Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tankcsapda: „Ozzy telefonreklámja után nincs nagyon miről beszélni”

1221tcs5December 27-én, szokás szerint hazai pályán, a debreceni Főnix Csarnokban zárja az idei jubileumi évet a Tankcsapda. A koncert pontot tesz majd az idei évet meghatározó negyedszázados jubileumi megemlékezések sorára, és februárban már az új album, az Urai vagyunk a helyzetnek turnéja kezdődik majd meg szerte az országban. Lukács László énekes/basszusgitárossal, Sidlovics Gábor gitárossal és Fejes Tamás dobossal az egyik budapesti bevásárlóközpontban ültünk le megvitatni a csapat aktuális ügyeit.

Most már jó pár hete kint van a lemez, hogy teljesít a Rockmafia Debrecenhez képest?

Fejes Tamás: Időarányosan nézve jobban, nagyjából olyan 30 százalékkal.

Eszerint akkor tartósan is berendezkedtek erre a benzinkutas módszerre?

Lukács László: Pont a múltkor beszélgettünk róla, hogy még az „átkosban", az én gyerekkoromban volt olyan, hogy tartós fogyasztási cikk: ide tartozott a hűtő, a televízió, meg a hasonlók. Ma viszont már teljesen mást értünk az alatt, hogy valami tartós, szóval nem tudom. Ez az üzleti modell, ha lehet így fogalmazni, eddig jól működött, és szemmel láthatóan jól működik most is. De ahogy itt is ki kellett taposni az ösvényt az eddig ismeretlen dzsungelben, könnyen meglehet, hogy a jövő majd ehhez képest is új megoldásokra sarkall minket.

Tamás: Akárhogy is nézzük, a kiadók meg a MAHASZ tíz-tizenöt éve azt szajkózzák, hogy a lemezeladás halott, a CD már nem működik. Eközben pedig idióta módszerekkel próbálták meg életben tartani a dolgot: zenekarokat is bevontak a kampányokba, amik arról szóltak, hogy ha letöltöd a zenéket, akkor lopsz, miközben 99 forintos CD-ket próbáltak meg eladni 3500 forintért. Mivel elavult technológiáról beszélünk, ez csak gyorsította a dolog kifutását, és a CD-nek előbb-utóbb mindenképpen vége lesz, ezzel egyszerűen számolni kell. Nem tudni még, meddig lehet életben tartani a formátumot, de az mindenesetre egy kurva nagy pofon meg fityisz volt az egész magyar szakmának, hogy a saját módszerünkkel megreformáltuk a lemezeladást. Most már mindenki 990 forintért, nyomott áron akarja eladni a lemezét, és nem a megszokott csatornákon, hanem alternatív módszerekkel akar eljutni a vevőihez: előrendelésekkel, másfajta, nem szokványos terjesztési módszerekkel. Szerintem az ilyesmi mindenképpen kitolhjatja a CD haldoklását. Mi ezt úgy nézzük, hogy egy meglepő húzásunk kicsit jobban jött be a vártnál, és most ennek a farvizén szörfözünk, azt viszont a jövő dönti el, meddig működhet ez ennyire faszán. A Tankcsapda mindig is igyekezett kellő időben, kellő frissességgel lépni az új dolgok felé, így aztán afelé is kacsingatnunk kell, hogy előbb-utóbb meghal a CD. Vagyis kell, hogy legyen jövőkép arra nézve, mivel tudjuk majd helyettesíteni ezt a fajta lemezeladást, amennyiben erre lesz szükség. Ez az egész most egy tök jó lehetőség, de természetesen nem anyagilag, hiszen mindenki kiszámolhatja, mit lehet keresni egy ilyen nyomott áras kiadvánnyal. Szóval ez inkább promóciós jelleggel kurva jó. Örülünk neki, hogy eljut az emberekhez a lemez, és szinte az első koncerttől kezdve mindenki tisztában van a számokkal, nem kell őket annyira bejáratni.

1221tcs2

Lukács: Annyit azért még hozzátennék ehhez, hogy a CD mint formátum technikai értelemben nézve tényleg elavult, de azt gondolom, egy idő után olyan lesz, mint a bakelit. Vagyis a volument már nem ebből adják majd el, nem lesz meghatározó a piacon, de mindig lesz egy réteg, amelyik gyűjteni fogja. Mint ahogy ma is minden nagy külföldi zenekar lemeze kijön bakeliten. Sőt, egy-két true csapat még kazettákat is kiad.

Tamás: Mi is akartunk amúgy kazettát.

Lukács: Igen, de aztán technikai szempontból bonyolult lett volna, és közben meg ezer más dologgal kellett foglalkoznunk... A lényeg, hogy a CD-formátumot még sokáig fogják szeretni.

Tamás: A mi generációnknak, ha belegondolsz, még számít a borító, meg az, hogy megfoghasd, nézegethesd a lemezt...

Sidlovics Gábor: Sőt, nekünk a bakelitkorszak után már a CD-vel is barátkoznunk kellett! (nevet)

Tamás: ..., de el kell fogadni, hogy a ma Tankcsapdára járó legfiatalabbakat, a 8-10-12 éves srácokat ez már nem érdekli, és övék a jövő, mi meg szépen kiöregszünk. Az én kölyköm is hamarabb szedte le a telefonjára a dalokat, mint ahogy a kezébe tudtam volna adni a CD-t.

