Shock!

május 10.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Mr. Big: Lean Into It

Bár a lemez megjelenésének tavalyi kerek évfordulójáról lecsúsztunk, mégis bűn volna nem megemlékezni minden idők egyik legjobb hard rock zenekara, a 2009-es újjáalakulása óta második virágkorát élő Mr. Big legsikeresebb albumáról. A csapat második anyaga, az 1991 márciusában, vagyis a hajmetal korszak legvégén, a grunge-éra beköszöntét pár hónappal épp megelőzve kiadott Lean Into It még időben érkezett ahhoz, hogy világszerte ismertté és népszerűvé tegye az amerikai bandát. Bár pont hazai pályán maradt el az igazi és tartós áttörés, a Lean Into It, s különösen annak záró balladája – amely éppen 20 évvel ezelőtt került az amerikai Billboard és számos másik ország slágerlistának első helyére – rövid időre igazi sztárcsapattá tette az alakulatot a világ minden táján, de mindenekelőtt Japánban.

megjelenés:
1991. március 26.
kiadó:
Atlantic / Warner
producer: Kevin Elson

zenészek:
Eric Martin - ének
Paul Gilbert - gitár
Billy Sheehan - basszusgitár
Pat Torpey - dobok

játékidő: 46:09

1. Daddy, Brother, Lover, Little Boy (The Electric Drill Song)
2. Alive And Kickin'
3. Green-Tinted Sixties Mind
4. CDDF - Lucky This Time
5. Voodoo Kiss
6. Never Say Never
7. Just Take My Heart
8. My Kinda Woman
9. A Little Too Loose
10. Road To Ruin
11. To Be With You


Szerinted hány pont?
( 41 Szavazat )

A Billy Sheehan kezdeményezésére 1988 környékén összeszedett Mr. Big már eleve többé-kevésbé „szupergroupként" alakult, legalábbis abban az értelemben, hogy mind a négy tag viszonylag ismert névnek számított az Egyesült Államok bizonyos részein. Billy Sheehan, „a basszusgitár Van Halenje" elsősorban David Lee Roth bőgőseként, Paul Gilbert a Los Angeles környékén igen népszerűnek számító Racer X gitárosaként, Pat Torpey dobos pedig főként Robert Planttel való együttműködéséről volt ismert, míg az énekesként hamarosan csatlakozó Eric Martin egy mérsékelten sikeres szólóbanda élén tengette napjait a '80-as években. A négy, illetve hat húron játszó mágusok azzal a céllal hozták létre a brit Free egyik szerzeményéről elnevezett bandát, hogy direkt, kompromisszummentes, de egyszersmind technikás („shredder") és igényes „popmetalt" játsszanak. Zenéjükben a '80-as évek második felének hard rock/AOR hatása éppúgy megjelent, mint a southern ízekkel megfűszerezett, bluesos muzsika. A zenélés közben jellegzetes grimaszokat vágó Gilbert játékában szintén egyaránt megjelentek a Van Halen hatások és a kifejezetten blues-rock hangzás: „Amikor csatlakoztam a csapathoz, a Racer X-ből érkezvén nagy-nagy metal arc voltam. Elég gyorsan sikerült alkalmazkodnom a bluesosabb hangzáshoz, de az évek során óriási mértékben kibővült a blues-rock eszköztáram."

A pókujjú Sheehan virtuóz basszustémái kilométerekről felismerhetők: kevesen képesek ennyire gyorsan és precízen pengetni ujjal, miközben a nóták alatt rendkívül alázatosan hozza az alapokat jellegzetes, enyhén betorzított hangszínén. Pat Torpey, bár session dobosként már a '80-as években is nagy elismerésnek örvendett zenészkörökben, szintén alkalmazkodott a Mr. Big nem agyonbonyolított stílusához. Habár koncerteken rendszeresen felvillantja komoly technikai tudását, a dalokban nem a komplex megoldásokra, nyakatekert díszítésekre, hanem a húzós, lendületes alapokra került a hangsúly. Eric Martin magas, de egyben igen erőteljes, rekedtes hangja, kisfiús fizimiskája éppúgy hozzátartozott a zenekar összképéhez, mint Gilbert és Sheehan virtuóz szólói (különösen élőben), valamint a három hangszeres tag tanítanivalóan tiszta és harmonikus többszólamú háttérvokáljai. Mindez azonban nem változtatott azon, hogy a hangsúly az első perctől kezdve a fogós dalokon volt, és már az első, méltatlanul alulértékelt és (Japánt kivéve) minimális visszhangot kiváltó nagylemez is kiemelkedő, légypapírként ragadós nótákat tartalmazott. Rejtély, hogy az olyan zseniális dalok, mint az Addicted To That Rush, a Wind Me Up, vagy a Merciless miért nem hozták meg már akkor az áttörést, noha 1989-ben a körülmények ennek még mindenképpen kedveztek volna.

