Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Cadaveres De Tortugas: megtestesült álmok

Cadaveres De TortugasExtrém metal zenékben itthon a lassan megszámlálhatatlanul sok éve működő Cadaveres De Tortugas vált az egyik legkomolyabb csapattá. Utolsó két stúdióalbumuk még az addig kétkedőket is meggyőzte, hogy vannak nálunk is ütőképes csapatok, nem kell a külföldről ide sosem látogató zenekarokra várni.

Az Incarnation megjelenése és az idei év legnagyobb megmérettetése után kerestem meg Körmöczi Pétert (gitár/ének), hogy meséljen arról, mi újság mostanában velük.

Hogyan készültetek az új lemezre?

A zenekar szempontjából nagyon intenzív volt a tavalyi év. Leginkább az év végére sűrűsödtek be az események. Az őszi koncertezés mellett dolgoztuk ki a nótavázlatainkat is. Október: Terrorista Tour, november/december Tankcsapdás koncertek, hétközben pedig próbáltuk az új számokat. Januárban már csak a lemezzel foglalkoztunk, végső formát öltöttek a számok, februárban készült egy 6 számos demó, márciusban átírtunk néhány témát, áprilisban pedig irány a Dunakeszi stúdió!

Éreztétek, hogy nehéz dolgotok lesz a Salvo Karma után vagy tudtátok, hogy az Incarnation jobban fog sikerülni?

Nagyon bíztunk az új nótákban, egy kicsivel több időnk is volt a stúdióban a munkára, bár a vége így is kicsit sietős volt. Hasonlóak voltak a dalszerkezetek, mint a Salvo Karma számainál, de mindenképp mást akartunk, változtatni néhány dolgon: az elektronika egy kicsit a háttérbe szorult, átadták helyüket a kongáknak, az akusztikus gitároknak és az énektémák kidolgozására is nagyobb hangsúlyt fektettünk, így született meg az a néhány dallamos refréntéma!

A samplerek után újdonságként kongát is hallhatunk az új lemezen. Kitől származik az ötlet, ki játszik rajta? Beváltotta a hozzá fűzött reményeket? Élőben viszitek magatokkal a koncertekre a srácot?

A kongákat egy fehérvári zenész barátunk játszotta fel - Béla King -, aki egy profi zenész, egy helyen próbálunk így elég kézenfekvő volt a dolog, csak mostanra érett meg. A stúdióban gyorsan ráérzett a hangulatra, és Barna (Hidasi Barnabás - HSB stúdió) segítségével a megfelelő helyre kerültek ezek a plusz ütős részek! A fehérvári és a budapesti lemezbemutatón játszott velünk és tervezzük néhány fesztiválon a közös zenélést, de mivel ő elég elfoglalt és alkalmazkodnia kell a saját zenekarához, ez nem könnyű feladat. A szigetes bulinkon biztosan ott lesz augusztus 3-án!

Nemcsak a konga, hanem a dallamos ének is újdonság nálatok. Úgy tudom Persó énektanárhoz is jár. Ti is úgy gondoljátok, ha már ebbe belefogtatok, akkor "megadjátok a módját", azaz ne csak egy kvázi-énekes daloljon nálatok, hanem igényesen próbáljátok megoldani a feladatot?

Persó már több mint másfél éve jár énektanárhoz, részéről nem volt direkte tudatos a dolog, de ahogy körvonalazódtak az elképzelések, egyre több ilyen irányú törekvés mutatkozott részéről és részünkről is. Fontos volt ebben is továbblépni valamerre és egy refrénnél a legfontosabb a megjegyezhetőség és ezt leginkább egy jó dallam tudja alátámasztani!

A jövőben még több dallamos témára számíthatunk?

Úgy gondolom az arányok maradni fognak a jövőben, ennyi év alatt kialakult már egy közös elképzelésünk a zenekar stílusáról, és ha időről-időre meg is próbáljuk tágítani saját határainkat, a zenei gondolkodásunk hasonló. Tehát nagy stílusváltásra nem kell számítani!

Kecskés Peti most már belefolyt a dalszerzésbe?

Péter aktívan részt vett az anyag megírásában, kidolgozásában, sőt, egy-két nóta alapjai is tőle származnak (Anima, Wardance). Mindemellett nagyon kritikusak vagyunk önmagunkkal szemben, volt szám, amit fél évig érleltünk, minden próbán megrágtunk, aztán mégis a kukába került. Volt amit pedig félretettünk egyelőre, mert nem illett a többi közé. Persze azért volt könnyebb szülés is!