Lukács: Én amúgy már tíz-húsz éve is mindig azt mondtam, amikor érintőlegesen felmerült ez a téma, hogy nekem teljesen mindegy, viaszhengeren vagy mit tudom én, hang-memokristályon hallgatják a zenénket az emberek, mert nem ez a lényeg. Az a fontos, hogy a dalok eljussanak azokhoz, akikhez szólnak. A többi az technikai kérdés.

A ti oldalatokról tehát jól működik ez a mostani megoldás, de mennyire kell évről évre újat, kreatívat mutatnotok ahhoz, hogy egy olyan mamutcég, mint a MOL, fantáziát lásson bennetek?

Tamás: A MOL nem zene-, hanem olajipari vállalat, amely addig fog együttműködni veled, amíg minden évre előre tudsz olyat letenni eléjük az asztalra, ami tetszik nekik, ami számukra is fasza. És ez egyébként minden szponzor esetében így működik. Egyéves prezentációkat készítünk, megvitatjuk a terveket, ötleteket, aztán ha tetszik nekik, együttműködünk, ha meg nem, akkor nem.

1221tcs6Lukács: Ezek a cégek a közhiedelemmel ellentétben nem a két szép szemünkért dolgoznak velünk együtt, meg azért, mert mi annyira jó fejek vagyunk. Amúgy emiatt is támogatnának (nevet), de a viccet félretéve: ez egy kölcsönös partneri viszony, ahol mindkét fél igyekszik a másik szempontjait meg a saját érdekeit figyelembe véve eljutni a közös célokig. Ha ez sikerül, az együttműködés évekig működhet. De nem arról van szó, hogy valaki felülről odaszólt nekik, hogy na, akkor ezt a zenekart támogatnotok kell, nekünk pedig innentől kezdve annyi dolgunk van, hogy az év végén megszámoljuk a pénzt. Ebbe mindenki beleteszi a magáét, és ez így helyes, hiszen partnerek vagyunk. Szó sincs arról, hogy ők adnak egy rahedli pénzt, mi meg felveszünk cserébe egy termékemblémás pólót a színpadon. Ilyet egyébként amúgy sem csinálunk.

Sidi: Nem úgy kell elképzelni ezt, hogy na, akkor a következő fesztiválon meglengetitek a zászlónkat a koncert előtt vagy után, amit majd ennyien és ennyien látnak. Vannak persze ilyen ötletek is, de ilyenkor mindig mondani szoktuk, hogy ezt nem, viszont mi lenne akkor, ha. És addig tekerjük-csavarjuk, amíg ki nem jön az egészből valami olyan megoldás, ami nem szar, nem kell miatta szembeköpni magunkat a tükörben, és ők is örülnek neki.

Tamás: Minden üzleti partnerünk esetében, így a belépő támogatóknál is az a mottónk, hogy akkor tudunk együttműködni, ha abból a közönségünk extrát kap. Tökmindegy, hogy a MOL, a Soproni vagy az Opel az adott cég, az a fontos, hogy a közönség érezze a pluszt, és közben mi is meg ők is jól járjanak: olcsóbb jegyár, útiköltség-támogatás, ami miatt nagyobb hangsúlyt tudunk fektetni a vidéki fellépésekre, látvány, játékok, nyeremények, satöbbi, satöbbi... Ennek köszönhető, hogy nem kell 3500 forintért adnunk a CD-t, nem kell 15-20 ezer forintokat kérnünk a koncertjegyekért. Nagyon sokan azt gondolják, hogy mi a sör után 50 forintot kapunk dobozonként, meg ilyenek, pedig a történet nem erről szól. Egy fillért nem kapunk. Szerettünk volna saját sört, ami tök jó dolog, és lehet vele reklámozni a koncerteket is... Szóval összefogott, egészséges együttműködésben dolgozunk a partnereinkkel: Bakó Csabival (a Tankcsapda kommunikációs felelőse, nem mellesleg egykori Shock!-alapító – a szerk.) közösen letesszük nekik év elején a prezentációt, megbeszéljük, hol kapnak felületet, és cserébe mit adnak. Szóval ez egy hármas kölcsönhatás.

Mennyire nehéz amúgy meggyőzni ezeket a multicégeket arról, hogy érdemes támogatniuk a Tankcsapdát?

Tamás: Nagyon. Kurva nehéz.

Lukács: Konkrétan évekbe telik, mire az előszobából a nappaliba jutsz. De tényleg.

1221tcs8

Mi ennek az oka? Az, hogy eleve legfeljebb félreeső mellékprofil lehet náluk a zene, vagy az, hogy rockról beszélünk?

