Új albummal jelentkezett november derekán az Accept és a Bonfire volt énekese, David Reece. A Mighty Music gondozásában megjelenő lemez címe Resilient Heart, és öt évvel követte a sorban az utolsó Reece néven kiadott soralbumot, a 2013-as Compromise-t. David társai szólócsapatában jelenleg Marco Angioni gitáros, Martin J. Andersen gitáros, Malte Frederik Burkert basszer és Sigurd J. Jensen dobos, és mint a Shock!-nak adott interjújából is kiderült, a frontember kiválóan érzi magát a bőrében ezzel a formációval.
A Resilient Heart már a harmadik lemezed a saját vezetékneved alatt, de ezzel a felállással az első. Mi ez akkor: szólóprojekt, vagy egy új zenekar?
Nagyon remélem, hogy tartós lesz ez a felállás, mert az összes tag óriási zenész, és Marco Angioni emellett még fantasztikus producer is. A zenekar alapvetően az én csapatom – nagyon élvezem, hogy szólóelőadóként játszom.
Hogy jött össze ez a felállás, és milyen célkitűzésekkel láttatok neki a munkának?
Marcót és Martin Jepsen Andersent a kiadómon, a Mighty Musicon keresztül ismertem meg. Malte Frederik Burkerttel pár éven át már turnéztam előtte, és a Sainted Sinners lemezemnek ő volt a producere, szóval nagyon jó, hogy ő is itt van velünk a zenekarban. A dobtémákat Philip Mies játszotta fel, de a felvételek után úgy döntött, hogy másfelé szeretne továbbmenni, így aztán Martin javaslatára Sigurd Jensen lett az új dobosunk, aki tökéletesen passzol a csapatba. Ami a zene irányát illeti, kicsit belefáradtam abba, amit előtte csináltam, így úgy döntöttem: frissebb, súlyosabb muzsikát játszunk majd, több modern megoldással. Leginkább talán úgy jellemezném a zenét valakinek, aki még sosem hallott rólam, hogy súlyos rockzene modern produkciós munkával, nagyszerű gitárokkal, ritmusokkal és nagyszabású énektémákkal. Ami pedig a rajongókat illeti, még annyit tennék hozzá ehhez, hogy fejlesztettünk a Reece-hangzáson. Úgy gondolom, egy énekes, egy dalszerző számára mindenképpen az az egészséges, ha változik és fejlődik, ahogy telnek az évek. Persze ha valakinek bevált egy adott formula, azt is értékelem, amennyiben kitart mellette. Viszont remélem, az én lemezeimből lejön: folyamatosan igyekszem előre haladni, fejlődni.
A CD és a vinyl dallistája eltér egymástól. Ennek mi az oka?
Elsősorban az, hogy a vinylre kevesebb anyag fér fel, a mi dalaink pedig néha öt percnél is hosszabbak. Emellett pedig szerintem tök jó, ha a közönség több verzióból is választhat. Ettől aztán mindkét verzió különleges.
Te amúgy a CD-t, a vinylt vagy a digitális formátumokat kedveled jobban?
Én old school arc vagyok, szóval a fő kedvencem a mai napig a vinyl, a második pedig a CD. A digitális formátumok számomra nem személyesek, nem is igazán értem őket, nem tudok kötődni hozzájuk. De mivel sokan ma már így hallgatnak zenét, természetesen ezekben a formátumokban is hozzáférhető a lemez.
A pályafutásod során elég sok albumot készítettél. Melyek a kedvenceid, és melyeket kedveled a legkevésbé?
Az Eat The Heat természetesen nagy kedvencem, hiszen azzal kerültem be a zeneipar vérkeringésébe. Ott tanultam meg, mitől lesz valaki igazi énekes, meg azt is, micsoda munkát igényel, hogy az ember fejlessze a hangját. Pár dal ugyanakkor ezzel együtt is szerepel az albumon, amiket annyira nem kedvelek. Az egyes Bangalore Choir szintén közel áll hozzám, hiszen az volt a saját bandám. Tudod, az Accept után nagyon sokain leírtak, én pedig az On Targettel visszatámadtam – a mai napig nagyon büszke vagyok arra az albumra. De később is részt vettem egy sor olyan projektben, ami a mai napig kellemes emlékeket idéz bennem. Ilyen például a Reece-Kronlund album, a Wicked Sensation vagy Christian Tolle lemezei. A Bonfire Glorious albuma is jól sikerült, de ott azért akad bennem némi keserű szájíz, mert maga a zenekar nem működött megfelelően, és emiatt nehezen is hallgatom meg a kellemetlen emlékek miatt. Tudod, azért is nehéz ez a kérdés, mert a legtöbb lemezemen így utólag bizonyos dalokat már jobban kedvelek a többinél... A Resilient Heart most mondjuk olyan, amit elejétől végéig nagyon szeretek. Itt most minden a helyén van a daloktól a borítón át egészen a zenekar tagjaiig, szóval jelenleg komoly optimizmussal tekintek előre.
