Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Vicious Rumors: Geoff pletykái

Vicious RumorsErre mondják: kettőt egy csapásra! A Savatage után az előbandát, a szintén legendás Vicious Rumors zenekart is sikerült mikrofonvégre kapnunk! Méghozzá maga a banda motorja, az egyetlen megmaradt alapító tag, Geoff Thorpe gitáros áldozott a buli után bő félórát az idejéből arra, hogy a csapat legfrissebb híreiről beszámoljon. Dacára a színpadon töltött rendkívül hajtós 30 percnek, Geoff egyáltalán nem keltette fáradt ember benyomását. Épp ellenkezőleg, végtelenül készségesen nyilatkozott.

Elég a "Felvétel" gombot lenyomni, majd egy sablonos "Hogy vagy?", esetleg "Hogy megy a turné?" kérdést feltenni, Geoff pedig már mondja is a magáét:

A turné eddig pompásan alakul, hatalmas érzést ad a Vicious Rumorsnak, hogy újra itt Európában turnézhat! Négy esztendeje volt az utolsó teljes európai körutunk a Blind Guardiannel. Szóval nagyszerű újra itt koncertezni, ez a mostani turné meg különösen izgalmas, hiszen a kontinens javarészét érinti. Skandináviától Görögországon át Olaszországig mindenhová eljutunk vele, és Londonban lesz majd az utolsó koncert. Összesen tizenegy ország kerül sorra, huszonhárom bulit nyomunk és minden mostani Vicious Rumors buli vérre megy! Harminc perc játékidőnk van, és abba apait-anyait beleadunk! Egy csupa klasszikus Vicious Rumors nótából álló félórát játszunk, vagyis olyan számokat, amelyeket a legtöbb itteni rajongónk jól ismer. Azért is csináljuk így, mert az új album, amelyen most dolgozunk, szuperdallamos lesz és feszülni fog az energiától, leginkább a Welcome To The Ball-, Digital Dictator-vonalhoz áll közel. Úgy két évembe telt a zenekar újjászervezése, a Blind Guardiannel közös 1998-as turné után teljesen át kellett építenem a bandát. Megfogadtam magamnak, hogy csakis igazi rock'n'roll állatokkal fogom ezt megtenni, vagyis a legmagasabb szinten képzett zenészekkel, akiknek ugyanazok a céljaik is: a zenéből akarnak élni, és olyan bandában akarnak játszani, amely úgy működik, mint a miénk. Sok időbe telt ezt összehozni, emiatt hagytunk ki négy évet, de amint azt ma este láthattad, óriási az új felállás: Ira Black gitározik, Cornbread bőgőzik, Willy Mammoth dobol, természetesen Brian O'Connor énekel és jómagam, Geoff Thorpe vagyok az ötödik elem. Ez tehát az új, 2002-es Vicious Rumors tagság és amint lemegy ez a turné, folytatjuk a tizenegyedik albumunk munkálatait. Reményeink szerint az év végén ki is jön majd a lemez. De nyáron is eljövünk, augusztus 2-ára (péntek) már lekötött fellépésünk van Wackenben. Kibaszottul szétrúgunk majd jó néhány segget!!! Ott játszunk először párat az új nóták közül és előveszünk olyan klasszikusokat is, amelyekre ma este nem keríthettünk sort. Szóval Wackenre egy különleges műsorral készülünk. A dolgok tehát remekül alakulnak, a Savatage-ékkal sok közös emlékünk van a múltból és régi jó barátok vagyunk, így a mostani közös turnénk egyfajta újbóli összeállás. Tudod, 1991-ben a Savatage Streets turnéja és a mi Welcome to The Ball turnénk is közösen futott Európában. Itt alakult ki a két csapat közti jó kapcsolat, azt pedig mindenki tudja, mi lett Criss Oliva és Carl Albert sorsa... Úgyhogy sok mindenen mentünk már keresztül. De mindent túléltünk és kitartottunk. Ha ez könnyen menne, mindenki megcsinálná, de nem az. Ez egy szenvedély minden Vicious Rumors-tag szívében és, mint mondtam, a mostani koncertjeink vérre mennek!

Hát, a ma esti koncert egy vérszomjas vadállat volt, az biztos! Persze nyilván többen örültünk volna legalább egy-két '91 utáni dalnak is...

Nos, mivel mi játszunk elsőként és csak harminc percünk van, úgy érezzük, a lehető legtöbb erőt és energiát kell kiadnunk magunkból és a jól ismert nótákat kell nyomnunk, amelyeket az emberek szeretnek. Ha hosszabb lehetne a programunk, jobban összefoglalhatnánk a banda pályáját, de miután fél órát játszhatunk, úgy gondoltunk, egyfajta Greatest Hits válogatást adunk elő a színpadon. Csupa klasszikus darabot. A másik ok pedig Brian O'Connor visszatérése a csapatba. Az ő személyében olyan énekesünk van, akivel valóban képesek vagyunk visszaadni a régi Carl Albertes hangzásvilágot. Így aztán visszatértünk erre az útra és rájöttünk, hogy ha egy klasszikus programmal állunk ki Európában, akkor mindenki, aki látta a Vicious Rumorst, azt mondhatja: "Ez az! Visszatértek és kibaszottul szétrúgták a seggemet!"! (nevet) Ha pedig kijön majd az új album, az végképp eloszlat minden ellentmondást és kétséget e felől!