Tamás: A műfaj is probléma. Ha leülsz egy multicéggel, az első sztereotípia, amibe belefutsz, hogy azt mondják: a mi koncertjeinkre csak szakadt rockerek járnak, azoknak nincs pénzük, tehát nem is célközönség nekik. Ezeket az előítéleteket viszont le kell győzni: meg kell őket hívni, felméréseket kell csinálni, tolni kell a dolgot. Sok zenekar három-négy pofon után feladja az ilyesmit, de ezek általában eleve nem is együttműködésben gondolkodnak: „Szevasz, Géza, adj 500 ezer forintot, cserébe kiteszem a plakátra az emblémádat!" Ez nem így működik, ezért ma már senki sem fog fizetni neked. Rengeteg háttérmunkát kell belefektetni ebbe az egészbe. Mi elég hamar elkezdtük ezt, nagyon sok fikát is kaptunk érte, de az utolsó három-négy év már teljes mértékben minket igazolt. És ez a jövő, mert megdöglöttek a kiadók. Amit egy kiadó tíz-tizenöt éve teljes egészében felvállalt, azt ma egy önjáró zenekar szponzorok segítségével tudja megoldani, és hiába köpköd erre Jóska, Pista, Tercsi, Fercsi meg Kata, Klára, a lemezt, a stúdiót ki kell fizetni valamiből. Pláne, ha valaki minőséget vár. Ha pedig még a CD meg a koncertbelépők árát is le tudod nyomni, az tényleg mindenkinek jó. Az okos zenekarok, akik látják ezt, már itthon is megpróbálják kihasználni a modellt a maguk módján, és ez tök jó. Az amerikai piacon már tizenöt-húsz éve ez megy egyébként, és tényleg a lőtéri kutyát nem érdekli, hogy mit tudom én, Dave Lombardo Monster-sapkában megy ki a színpadra. Itt meg mindenki ezen sír-rí...

Lukács: Pedig Ozzy telefonreklámja után tényleg nincs nagyon miről beszélni...

Tamás: Az embereknek inkább örülniük kellene, hogy ezek a cégek pénzt tesznek a rockzenébe, vagyis elismerik, hogy a műfaj értéket ad. Nem a lakodalmasba fektetnek, hanem megpróbálnak tartalmas, értékteremtő dolgot támogatni, és ezzel egyébként maguk a multicégek is a nehezebb utat választják. Mert legyünk őszinték, ez a nehezebb út. Megsüvegelendő dolog, hogy a Monster meg a Jägermeister – bármennyire is nem támogatóink – felvállalta a rockzenét, és tömegével szponzorálják odakint a rockzenekarokat. Ezek után miért ne menne ki mondjuk a Korn monsteres csuklószorítóban a színpadra, amikor a cég elismeri a munkásságukat? Hogy a picsába ne hálálnák meg? Nálunk ezzel szemben él egy ilyen romantikus csöveskultúra, ami még az őseddás-hobós-ricsés-alföldipapucsos korszakból eredeztethető, ahol a rocksztár csak csóró lehet, mert ez a szó a szakadt, trabantos, lepukkant embert jelentette. Miközben nyugaton a rocksztárok a tévében mutogatják a hatalmas villáikat, és ez a világon senkit sem zavar. De már nálunk is oldódik ez egyébként, mert szerencsére nem hülye mindenki.

Lukács: Aki manapság nő fel rockzenén, annak már természetes az ilyesmi, szóval előbb-utóbb betemetik ezeket a lövészárkokat.

1221tcs7

Miután így kiveséztük az üzleti oldalt, beszéljünk egy kicsit az új lemezről is. Nekem több szám is a '92 és '95 közötti időszakotokat idézi, méghozzá jobban, mint szinte bármi tőletek azóta.

Tamás: És ez jó neked?

Nekem igen, mert hozzám az a korszakotok áll a legközelebb.

Tamás: Na, hát az a jó! Ha szarul éreznéd magad tőle, akkor meg legfeljebb meghívnálak egy felesre... (nevet)

Lukács: Neked ez ugrik be, másnak meg más. De céltudatosság semmiképpen sem volt emögött.

Tamás: A zenekar nagyon tudatosan működik a hétköznapokban, tudatosan intézi a dolgait, de megbeszéltük, hogy a zeneszerzésben, számírásban semmiféle tudatosság nem kaphat szerepet. Ez azért fontos, hogy ne tűnjön el a minket jellemző ösztönös erő. Ha valami tetszik, az lehet akár '80-as, '90-es vagy 2000-es érzetű, ha meg nem, akkor nem adjuk ki.

A másik egyből feltűnő dolog a hangzás, ami elég komoly előrelépést jelent. Mikor és miért dőlt el, hogy külső fül segítségével készítitek el az albumot?

Lukács: Egy-két vargabetűt leszámítva – és a „varga" szóra később még visszatérünk – mindig igyekeztünk lemezről lemezre jobbá, erőteljesebbé, dinamikusabbá tenni a hangzást. Ez néha sikerült, néha kevésbé. A legutóbbi lemez elkészítése után már az utórezgések idején is bennünk volt, hogy jó lenne, ha ezek a dalok, ezek az izmos riffek még erőteljesebb hangzást kapnának, mert úgy még kerekebb lenne a végeredmény. Ezzel nem a Rockmafián dolgozó srácok munkáját akarom leszólni, mert abban a korszakban minden értelemben véve az jelentette a lehető legjobb megoldást, ma is ugyanolyan büszke vagyok a lemezre, mint akármelyik korábbira, de ezen a téren is előre akartunk lépni. Körülnéztünk, hol és kivel lenne érdemes együtt dolgozni, és év elején konkretizálódott, hogy kimegyünk Törökbálintra, ahol készítünk Varga Zolival néhány próbafelvételt. Kíváncsiak voltunk, úgy emberileg, mint technikailag miként váltja be azokat a reményeket, amiket a lemezhez és ehhez a felvételi módszerhez fűztünk. Készítettünk magunknak pár felvételt, amik olyan jól sikerültek, hogy a Köpök rátok később meg is jelent. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy a teljes lemezt is vele készítjük el.