Milyen tanácsot adnál mai fejjel a fiatal David Reece-nek, mielőtt elmegy arra a bizonyos meghallgatásra az Accepthez?
Hogy menjen magabiztosan, felkészülten, ha pedig bekerül a zenekarba, próbáljon meg az Acceptben létező belső dinamikához igazodva dolgozni. Viszont ezzel együtt se féljen soha elmondani a saját véleményét, ha pedig elutasításba ütközik amiatt, mert őszinte, akkor ezt az egész történetet nem úgy írták meg, hogy működjön.
Mit kedvelsz jobban: a Mark Tornillo-féle Acceptet vagy az U.D.O.-t?
Az U.D.O.-t.
Van manapság bármi kapcsolatod Wolffal vagy Peterrel?
Peter feleségével néha beszélünk.
Említetted az imént a Bangalore Choirt, amit a 21. században is újjáélesztettél. Miért nem tudott ezután tartósan is működni a zenekar?
A visszatérés csak akkor lehetett volna tartós és sikeres, ha mindenki beleteszi a szívét-lelkét a zenekarba. Sajnos Curt Mitchell gyűlöli a zeneipart, és nem akar már együtt élni az ebben a szakmában jellemző mindennapos őrülettel. Azért sajnálom nagyon ezt az egészet, mert zeneileg amúgy remekül tudok vele együtt dolgozni.
A Bangalore Choir után két lemezt is kiadtál a Sircle Of Silence zenekarral. Ezek tök jó albumok voltak szerintem, de annak idején nem kapták meg a megfelelő figyelmet. Mi volt a legnehezebb a '90-es években egy hozzád hasonló hard rock zenész számára?
Minden! Kritizáltak, ha hű maradtál a '80-as évek szellemiségéhez, de akkor is megkaptad a magadét, ha fel akartad venni az új idők fonalát zeneileg. Mélyen legbelül pontosan tisztában voltam vele, hogy a grunge végezni fog saját magával, méghozzá inkább előbb, mint később, de az az időszak ezzel együtt is sötét fejezetet jelentett úgy a zenében, mint sokak életében.
Szóba került az imént a Bonfire, akikkel nem dolgoztál valami sokáig. Miért?
Oké... Szóval, eleinte remekül tudtunk együtt dolgozni Hans Zillerrel egy EZ Livin' nevű zenekarban. Amikor úgy döntött, hogy újjáépíti a Bonfire-t, magától értetődőnek tűnt, hogy én legyek az énekes, szóval folytattuk tovább együtt. Viszont egy bűnözőt szerződtetett Will Wrede személyében menedzsernek, akit a '80-as évek óta ismertem, és egy jóbarátomtól elég komoly összeget nyúlt le. Rögtön közöltem, hogy nekem nem felel meg, amennyiben ő lesz a menedzser. Ziller viszont nem túl intelligens az üzleti döntésekben, és egyszerűen nem hallgatott rám. Aztán persze jöttek a problémák. Harry, a dobosunk egy görögországi klipforgatás közepette említette meg, hogy hat koncert óta nem kapott fizetést, és akkor már Ronnie Parkes is kétségbeesve jött oda hozzám, hogy kérdezzük már meg végre Zillert, mi a fene zajlik a zenekar körül. Tartottunk egy megbeszélést az összes tag jelenlétében, amiről hangfelvételt is készítettem, ott viszont a zenekarból mindenki csak ült és nézte, ahogy egyedül én szállok vitába Zillerrel. Ezután elváltak az útjaink, aztán Ziller Michael Bormannt állította a helyemre, de ő sem bírta sokáig. Azt nem is tudom most hirtelen, ki is az új énekesük... És közben persze ők is lenyilatkozták a médiában, hogy többezer euró hiányzik a zenekar kasszájából, amit a menedzserük lovasított meg, de hozzátették: a Bonfire igazi egységes csapat, és együtt mennek tovább. Én ennek kábé a felét hiszem el ebben a formában, így csak annyit tudok mondani: sokkal-sokkal boldogabb vagyok, hogy nem kell Ziller hazugságai közepette léteznem és dolgoznom.
Az Acceptben történtek után amúgy nem tűnt kockázatosnak énekesként csatlakozni egy másik jól ismert zenekarhoz, ráadásul ismét egy roppant karizmatikus frontember helyén?
Nem igazán. Bízom önmagamban énekesként és emberként is, és minden esetben a hallgatóra bízom a döntést. A Glorious lemez egyébként nagyon jól fogyott.
És mi a helyzet a másik Bonfire-albumoddal, az újrajátszós Pearlsszel?
Szerintem jól sikerült, elégedett vagyok az énekesi teljesítményemmel is rajta. De azok azért alapvetően akkor is Claus Lessmann dalai, és úgy az igaziak, ha ő énekli őket.
Mik a terveid a következő időszakra?
Koncertezünk, és máris írjuk a srácokkal az új dalokat a következő lemezre. Egészségesnek, boldognak és rugalmasnak érzem magam!