Zeneileg és a tagok kinézetét tekintve a Mr. Big egyértelműen a '80-as évek bőrdzsekis/cicanadrágos vonalához tartozott, a zenészeknek ugyanakkor sem drog-, sem alkoholproblémái nem voltak, és bár a To Be With You masszív sikere után különösen nagy kedvencekké váltak, ha akadtak is csajozós kalandjaik, azokat mindenképpen jóval visszafogottabban abszolválták, mint legtöbb pályatársuk. A hangsúly tehát kizárólag a zenére és a kemény munkára helyeződött. Az is megkülönböztette őket a többi hasonszőrű alakulattól, hogy esetükben teljesen egységes csapatról volt szó, amely még egyértelmű frontemberrel sem rendelkezett. Bár a zenekart legtöbbször Sheehan képviselte kifelé, a dalszerzésből (nem is beszélve a védjegynek számító többszólamú vokálokról!) és a zenekarral kapcsolatos döntésekből mind a négyen kivették a részüket. Sheehan: „Épp egy olyan bandából érkeztem, ami egy személy köré épült, és ez eléggé frusztráló volt. Bármit is csinálsz, valaki más karrierjét építgeted... Végül úgy döntöttem, hogy egy sikeres lemezre és egy valódi zenekarra vágyom. Vagyis ha össze tudom úgy rakni a paklit, hogy valódi lelkes csapat jöjjön össze, ahol mindenen egyenlően osztozunk, az tutira nagyot lendít majd a dolgon. Mindannyian csapattagnak érezzük magunkat, nem csak kelléknek."

Ilyen előzmények után robbantott tehát 1991. március 26-án a Lean Into It, amelynek producere a Europe The Final Countdown lemezéről, valamint többek között klasszikus Lynyrd Skynyrd és Journey albumokról ismert Kevin Elson volt. A lemez borítóján a párizsi Gare Montparnasse pályaudvaron 1895-ben történt vasúti baleset képe díszeleg, ami előrevetíti a korong 46 percének mindent elsöprő lendületét. Nehéz volna ugyanis energikusabban indítani egy hard rock lemezt, mint ahogy ezt a Daddy, Brother, Lover, Little Boy (The Electric Drill Song) című nótával teszik. Húzós, laza hard rock 'n' roll ez a legjobb fajtából, ahol a címhez hűen az elektromos fúrógép játssza az egyik főszerepet: Gilbert fura ötletétől vezérelve a szólót egy fúró végére erősített pengetővel játszotta fel. Mindez azóta is nagy koncertattrakciónak számít, amikor Sheehannel együtt élőben is reprodukálják. Ezután egymás után sorakoznak a lendületes hard rock szerzemények, mint az Alive And Kickin', a Voodoo Kiss vagy a Road To Ruin, gyakran ötvözve bluesos riffekkel, valamint zseniális gitárszólókkal. Ezek mellett helyet kapott számos lassabb, súlyosabb tétel is, mint a Jeff Paris által jegyzett Lucky This Time, a Little To Loose, a Never Say Never, illetve a My Kinda Woman, amelyek rendszerint igen húzós riffekre alapozott verzékből és ezt ellensúlyozó megadallamos refrénből állnak. És persze vannak lírai dalok is, például a Billboard listán utóbb az előkelő 16. helyig jutó Just Take My Heart.

Minden idők talán legjobb Mr. Big dala ugyanakkor a Gilbert fifikás tapping-témájával indító, ultradallamos és rendkívül fogós Green-Tinted Sixties' Mind. Lemezen is gyönyörűek a refrén harmóniái, de az igazi élményt az jelenti, amikor a kvartett élőben a capella nyomja el a többszólamú kórust. Gilberték is egyértelműen ezt a nótát tartották a lemez legerősebb alkotásának, s egyben potenciális slágernek, így az első kiselemez- és klipnóta is ez lett. Meglepő módon még ez sem igazán jött be: bármennyire is hibátlan ez a dal, mégsem hozta meg a várt áttörést, mert nem tudott eljutni az igazán széles közönséghez. Ehhez még egy ennél is könnyedebb, slágeresebb alkotásra volt szükség, ami a lemez utolsó számának képében érkezett el.