Remélem, ezzel nem azt akarod mondani, hogy az utóbbi pár lemez nem volt annyira sikeres.

Nem hát. Mint említettem, '98-ban a Cyberchrist albummal a Blind Guradian előtt játszottunk, előtte a Something Burninggel az Accept vendégeként zavartunk le egy hat hetes turnét. Mindig nagy szerencsénk volt pályafutásunk során és hosszú út áll mögöttünk, hiszen huszonkét éve fut már a zenekar és éppen a tizenegyedik albumára készül! Az évek során voltunk már fent is, lent is, de a lényeg, hogy állva maradtunk. Igazán büszke vagyok mindenre, amit a múltban csináltam és arra is, amit most csinálok! Büszke vagyok arra a csapatra, amelyet mára összehoztam. A gyerekkori álmomat váltom ezzel valóra, és mindvégig hű is maradok ehhez az álomhoz... Szóval jelenleg az új albumon dolgozunk és új lemezszerződést igyekszünk nyélbe ütni. Kiadó nélkül, mindenfajta támogatás nélkül is itt vagyunk és zúzunk, mint az állat! Az évek során kiépítettem a kapcsolataimat a zeneiparban és ennek köszönhető, hogy itt lehetünk ezen a turnén kiadói segítség nélkül. Sok új kiadó érdeklődik irántunk, a következő hónapokban dől el, hogyan tovább. Egy dolgot azonban biztosra mondhatok: a Vicious Rumors egész pályájának talán legjobb albuma jelenik meg az év végén!!! Addig meg visszajövünk és kibaszottul letarolunk mindenkit Wackenben!!!

Jómagam a Welcome To The Ball album óta vallom magam Vicious Rumors rajongónak és mindig is csodáltam azt az eltökéltséget és kitartást, amellyel mindmáig életben tudtad tartani a csapatot!..

Köszönöm, ezt jólesik hallani!

Tényleg, ki nálatok a szövegíró?

Főként én, de ha minden igaz, legközelebb Briannel közösen fogunk dolgozni.

Azért kérdeztem, mert a szövegekben is tükröződik ez az elszánt hozzáállás. És ha már szóba került Brian, mi volt az énekesváltások oka?

Az előző srác (Morgan Thorn) lényegében nem tudott felnőni a feladathoz. Megpróbálta a legjobbat kihozni magából, de nem sikerült neki. Végül fülét-farkát behúzva hazaszaladt. Nem volt igazi profi, nem lehetett rá számítani. Ezért visszahívtam Briant, aki ugrott is a hívó szóra. Annak idején baráti alapon váltunk el egymástól, valami mást szeretett volna csinálni és mi ezt elfogadtuk. Amikor pedig ismét énekesre volt szükségem, őt hívtam elsőként. Most, hogy Brian újra köztünk van, már vágja, mi az a klasszikus Vicious Rumors hangzás, hiszen azelőtt már turnéztunk vele. Nem könnyű egy ilyen bandában játszani, mert mindenkitől elvárom a maximális elkötelezettséget. Az előző gyerek pedig nem volt elég rátermett. A nevére sem emlékszem, de most már a Brian O'Connor az egyetlen név, amelyet meg kell jegyezni, mert ő a Vicious Rumors énekese!

Nem tervezel önálló Vicious Rumors turnét?

Jó lenne, de sajnos ez komoly üzleti megfontolások és időzítés kérdése. Jó móka lenne, de kemény munkával jár és az egészet a zeneipar "politikusai" irányítják. Meglátjuk, hogy működik majd az új lemez. Ha jó eredményeket érünk el vele és megturnéztatjuk, majd meglátjuk, hogyan alakul a helyzet. De igazából nem számít, hogy headlinerként vagy nyitóbandaként játszunk, mert mindig ugyanúgy teljesítünk. Csak annyi a különbség, mikor milyen hosszú a programunk, egyébként meg ugyanazt a showt és ugyanazt erőt nyújtjuk egy félórás és egy másfél órás műsorban. A különbség egyedül az, hogy egy másfél órás buli végén már oxigénre van szükségem, különben akár kórházba is kerülhetek! (nevet) Egy dolgot azonban szeretek a félórás bulikban: mivel tudom, hogy csak fél óránk van, mindent, de MINDENT beleadhatok. Amikor másfél órát nyomunk, be kell osztani az energiát, hiszen végig bírnom kell szusszal. Egy félórában k...ára kiadok magamból mindent a végére! Ezért mondom, hogy jó móka elsőnek játszani. Az pedig, hogy most itt beszélgetünk, meg hogy itt lehetünk ezen a turnén, igazán megtisztelő és örömteli számomra! Szeretnék köszönetet mondani a világ valamennyi metal rajongójának és minden Vicious Rumors rajongónak is, aki támogatott bennünket az évek során! A rajongók nélkül sehol nem tartanánk! Köszönjük!!!

