Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Whine: ez nem nyafogás!

A kiskunhalasi Whine-ból Bor A. Olivér és Török "Jaymz" Attila volt segítségemre az interjú elkészítésében.

Meséljétek el pár szóban a csapat eddigi történetét!

Olivér: 1994 telén alakult a zenekar, lényegében ebben a felállásban (dob: Török "Jaymz" Attila, bőgő: Pápa Gaboo, gitár, ének: Bor A. Olivér) '95-ben készítettünk egy demót "2NAPUTÁN" címmel, mely totális "csődtömeg" lett. Az ezt követő koncertjeink után kb. egy éves szünetet tartottunk, Jaymz és jómagam más-más zenekarban kezdtünk zenélgetni. '96 novemberében egy "NJ" nevű dobossal kezdtünk el dolgozni, így született meg a Death Factory. A felvétel elkészülte után dobos nélkül maradtunk, és '97 március 26-án Jaymz újra a Whine-ba ült a dobok mögé.

Jaymz: Azóta együtt van a zenekar és koncertezünk, koncertezünk és készítjük az új anyagunkat. Tavaly nyáron pedig német promóciós próbálkozásaink miatt 2 hónapot külföldön töltöttünk - kevés sikerrel -, és az anyagunk német (Der Kampf) verziójával próbáltunk valamire menni.

Szokatlan - de mindenképpen pozitívum -, hogy fiatal korotok ellenére a demón egy ilyen komoly témával foglalkoztok, mint a csernobili katasztrófa, pláne, hogy már vagy 12 éve történt a tragédia. Hogy jutott pont ez a téma az eszetekbe?

O: A csernobili katasztrófa egy úgymond örökérvényű „dolog” marad, és úgy gondoltam, hogy erre odafigyelnek majd az emberek, mert fontos lenne. Hát tévedtem...

A szövegekről. Angolul írtátok őket, így légy szíves mutassátok be néhány szóban, az angolul nem tudók kedvéért!

O: A 4 dal különböző szemszögekből íródott a témáról, mintha 4 teljesen különböző egyén véleményét fogalmaztam volna meg ugyanabban az - elvont? - stílusban.

J: Előfordult, hogy kérték tőlünk a szövegek magyar fordítását, természetesen minden esetben elküldtük és elküldjük, ha valaki igényli.

A zenei résszel egyébként elégedettek vagytok? Mi az, amire legközelebb jobban odafigyeltek?

J: A zenei résszel a kisebb-nagyobb hibák ellenére meg vagyunk elégedve. Lehet, hogy nagyképűségnek hangzik ez, de azzal még jobban tisztában vagyunk, hogy ha most csinálnánk meg, sokkal jobb lenne.

O: Személy szerint nekem a legnagyobb negatívum az ének minősége mind a keverés, mind az előadásmóddal kapcsolatban is (ez itt az önkritika helye). Legközelebb több stúdióórát fogok erre áldozni.

Az általam olvasott kritikákból az derült ki, hogy szerencsére még nem tudtak semmiféle skatulyát rátok húzni. Ti hogyan jellemeznétek a zenéteket? Miket hallgattok szívesen?

J: Én sem tudnám beskatulyázni a zenekart. Gaboo-val nekünk közös a zenei ízlésünk nagyjából, mert Metallicát, Panterát, Machine Headet, stb. hallgatunk, de az egyik sem olyan, mint amit mi játszunk.

O: Szerintem olyan "Whine-os", habár nekem nem igazán közös a zenei ízlésem a többiekével, de az én kedvenceimre sem hasonlít a produkciónk: Die Arzte, Die Toten Hosen, Rammstein, stb.

Van a környéketeken bulira lehetőség?

J: Fellépési lehetőségek természetesen vannak a környékünkön, de sajnos erre "vevő" közönség nincs, így Kiskunhalason az ilyen irányú rendezvények sorra csődöt mondanak. Hogy példával szemléltessem: a MEX zenekar koncertjén előfordult, hogy 30-an voltak! A Whine legutóbb '95 tavaszán játszott Kiskunhalason, ebből a szempontból érdemesebbnek tartom, hogy Kiskőrösön játsszunk, hiszen ott remek a közönség és évente 4-5 bulit nyomatunk le sikeresen.

O: Hozzátarozik az előttem elmondottakhoz, hogy tulajdonképpen mi úgymond kiskunhalasi székhelyű, kőrösi zenekar vagyunk. És persze, hogy más a közönség és nincs az a rivalizálás a zenekarok között, mint Halason (nálunk nem divat bemenni más zenekar koncertjére és kavarni a szart, mert mi jobbak vagyunk címszóval...).

Miért pont Whine (nyafogás) lett a zenekar neve?

J: Nehéz kérdés!!!!!!!!

O: Szerintem jól hangzik. Nem?!

Üzentek valamit az olvasóknak?

J: Vezessenek óvatosan és használjanak óvszert!

O: Kerüljék az orosz típusú atomerőműveket! Ne dobáljanak radioaktív dolgokat szerteszét!

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.