1221tcs3

Vagyis az első perctől fogva megértettétek egymást?

Lukács: A tél végén dolgoztunk először közösen négy-öt napig, és ebből a legelső huszonnégy óra volt olyan, amikor egy kicsit a szó szoros értelmében össze kellett rázódnunk, össze kellett hangolni a munkamódszereit a stílusunkkal. Zoli karakteres elképzelésekkel rendelkezik a technikai, a zenei és a hangzásbeli kérdéseket illetően, és mi sem vagyunk már kezdők, ezt kellett összefésülnünk...

Sidi: Mondd ki nyugodtan, hogy haza akartatok menni! (nevet)

Lukács: ..., de az első nap után viszont minden működni kezdett. Szándékosan ráhagytuk a dolgot egyébként, hiszen pont arra voltunk kíváncsiak, hogy szakemberként, a mi beleokoskodásunk nélkül mire jut. Felvettük az alapokat, és otthagytuk neki: na, Zoli, eddig is rajtad volt a világ szeme, de most tényleg te következel, mutasd meg, mit lehet kihozni ebből. Pár nappal később kaptunk egy verziót, amiben még akadt némi kivetnivaló, de miután szóltunk, már délutánra elkészült a második változat, ami maradt is.

Zeneileg mennyire befolyásolta a végeredményt Zoli közreműködése?

Sidi: Zoli nagyon komoly zeeneelméleti tudással rendelkezik, de a dalszerkezetekbe nem igazán szólt bele. Volt, amikor mondta, hogy ez így együtt hamis, és előfordult, hogy hallgattunk is rá. De olyan is akadt, hogy azt mondtuk: ez így, hamisan jó.

Lukács: Most természetesen ne behangolatlan gitárokra gondolj, hanem hangtani szempontból szokatlan, nem elvárt, furábbnak tűnő, diszharmonikus hangzásokra.

Sidi: Ezek olyan tankos ízzel megfogott dolgok, amik nem olyan hamisak, hogy kiszakad tőlük a membrán, de lehet, hogy egy kőbányai zenesulis felkapja rájuk a fejét... Ilyen megoldások persze a Rockmafián is voltak, és lehet, hogy zeneelméleti szempontból nem állják meg a helyüket, de nekünk mégis tetszenek. Zoli utólag amúgy elmesélte, hogy számára az jelentette a legnagyobb nehézséget, hogy ezeket benne hagyja a végleges anyagban.

Tamás: Szerintem egy producer attól jó producer, hogy felismeri, melyik zenekarnál mit kell megigazítani. Zoli is mesélte, hogy vannak csapatok, akiknél ugyan megvan a dallam meg minden, mégis végig fogni kell a kezüket, és gyakorlatilag ő rakja össze a végleges változatokat. A Tankcsapda ennél önjáróbb, szerintem mi olyan 15-20 százalékig engedünk be külsős embereket a dologba. Ha Zoli tett egy javaslatot, ami működött, nagyon szívesen megfogadtuk, de nálunk azért nem voltak kurva nagy megfejtések, csak okos, jó meglátások, amiket fel is használtunk. Számszerkezetileg, ritmikailag nem nagyon nyúlt bele semmibe, mert ő is érezte, hogy erre nálunk nincs szükség.

1221tcs4

Sidi: A gitársoundot például úgy négy és fél perc alatt lőttük be. Felvettünk két kísérleti sávot, és mivel mindenkinek tetszett, amit hall, azt mondtuk, oké, ehhez akkor ne nyúljunk hozzá. Zoli is szeret célirányosan haladni, meg én is, szóval nem kellett megfejteni a világot, hogy de még a közepéből vágjunk le egy kis magasat, hogy a mély megjöjjön, mert éreztük, hogy gyomorba vág. A többi hangszer belövésével sem volt gond.

Tamás: Én sem szeretek sokat variálni: felteszem, megütögetem, aztán ha jól szól, akkor kész. Lehet, hogy még mondjuk az oldaltamot kipróbáljuk egy másik bőrrel, de úgyis az összkép a lényeg.

Sidi: Az első héten amúgy elkapott minket egy fosós-hányós vírus, szóval a dob, a basszus meg a ritmusgitár úgy ment fel, hogy a számok között folyamatosan rohangáltunk a vécére, de ettől eltekintve gyorsan dolgoztunk.

Azt mondtátok, hogy már a Rockmafia idején sem volt gond a beilleszkedésed zeneileg. Ahhoz képest változott valamit a dalszerzés?

Sidi: Most is minden jött magától. Talán annyiban volt könnyebb dolgunk, hogy most több időnk jutott foglalkozni a dalokkal. A Rockmafiánál beszálltam, és egyből elkezdtünk számokat írni, amik aztán négy-öt hónap után összeálltak. Persze akkor sem csapkodtak minket ostorral, de nagyon szerettünk volna gyorsan kihozni egy jó lemezt. Most eleve akadtak olyan ötletek, amik még legutóbbról maradtak fiókban, vagy közben születtek beállásokon, itt-ott, de maga a metódus ugyanaz volt. Még az ötleteket is Lacinak ugyanazzal a fényképezőgépével vettük fel, mint legutóbb. Maga a munka pedig zökkenőmentes. Persze előfordul, hogy valakinek nem tetszik valami, de hármunk között jól működő demokrácia van, bár ezt én inkább egymás iránti tiszteletnek hívom. Ha valakinek támad egy ötlete, amire a másik kettő nemet mond, akkor sincs gond. Főleg, hogy mindig rengeteg ötletből válogathatunk.