Mennyire tartod törvényszerűnek, hogy egy magatokfajta zenekarnak mindig kijut a legnagyobb tragédia is?

Szerintem egyszerűen ilyen az élet. Ha akármilyen iparban melózol és legyűrsz több mint húsz évet, ahogy a Vicious Rumors is tette, azalatt bizony megtapasztalod az életet, a halált, a gyermekeket, a szerelmet, a szívfájdalmat... Ez mind része az életnek, nem lehet kikerülni én pedig szeretek együtt élni ezzel. Együtt kell élni vele és hagyni, hogy arra vigyen az utad, amerre tartasz! Ha folyamatosan keményen dolgozol és nem adod fel, akkor meg tudod csinálni! Az egyetlen dolog, ami miatt a Vicious Rumors nem állt le, az a hatalmas támogatás a rajongók részéről. A rajongók kitartottak mellettünk és nekem ez elég is volt ahhoz, hogy folytassam. Ha úgy éreztem volna, hogy nem érdemes tovább csinálni, valószínűleg fel is hagytam volna ezzel. De nem adtuk fel, úgyhogy soha nem is lesz vége! Tényleg csak akkor, ha leállunk...

Nem gondoltál néha arra, hogy többet, nagyobb sikert érdemelnél?

Hogy őszinte legyek, nem így szemlélem a dolgot, mert lehet, hogy Randy Rhoads vagy Jimi Hendrix most az én bőrömben szeretne lenni. Ők ugyanis már nem élnek, én pedig egyre csak csinálom. Már huszonkét éve nyomom, most itt Európában turnézok, hihetetlenül sikeres pálya van mögöttem! Azt hiszem, nagyon felszínes lennék, ha irigykednék és többre vágynék. Épp ellenkezőleg, nagyon hálás vagyok, hogy játszhatom a zenémet, hogy alkothatok, hogy kreatív lehetek, hogy turnézhatok és lemezeket készíthetek, hogy kibaszottul azt az életet élhetem, amelyet magamnak választottam! Nagyon hálás és boldog vagyok, hogy nincs gond az egészségemmel, hogy koncertezhetek, hogy olyan gyönyörű gyermekeim vannak, és hogy egy nagyszerű zenekarban játszom! Semmi más nem számít, még mindig azért vagyok itt, hogy kibaszottul zúzzak!!!

Hogyan tudod összeegyeztetni a zenekar dolgait a magánéleteddel?

A családom és mindenki más is, aki ismer, tudja, hogy én maga vagyok a Vicious Rumors, ha érted, mire gondolok. Életemnek több mint a fele erről szólt. A családomtól rengeteg segítséget kapok, és ez nagy dolog.

Gondolom, hiányzol a srácoknak, amikor turnén vagy.

Persze, és ők is hiányoznak nekem, ez a kemény része a dolognak. De remélem, hogy ők is megtalálják majd az életben azt, amit szenvedélyesen szeretnének követni. Én pedig mindig azon leszek, hogy megtehessék, még ha ez el is szakít bennünket egymástól olykor. Rengetegen élik le az életüket úgy, hogy nincs igazi céljuk, motivációjuk, nem tudják merre induljanak, mit kezdjenek magukkal... Én már nagyon fiatalon tudtam, mi a célom. Szóval ez az én utam, ezt követem és remélem, mindenki megtalálja a számítását, bármi legyen is az. Ha csak ülni akarsz a kanapén, szívni a füvet és nézni a tévét, akkor tedd azt!

Te magad szoktál ilyesmit csinálni, akár csak lazításképpen?

(nevet) Én dolgozni szeretek! Játszani és egyensúlyban tartani a dolgokat, az életet. Tudod, Yin és Yang, jó és rossz, mocskos szex és tiszta szex! (nevet) Szóval szeretem megtalálni az egészséges egyensúlyt. Amúgy semmi bajom a fűvel, az szerintem jó dolog. Egy szép növény, nem olyan, mint a kibaszott alkohol, amely csak hazavágja az erődet és az akaratodat.

Zenéltél valaha olyanokkal, akiknek alkohol- vagy drogproblémái voltak?

Még szép! Ne viccelj, huszonkét éve zenélek!.. Ahogy mondtam, a lényeg a mértéktartás. Egyebek mellett azért is tudtam olyan hosszú időn át talpon maradni, mert elég jó az egyensúlyérzékem. Tudod, ez egy kemény szakma, ez a szar állandóan ott van az ember körül, úgyhogy erősnek és céltudatosnak kell lenni. Szóval tekerd fel a hangerőt, érezd a zenét a szívedben és zúzz!!! Ezerkilencszáz-kibaszott-nyolcvan óta egészen... fasz.om tudja, 3006-ig: VICIOUS RUMORS!!!!!

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.