostanság amilyen stoner felhozatal van a világban amit ők csinálnak kevés. Ha ki akarnak tűnni valami izgalmasabbat kellene alkotni nekik.A YOB épp jó példa ide. Am örültem ennek az estének egy rövid időre elkanyarodtam a stílustól de ez az este visszarántott. Örültem h ott lehettem :D
Idézet
 
 
#3 Gábor 2019-07-29 16:40
A Neurosis-t 19 éve vártam, hogy láthassam, és tőlem bármit játszhattak a TSIB és a FWF között, tudtam, hogy végem lesz. Úgy is lett. A setlistbe én betettem volna a "popslágerüket", a Locust Star-t is, de ki vagyok én. Azóta, egy hete kizárólag az ő a lemezeiket (és YOB-ot) hallgatok. Mindkét zenekar katarzis volt.
Idézet
 
 
#2 Thasaidon 2019-07-29 14:00
Én eleve a Yobért mentem, és ha csak a Marrow-t játsszák el, azért is simán kifizettem volna a jegyárat. ^_^ Tényleg iszonyat jót játszottak. Viszont 20:40-re volt kiírva a koncertkezdésük , ehhez képest valamivel hamarabb kezdtek, így az első néhány percről lemaradtam. Ez nem tudom, miért történt.

A Neurosist nem is ismerem, nem is vártam semmit, de nagyon jó volt, és számomra az End of the Harvest volt a csúcspont, iszonyat nagyot szaggatott.
Idézet
 
 
#1 dzsud 2019-07-29 11:16
"[…] leírom a mondatot, amiért még biztosan kapni fogok: számomra kettejük közül a Yob volt a yobb."


Sajnos nem voltam ott, de a "yobb"-ért biztosan megérdemelt lesz. :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.