Farkas Zotya meghívása kinek az ötlete volt?

Lukács: Én javasoltam, mert ahogy lassan formát öltött a Koponyák és csontvázak, éreztem, hogy ez thrashesebb, mint ami tőlünk megszokott. Egyre inkább szükségét éreztem egy másik hangnak is, amelyik kiegészíti, még konokabbá teszi az összképet. Zotyával régi a kapcsolat, az utóbbi két-három évben akadtak is közös megmozdulásaink, és zeneileg-emberileg egyaránt bírjuk egymást. Sidinek és Tominak tetszett az ötlet, de maga a dal egyébként a stúdióban nyerte el a végső formáját, mert még én sem tudtam pontosan, mi sül ki belőle. Azóta viszont nagyon sokan mondták már, hogy jó ötlet volt.

1221tcs9

Sidi: Laci nyilván lemodellezte, mire gondol, annyi rutinunk meg már van, hogy oda tudtuk képzelni Zotya hangját. De ezzel együtt is kurvára seggre ültem a stúdióban, amikor elkezdte beénekelni a témát!

Tamás: Van attak a gyerekben, ezt nem lehet tőle elvenni...

Sidi: Felrobban, konkrétan egy atombomba a csávó.

Melyik dalok működnek a legjobban élőben?

Lukács: A mostani turné egyelőre nem a lemezbemutatásról szól, így a legtöbbet még nem játszottuk élőben. A Köpök rátok meg A zene betemet persze kézenfekvő, hiszen ezeket előzetesen is publikáltuk, de a Sállállállát is játsszuk, mert arról meg azt gondoljuk, hogy a lüktetés, a groove, a szöveg egyszerűsége miatt akkor is jól lehet fogni, ha valaki nem ismeri a lemezt. Békéscsabán egyszer a Koponyák és csontvázak is előkerült Zotyával közösen, és párszor az Egyedül a világ ellent is játszottuk már. Utóbbit azért, mert a Főnixben készül egy DVD-felvétel, ami jövő tavasszal meg is jelenik majd, és mivel ebből a dalból szeretnénk egy ilyen turnés-koncertfelvételes klipet csinálni, kézenfekvő, hogy ne ott bénázzunk vele először... Az mindenesetre biztos, hogy a Köpök rátok – annak ellenére, hogy zeneileg és szövegileg egyaránt a legvehemensebb dalaink közé tartozik – hatalmas ovációt vált ki a bulikon. Pedig abban az értelemben véve biztosan nem sláger, mint mondjuk a Rio vagy pláne a Mennyország Tourist. A koncertre járók körében viszont sláger lett, ami igazából engem is meglep. Úgy fogadják, mintha legalább tizenöt éve játszanánk, és ahogy egyre jobban kézbe kerül, egyre jobban működik. A Sállállállá is jól működik egyébként.

Sidi, azt nyilatkoztad, hogy a főnixes buli az eddigi legnagyobb dobásotok lesz. Nyilván nem fogjátok lelőni előre a poénokat, de mégis miért?

Sidi: Először is, mert még az átlagos főnixes bulinál is hosszabb lesz, két és fél-három órát töltünk majd a színpadon. Egy ilyen hosszú koncertet persze úgy kell felépíteni, hogy senkinek se legyen unalmas, így nemcsak akusztikus blokk lesz, hanem olyan zenei poénok is, amik eddig még nem voltak a Tankcsapdánál. Meg persze látványos is lesz.

Lukács: Arra gondoltunk, lóg majd hátul egy molinó Tankcsapda felirattal, hátul lesz a dobfelszerelés, jobboldalt a gitárcucc, baloldalt pedig a basszuscucc. Aztán lesznek lámpák és füstgép is!

Sidi: De azt beszéltük, hogy nem lőjük le, Laci! (nevet)

Lukács: Tudod, kicsit azért vagyunk nehéz helyzetben ezen a téren a támogatóktól függetlenül is, mert az átlag rockrajongó – és én sem vagyok kivétel egyébként – egy Tankcsapda-kaliberű zenekartól ugyanolyan szintű produkciót vár, mint mondjuk az Iron Maidentől, ha ötévente elvetődnek hozzánk. Viszont ők világszerte turnéznak, és az ilyen színpadképpel, látvánnyal, hanggal nagyon nehéz úgy versenyezni, hogy neked is ugyanannyi a büdzséd, mint nekik, csak ők dollárban számolnak, te meg forintban... Szóval egyszerre kell odafigyelnünk arra, hogy oda lehessen tenni a produkciót egy külföldi menő banda fellépése mellé is, de közben egyrészt se szolgai másolat ne legyünk, se saját magunk ellenségei. Nem akarunk annyira belemarkolni a babszemes tálba, hogy aztán az ujjaink közül minden babszem kipotyogjon. Turnéról turnéra igyekszünk mindig kicsivel többet, szebbet, jobbat, izgalmasabbat adni. A mostani buli nem lesz olyan nagyon extravagáns, de igyekszünk méltó módon megünnepelni a huszonöt évet, főleg, hogy ugye DVD is készül a Főnixben.

Tamás: Meghívott vendég egyébként most nem lesz, csak mi hárman állunk majd a színpadon.