A To Be With You-t valószínűleg a világon mindenki ismeri, és a közönség legnagyobb része ezzel az ultraslágeres nótával ismerte meg a zenekart. Így voltam ezzel én is. Jól emlékszem, hogy 12 évesen mekkora revelációként hatott rám, amikor két Dr. Alban, három U96 és Kriss Kross förmedvény (ezek voltak ugyanis azokban a hetekben a Billboard és az európai slágerlisták vezetői) között megláttam és meghallottam az MTV-n a To Be With You klipjét. Azonnal a dal rabjává váltam, egyszerűen imádtam a puritán megszólalást, a gyönyörű, tiszta énekhangot és vokálokat, az egyszerűnek tűnő, de mégis feelinges gitárszólót, meg persze a banda látványából áradó pozitív energiát. A To Be With You persze nem csak rám volt ilyen hatással. A zenekar történetének – legalábbis a népszerűséget és ismertséget tekintve – egyértelműen legsikeresebb dala azonnal az Billboard-lista élére repült, és két hétig ott is maradt 1992 márciusában, vagyis jó egy évvel a lemez megjelenése után. Emellett több mint húsz országban került fel a slágerlistákra, többek között Németországban, Svédországban és Ausztráliában szintén az első helyre. A dal sikere egycsapásra ismertté tette a Mr. Big nevet világszerte. Pontosabban csak részben, hiszen a zenekar évekkel később félig panaszkodva, félig viccelődve mesélt arról, hogy sokan kizárólag erről a nótáról tudták őket beazonosítani, miközben gyakran még a zenekar nevét sem tudták. Sheehan: „Amikor a listák élére kerültünk és repkedtünk a világban, a stewardessek gyakran kérdezgették, hogy 'ti tényleg egy zenekar vagytok? Hú, mi a zenekar neve? Mr. Big... Sose hallottam'. Mire megemlítettük nekik az akkori sikernótát, és elénekeltük az első pár hangját, erre a válasz általában valami ilyesmi volt: 'Na ne szórakozzatok... ezek tényleg ti vagytok?! Te jó ég!!' És akkor mindig átraktak minket első osztályra. Minden egyes alkalommal. Ingyen pia, gondoltuk, ám legyen."

Ennek fényében így utólag meglepőnek tűnik, hogy a dal szinte véletlenül került fel a lemezre, hiszen nem szerepelt az eredeti szerzemények között. Az eredeti verziót Martin még tizenéves korában írta, és szinte csak szórakozásból mutatta meg a többieknek, noha fel sem merült benne, hogy stílusát és minőségét tekintve egyáltalán felférhet oda. Martin: „Úgy volt, hogy nem kerül fel az albumra, aztán úgy gondoltuk, hogy egye fene, odacsapjuk a végére...Mi amolyan desszertként tekintettünk rá a hús és a krumpli után." Miután azonban néhány óra alatt felrántották akusztikus verzióban, és zárásként feltették az albumra, a kiadó nem tartotta érdemesnek kislemezen kiadni. Martin: „Semmi előre eltervezett nem volt a dologban. Az, hogy a To Be With You-ból nagy sláger lett, szintén baromi nagy mázli volt. Talán Nebraskában valami rádióadó lejátszotta, mire a hallgatók elkezdték kérni, és hirtelen futótűzként átterjedt vagy tizenöt országba. Nagy mázli volt, de csodás időket éltünk akkor, és ma is teljes mértékben vállalom a nótát. A vokálok nagyon jól sikerültek, imádom, ahogy mind a négyen énekelünk benne."

A lemez ennek köszönhetően hatalmas siker lett: csak az Egyesült Államokban 1,5 millió példány talált belőle gazdára, míg a To Be With You kislemezből mintegy félmillió. A banda japán nimbuszát ugyanakkor nehéz lett volna überelni. Ezekben az években számtalan teltházas aréna-turnét bonyolítottak le, és speciális koncertkiadványt jelentettek meg az évek során, mindegyik lemezük rövid időn belül platina lett. Igazi szupersztároknak – szinte mint a Beatlesnek, vagy egy évtizeddel később a KISS-nek – kijáró tisztelet, sikoltozó tizenéves lányok hada és a kritikusok egyöntetű elismerése kísérte minden egyes megnyilvánulásukat. Sőt, Gilbertet a nagy presztízsű rockzenei szaklap, „a japán Rolling Stone"-ként emlegetett Young Guitar magazin éveken keresztül a „földkerekség legjobb popzenészének" választotta.
Sheehan: „A megfejthetetlen kategóriába tartozik, miért lettünk ennyire nagyok pont Japánban. Ennek egyszerűen így kellett lennie." Martin: „Minden egyes alkalommal, amikor ott turnéztunk, készítettünk egy élő lemezt is. Hogy miért pont Japán? Mert ott aztán igazán tudják, mi kell egy jó bulihoz, és emellett a rajongók igazán hűségesek is, imádják a rock'n'rollt, és ha engem kérdezel, szerintem a brit rock'n'rollt is ők tartották életben. Még ma is, ha odaát járok, látom, hogy Ritchie Blackmore díszeleg egy rakás magazin címlapján."

Nagyon sikeres terepnek számított még számukra Dél-Korea, Thaiföld és Indonézia (!) is, és a To Be With You az európai és amerikai ajtókat is megnyitotta előttük. Igaz, itt a legnagyobb stadionturnékon nem headlinerként, hanem olyan nagyságok előtt játszhattak, mint Bryan Adams, a Rush, a Scorpions, illetve később, már a hármas lemez kapcsán az Aerosmith. (Ez utóbbi turné keretében jutottak el Budapestre is 1993 novemberében, amely az egyik első, és a mai napig egyik legmeghatározóbb koncertélményem, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy azóta is a banda elkötelezett híve vagyok.)

Az intenzív turnézást követően azonnal stúdióba vonultak, hogy a sikert meglovagolva minél hamarabb elkészíthessék az új albumot. Az 1993 őszén kiadott, Bump Ahead címet viselő harmadik lemez a zene minőségét tekintve egyáltalán nem maradt el a Lean Into It mögött, talán egy fokkal még feszesebb és súlyosabb is volt, mint elődje. Egyértelmű volt a szándék, hogy a gyors, keményebb kötésű hard rock nóták (Colorado Bulldog, Price You Gotta Pay) mellett ezúttal is nagy slágerek szülessenek a Wild World és az Ain't Seen Love Like That képében, ám ezek a balladák messze nem értek el olyan előkelő helyezéseket a slágerlistákon, mint a To Be With You. Nyilván ebben annak is szerepe volt, hogy 1993-ra már tombolt a grunge-korszak, és a hagyományosabb hajmetal zenekarok számára egyre kevesebb babér termett. A következő, Hey Man című lemez 1996-ban gyakorlatilag már csak Japánt érdekelte (igaz, ott ez lett a legsikeresebb produkciójuk), és a világ többi részén tapasztalt viszonylagos sikertelenség, valamint a folyamatos turnézás és lemezkészítés mókuskerekében megromlott emberi kapcsolatok 1997-ben Gilbert távozásához vezettek. Helyére Ritchie Kotzen került, akivel még két lemezt készítettek, mielőtt Sheehan távozásával 2002-ben pont került a Mr. Big sztori végére egészen 2008-ig, amikor egy jól sikerült közös klubfellépést követően Gilbert és Sheehan az eredeti négyes újbóli összegyűjtése mellett döntött.

A visszatérés nem is sikerülhetett volna jobban. Az eltelt több mint egy évtized feledtette a Gilbert és a többiek között feszülő ellentéteket, és a csapat megújult erővel vágott bele újra a turnézásba, majd a lendületet meglovagolva egy erőtől duzzadó visszatérő lemezt is kiadott tavaly What If... címmel. Ez persze már egy új fejezet, de a 2009 óta lebonyolított turnék sikere (különösen Japánban, amiről nem meglepő módon egy újabb koncertlemez is megjelent) is egyértelműen mutatja, hogy a klasszikus lemezek, mindenekelőtt a Lean Into It szerzeményei kiállták az idő próbáját, és még ma is épp olyan frissnek és energikusnak hatnak, mint huszonegy évvel ezelőtt.

 

Hozzászólások 

 
+7 #16 Trollmagnet 2012-05-05 16:58
Én bírom a zenéjüket, de azért nálam sincsenek benne a TOP 10-ben hard rock bandák között...
na jó TOP 20-ban igen
a trollokat meg nem szabad etetni.
Idézet
 
 
+9 #15 Robidog 2012-04-26 21:35
Idézet - Valentin Szilvia:
Bannolni fogok mindenkit, aki nem képes felfogni, hogy mi fér el ezen az oldalon kommentként bármilyen cikk alatt. Pro és kontra.