1221tcs1

És aznap este véget ér a jubileumi ciklus is, ugye?

Tamás: Igen, és a jövő évben elindul a huszonöt plusz egyéves! (nevet)

Lukács: Februártól már a hagyományos lemezbemutató turné kezdődik.

Laci, a végére még egy kérdés: olvastad Lovasi könyvét?

Lukács: Még nem. Nagyon sokan kérdezték már, szóval egy csomó mindenkinek adós vagyok az igenlő válasszal...

Tamás: Én tudok mindent...

Lukács: A könyvet amúgy Lévai Balázs írta, akivel együtt dolgozunk most különböző projekteken, és ő nagyjából el is mesélte a rám vagy ránk vonatkozó részeket, szóval úgy kábé tudom, mi áll benne.

És zavar?

Lukács: Nem, abszolút nem. Annál már több dolgot megéltünk mi a magyar könnyűzenei színtéren, hogy egymást szándékosan, direkt, rosszindulatból bántsuk, és azon is, hogy ilyeneken megsértődjünk. Tiszteljük egymás véleményét, hozzáállását, és pont a kölcsönös tisztelet miatt nem is orrolunk meg egymásra.

 

Hozzászólások 

 
+2 #17 Venomádi 2015-01-17 04:53
Lehet, hogy Ozzy nem lett volna nagy durranás azok nélkül a gitárosok nélkül, de érdemes észben tartani, hogy még mindig kimegy a löttyedt valagával ugrálni a színpadra és előadni. És ezt mindig is így tette. Nem illetném azzal a jelzővel, hogy egy kreatív motor, de az attitüdje hozzállása tetszik, és imádom benne. A zene élteti, azért nem fordult még föl. Amúgy meg vonzza a tekintetet, ha nem énekes volna, biztos másban lesz híres, ez egyszerűen ilyen.
Idézet
 
 
+1 #16 Claudius Oltarimanus 2014-12-25 18:34
Mondjuk az a 100 Ft egy egyszerű írható CD ára. Ha a master CD-ről rányomod a dalokat az darabonként kb. 300-400 Ft (többezres tétel esetén valószínűleg olcsóbb) plusz a borító nyomdaköltsége is 200-300 Ft-ra jön ki egy példányra. Tehát egy hivatalos nyomott CD rezsiköltsége 600-700 Ft és akkor a kiadó, a zenekar és a szponzor nem keresett még egy vasat sem. Tehát ha a kiadó költeni akar a lemez promóciójára, turnéjára, a következő lemez stúdióköltségei re "neadjisten" még a zenekar is keressen az eladott lemezek után, akkor mindjárt nem tűnik olyan soknak az a 3500 Ft. Persze ilyen nyomott áras 1000 Ft-os CD-k esetében persze, hogy bedől a rendszer és egyik fél sem kaszál nagy összegeket a bevételből. De ha nekik így megfelel, áldásom rá.
Idézet
 
 
+20 #15 deniro2 2014-12-22 22:55
Ettől az eladta magát baromságtól már agyf*szt kapok... Mégis melyik rock szabálykönyvben van leírva, hogy hiteles rockzenész nem kereshet pénzt az alkotásával? Írsz egy könyvet, festesz egy képet, pénzt keresel belőle, de, ha rock zenét csinálsz, el ne merd adni, mert egyből a tőkések csicskája leszel... Röhej...
Ha az olajosok vagy a sörösök mondanák meg a Tankcsapdának, hogy milyen zenét csinálhatnak és ők lemennének kutyába Halász Judit feldolgozásokka l, akkor érteném a nyivákolást, de így viszont semmi mást nem látok, mint egy (rock) zeneileg halott országban boldogulni vágyó és ezért konkrét lépéseket tevő rock zenekart...
Idézet
 
 
+26 #14 Takács Attila 2014-12-22 19:34
Emlékszek a nyolcvanas évek végén Salgótarjánba is játszott a Tankcsapda. Akkor még szinte ismeretlenek voltak. Aludniuk se volt sehol, egyik barátom adott nekik szállást. Ezzel azt akarom mondani, hogy aki Lukács-ot basztatja nem értem. Mondom ezt úgy,hogy soha nem szerettem ezt a stílust amit játszottak, mert akkoriban inkább a thrash ment. De ki ne akarná megvalósítani az álmait? Neki sok önfeláldozással kitartó munkával sikerült. Eljutott erre a szintre. Egészségére. Inkább példaértékű lehetne. Nem nyafogni kéne,hanem föltenni mindent egy lapra mint ahogy Ő tette. Most meg a sok nyápic irigységből fakadóan fikázik. Mondjuk a világ is hibás mert mindenki csak a gyors sikert látja a ratyi tehetségkutatók ból. Megveszik a gitárt, félév múlva meg sportcsarnokos koncertet akarnak, ha nem jön össze akkor mindenki buzi. L. Laci sokat tett, hogy idáig jusson. Sokat kellett nélkülözni. Lehet siker enélkül is csak az nem lesz tartós. Inkább példaértékű lehetne,hogy a semmiből, hogy lehet még kb.25 év után is vezető zenekarnak lenni. Ezt zenétől független mondom mert nem szerettem ezt a zenei stílust amit játszottak, de mint emberi lényeget fogalmaztam meg a soraimat.
Idézet
 