Még egyszer mondom elhatárolódom saját magamtól, de ki hozták belőlem.
Elnézést!
Idézet
 
 
+11 #14 Valentin Szilvia 2012-04-26 21:22
Bannolni fogok mindenkit, aki nem képes felfogni, hogy mi fér el ezen az oldalon kommentként bármilyen cikk alatt. Pro és kontra.
Idézet
 
 
+19 #13 Polgár Tamás 2012-04-26 20:45
Nem tudom elmondani, hogy mennyire ártalmatlan cikknek szántam. :)
Idézet
 
 
+10 #12 csekeferi 2012-04-26 18:06
pfff.....
Apám... mi megy itt??? Én nagyon szeretem a Shockmagazint, de ha ez így megy tovább
elvesztetek egy hűséges olvasót... Nem lehetne cenzúrázni???
Azt hittem, hogy itt lehet végre emberi hangon, a humort sem mellőzve, társalogni a rockzenéről,
ehelyett félreértik, leköpik, lebuzizzák meg virtuálisan egymást seggbe k..ják :)))

Azok miért kattintanak ide akik se a zenét, se a zenekarokat nem értékelik, hanem
csak az egymás feletti szájkarate hősködést tolják?
Asszem, hogy ezután már "csak" olvasni fogok... :)))

Se a cikk írója, se a zenekar nem érdemli ezt meg! (Akármilyen MTV-s agymosáson mentek
keresztül a rajongóikkal együtt)
Idézet
 
 
+13 #11 Valentin Szilvia 2012-04-26 16:44
Srácok, ezt az útszéli kocsmák színvonalát alulról súroló hangnemet hanyagoljátok, ha lehet. Köszi.
Idézet
 
 
+10 #10 imi76 2012-04-26 13:43
hihetetlen, hogy mi van itt... "első ezerbe nem fér be", "közepesen halovány zenekar". nem tudnék felsorolni 1000 hard rock bandát (talán százat se), de a Mr. Big nálam a legjobb tízben ott van! első helyen a Led Zep! :D
Idézet
 
 
+9 #9 csekeferi 2012-04-25 23:03
Szerintem korrekt ez az írás... Imádom ezt a lemezt!
Ha jól olvastam, akkor e cikk első mondata az hogy: "Klasszikushock"... :)
Ebben az esetben már tök mindegy, hogy az írója elfogult-e vagy sem!

Itt a 20 év már eldöntötte, hogy mi a pálya!:)
És különben is a japcsik tudják a legjobban, hogy mitől lehet elélvezni:)))

(És itt most nem Sheehan és Gilbert rekordok könyvébe illő maszturbálására gondolok!:)))
Idézet
 
 
+11 #8 Korpa Zoltán 2012-04-25 16:30
Megnézném az 1000-es hard rock listádat, hogy akkor kik lennének rajta.
Idézet
 
 
-17 #7 aftershock 2012-04-25 14:40
Visszakérdezek: mi szükség ezekre a legekre? De ha már legezünk: én az első 1000-be se sorolnám bele ezt a zenekart. (A sportszerűség miatt kizárólag hard rock zenekarra szűkítve a kört)
Idézet
 
 
+6 #6 Pedal To The Metal 2012-04-25 14:35
Mér szerinted kire illene ?
Idézet
 
 
-19 #5 aftershock 2012-04-25 14:30
Tök mindegy melyik néven vagyok nameless. Visszaváltott automatikusan egy korábbi nickre ez a szar. Szóval tisztázzuk: a Mr Big-nek megvan a megfelelő helye a rockzenében, de ez az "egyik legnagyobb hard rock zenekara" enyhén költői túlzás. Egy firkász ne írkáljon ennyire elfogultan. És aki ezért ilyen agresszív módon "leszerencsétlen ez", azt joggal küldöm el a pecsába. Ennyi.
Idézet
 
 
+7 #4 Pedal To The Metal 2012-04-25 14:23
Te most azonos vagy aftershockkal?
Idézet
 
 
-23 #3 Minuteman 2012-04-25 14:11
Idézet - Pedal To The Metal:
Mi ezen a vicces te szerencsétlen ???


Szerencsétlenez d le a jóanyukádat először is tahókám, másodsorban nehogy már ennyire egekig magasztaljuk ezt a közepesen halovány zenekart, csak mert a cikk írója szubjektíven ítéli meg mindezt. Amúgy is belehalnánk, ha egy cikk egyszer az életben megíródna a megalomániás legezés nélkül, mi? Engem ez fáraszt a legeslegjobban.
Idézet
 
 
+2 #2 Pedal To The Metal 2012-04-25 13:59
Mi ezen a vicces te szerencsétlen ???
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.