 
-1 #13 Takács Attila 2014-12-22 19:11
A főcímhez szólva, valljuk be Ozzy egy szerencsés fickó. Mint ember semmi bajom vele, biztos rendes meg jókat lehetne vele hülyéskedni, de mindig vitte a tehetségtelensé gét a hátán valaki. Magától sehova nem jutott volna. A Black Sabbath-ban ha nem lett volna egy különleges gitáros utána meg a menedzser felesége akinek jó rálátása volt a pénzszerzésre akkor most sehol sem lenne. Nem beszélve a szóló lemezein szereplő zseniális gitárosokról. Mert valljuk be ezzel az orrhangon vernyákolással, ha az előzőekben említettek nem jöttek volna össze ma nem is élne, vagy ha igen akkor valami elfeledett hetvenes évekbeli kokós tróger lenne egy fitying nélkül.
Idézet
 
 
-10 #12 Trollmagnet 2014-12-22 07:11
csak feléig olvastam el

Érthető, hogy a MOL-hoz mentek ingyenreklámot csinálni, mert másképpen ma már tényleg ki vennne TCS cd-T 2014-BEN?

Rocksztárok, csöveskultúra, értékteremtő múfaj?

Tyű de nem vagytok ti már képben Laci....
Ez már erőlködés és nem kell bizonygatni, hogy az ősfanok a hülyék, mert a fejetekre olvassák, hogy eladtátok magatokat és mindezt azzal igazoljátok, hogy mindenki más eladja magát a tengerentúlon is :D

Johnny a mocsokban rohadt rég, most meg ez?

bekaphatjátok kedves TCS azzá váltatok ami ellen egykor lázadt a zenekar meg a Lukács is ugye

lehet minuszozni sörhasú rockerek
Idézet
 
 
+5 #11 nekem8 2014-12-21 21:21
mit írt a lovasi?
Idézet
 
 
-14 #10 Árpi 2014-12-21 16:28
Idézet - P.R.:
Idézet - Árpi:
Idézet - P.R.:
Haver , rosszúl aludtál az éjjel?
Most aztán megkaptam...
Bocsáss meg Te Bölcsek Bölcse !
Egyébként mi jogon írod elő vkinek , hogy mit csináljon?!
Nagyon okos gyerek lehetsz.komolyan.


Imádom amikor nem arra reagálnak a fórumokon, amit felvetettem, hanem elkezdenek szidni, hogy te aztán nagyon okos lehetsz!
Olvasd el még egyszer hogy mit írtam, úgy fogalmaztam hogy szerintem kötelező lenne. Semmit se írok elő senkinek! Nekem ez a véleményem, a tiéd meg az, hogy egy zenekar keresse rongyosra magát, az összes többi meg boldoguljon ahogy tud. Ennyi.


Mit is vetettél fel ???
Azt hogy "szerintem kötelességük lenne." Én pont erre reagáltam. Miért is lenne kötelességük ???
Ha azt írtad volna ,hogy "megpróbálhatnán ak" vagy "segíthetnének " nem szóltam volna egy szót sem.
Te viszont osztod az észt és nem olvasod el figyelmesen az interjút. Mert benne van , hogy nem egyik napról a másikra sikerült elérniük ezeket , és nem elsőre vagy másodikra.
Úgyhogy olvasd el szépen még egyszer az egészet.
És nem hinném , hogy akár a M*L , akár pedig a S*proni eldobja az olajat / sört azért , hogy zenekarok menedzselésével , CD kiadással foglalkozzon inkább.
Bocs , ha beletapostam a lelkivilágodba.
A politikát meg inkább hagyjuk más fórumokra.



Nem szeretek vitázni, de akkor fussunk neki még egyszer! A kötelességük lenne lobbizni, az pontosan azt jelenti hogy megpróbálják rávenni a Molt meg a Sopronit hogy segítsenek másoknak is, és vagy sikerül vagy nem. És könnyen lehet hogy meg is próbálták már, csak mi nem tudunk róla. Azt meg hogy dobják el a sört meg az olajat én még véletlenül sem mondtam. Részemről le is zártam a vitát!
Kellemes karácsonyt!
Idézet
 
 
+12 #9 bogar 2014-12-21 15:55
Ma két magyar vonatkozású cikk van a Shock oldalán. A TCs interjú (amit személy szerint köszönök, mert ugyan már nem igazán hallgatom őket, de kifejezetten szeretem olvasni a gondolataikat) és egy Nomad új klipjének ajánlója. Azt is megnéztétek már? Mert úgy is lehet ám támogatni a hazai zenéket, hogy hallgatjuk azokat, ahelyett, hogy megmondjuk másoknak, hogy mit kellene csinálniuk.
Idézet
 
 
-2 #8 P.R. 2014-12-21 15:12
Idézet - Árpi:
Idézet - P.R.:
Haver , rosszúl aludtál az éjjel?
Most aztán megkaptam...
Bocsáss meg Te Bölcsek Bölcse !
Egyébként mi jogon írod elő vkinek , hogy mit csináljon?!
Nagyon okos gyerek lehetsz.komolyan.


Imádom amikor nem arra reagálnak a fórumokon, amit felvetettem, hanem elkezdenek szidni, hogy te aztán nagyon okos lehetsz!
Olvasd el még egyszer hogy mit írtam, úgy fogalmaztam hogy szerintem kötelező lenne. Semmit se írok elő senkinek! Nekem ez a véleményem, a tiéd meg az, hogy egy zenekar keresse rongyosra magát, az összes többi meg boldoguljon ahogy tud. Ennyi.


Mit is vetettél fel ???
Azt hogy "szerintem kötelességük lenne." Én pont erre reagáltam. Miért is lenne kötelességük ???
Ha azt írtad volna ,hogy "megpróbálhatnán ak" vagy "segíthetnének " nem szóltam volna egy szót sem.
Te viszont osztod az észt és nem olvasod el figyelmesen az interjút. Mert benne van , hogy nem egyik napról a másikra sikerült elérniük ezeket , és nem elsőre vagy másodikra.
Úgyhogy olvasd el szépen még egyszer az egészet.
És nem hinném , hogy akár a M*L , akár pedig a S*proni eldobja az olajat / sört azért , hogy zenekarok menedzselésével , CD kiadással foglalkozzon inkább.
Bocs , ha beletapostam a lelkivilágodba.
A politikát meg inkább hagyjuk más fórumokra.
Idézet
 
 
-12 #7 Árpi 2014-12-21 14:32
Idézet - P.R.:
Haver , rosszúl aludtál az éjjel?
Most aztán megkaptam...
Bocsáss meg Te Bölcsek Bölcse !
Egyébként mi jogon írod elő vkinek , hogy mit csináljon?!
Nagyon okos gyerek lehetsz.komolyan.


Imádom amikor nem arra reagálnak a fórumokon, amit felvetettem, hanem elkezdenek szidni, hogy te aztán nagyon okos lehetsz!
Olvasd el még egyszer hogy mit írtam, úgy fogalmaztam hogy szerintem kötelező lenne. Semmit se írok elő senkinek! Nekem ez a véleményem, a tiéd meg az, hogy egy zenekar keresse rongyosra magát, az összes többi meg boldoguljon ahogy tud. Ennyi.
Idézet
 
 
+2 #6 Igor Igorovics 2014-12-21 13:11
A hozzászólásom a hozzászólásomba n található alsó bekezdésre vonatkozik, nem a felső idézetre. Valami nem klappolt... Bocs.
Idézet
 
 
+12 #5 Igor Igorovics 2014-12-21 13:03
Idézet - Árpi:
[quote name="P.R."]"...kötelességük lenne..." Ez elég viccesen hangzik.
Majd ha alapítanak egy lemezkiadót és más zenekarok menedzselésével is fognak foglalkozni ,majd akkor.

Nekem tetszik az új lemez , (csak az a zene betemet ne lenne) és ez az eladták magukat duma meg elég nevetséges már.


Én személy szerint már nagyon unom ezeket a, "Magyarországon mindenki ilyen, meg olyan ,bezzeg külföldön na ott aztán..." külföldön is (Az isteni nyugaton is!) vérre menő harc megy a pozíciókért, befolyásért hatalomért, persze időnként előfordulnak baráti gesztusok is, csak hogy zenei példánál maradjak, a Metallica haveri alpon elvitte Mercyful Fate-t anno turnéra, meg kis zenekaroknál azért gyakrabban előfordul az ilyesmi, de ahol már nagy lovéról van szó, ott kőkeményen a menedzserek meg az üzleti érdekek dominálnak. Sok embert megtéveszt az, hogy kimegy nyugatra , és mindenki mosolyog rá, azt hiszi, hogy ezek őszinte mosolyok, pedig ez a legtöbb esetben csak szimpla munkahelyi követelmény! Persze ezzel nem azt mondom, hogy Magyarországon minden szuper, mert nem, de ezektől a "Mert csak nálunk ilyenek meg olyanok az emberek." tipusú beszólásoktól falra mászok. Nyilván ott ahol az éhezés (minőségi/mennyiségi) több mint az ország 30%-a számára napi valóság, ott ne várd már el, hogy mindenki kib...ott HAPPY legyen.


Na hát emiatt a mentalitás miatt tart ott az ország, ahol is tart. Ugyanígy gondolkodik Magyarországon majdnem minden zenekar, sportoló, cég és politikai párt. Nem baj, hogy válságban van az ország, de véletlen se szavazunk meg egy jó ötletet amit a másik párt kezdeményez!
És a legszebb, hogy mára már sok e
Idézet
 
 
-1 #4 P.R. 2014-12-21 12:49
Haver , rosszúl aludtál az éjjel?
Most aztán megkaptam...
Bocsáss meg Te Bölcsek Bölcse !
Egyébként mi jogon írod elő vkinek , hogy mit csináljon?!
Nagyon okos gyerek lehetsz.komolyan.
Idézet
 
 
-26 #3 Árpi 2014-12-21 11:48
Idézet - P.R.:
"...kötelességük lenne..." Ez elég viccesen hangzik.
Majd ha alapítanak egy lemezkiadót és más zenekarok menedzselésével is fognak foglalkozni ,majd akkor.

Nekem tetszik az új lemez , (csak az a zene betemet ne lenne) és ez az eladták magukat duma meg elég nevetséges már.



Na hát emiatt a mentalitás miatt tart ott az ország, ahol is tart. Ugyanígy gondolkodik Magyarországon majdnem minden zenekar, sportoló, cég és politikai párt. Nem baj, hogy válságban van az ország, de véletlen se szavazunk meg egy jó ötletet amit a másik párt kezdeményez!
És a legszebb, hogy mára már sok ember szerint így is így a jó!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.