Az utolsó dal végén mi az a női énekhang?

A lemez végén - outroként - egy eredeti felvétel hallható, egy részlet egy sámánénekből, amit teljes extázisban ad elő jó néhány sámán. Elég borzongatónak találtuk és hangulatban illett a szám, illetve a lemez lezárásához.

Osztjátok azon véleményem, hogy ehhez az új lemezhez több idő kell, amíg beérik?

Egy kicsit komplexebb az új anyag, mindenképpen több időt kell ráfordítani a megértéséhez, a számok értelmezéséhez, az biztos. A Salvo Karmán kicsit egyértelműbbek voltak a nóták, max. egy kis elektronika volt néhány helyen. Itt most vannak vendégzenészek, énekesek, dallamok, intro, outro, sampling-témák - egy komoly, komplex anyag, aminek a borítója is elgondolkodtató. A lemez hossza sem könnyíti meg a helyzetet: 50 perc. A számok elég sötét, durva tónusúak, ezeket oldja az a néhány nyugis átkötő rész. A szövegek terén nincs változás, folytatása az előzőeknek, elgondolkodtató témákat feszegetnek, mint a társaik.

A Salvo Karma és az új lemez között miben látjátok a leglényegesebb különbséget? A Salvot mai fejjel hogyan látjátok?

Mikor először meghallgattuk a kész felvételt egészében, eléggé "ránk ült" a lemez, azt éreztük, hogy ez irtózatosan sötét. A Salvo Karmát terveztük inkább ilyennek, mégis felcserélődtek, a borítója is lehet, hogy jobban illene ide...

Hiányoltam néhány gyorsabb témát a mostani korongról. Nem született ilyen dal vagy nem akartok rátenni a lemezre?

Egy laza, lüktető lemezben gondolkodtunk, nagy groove-okban, latinos részekben, dallamokban, aztán a végeredményen igencsak meglepődtünk! Úgy látszik a zenénk komoly, a magánéletben pedig mókázunk egyet!

Lesz klip valamelyik új dalra? Ha igen, melyikre és milyen?

Nyár végén kezdjük forgatni az új kliphez a vágóképeket - sötét lesz, az bizti. A legesélyesebb a Castaway és a Syco I.

Mindig figyeltek a körítésre, mint egyedi lemezborító, pólóminták, stb. Itthon sajnos még elég kevés zenekarnál tapasztaltam hasonlókat. Megéri, hogy ennyire odafigyeltek a részletekre?

Mi a kezdetek óta rajongóként álltunk ehhez a zenekarosdihoz. Attól, hogy van lehetőségünk kicsit belülről is látni milyen ez az egész, mit sem változtatott rajtunk. Most is ugyanúgy várjuk kedvenceink lemezmegjelenését, koncertekre járunk, és hallgatjuk az aktuális lemezeket, minden mennyiségben! ...És nyilván inspirál minket ez a dolog és kiszakadnak a zsigereinkből a nóták, a lemezek. Próbálunk egyénit faragni mindenből, így rajongóként sem mást, mint az ideáljaink. Mindenből kivenni a legmesteribb esszenciát, összekeverni a gondolatainkat és ráragasztani egy saját címkét és kivetíteni ide a mi környezetünkbe, a kis hazánkba!

A Terrorista Turnék elég korrekten működtek eddig. Lesz folytatása, most, hogy az Ektomorf kiköltözött Németországba?

Egy folyamatosan koncertező zenekar vagyunk, '95 óta aktívan koptatjuk az ország színpadjait. Kezdtük a Bedlammal, játszottunk a Prosecturával, a Moby Dickkel, a Tankcsapdával, Replikával, az Ektomorffal és még rengeteg zenekarral, szinte már mindenkivel! A tavalyi terroristás körök és a Tankcsapdás bulik voltak talán a legemlékezetesebbek. Nagyon jól éreztük magunkat mindkét helyen.

Játszottatok a Summer Rockson is. Milyen érzés volt a színpadon állni a Slayer előtt? Mennyire vette le a közönség a műsorotokat?

Játszottunk már jó néhány külföldi zenekar előtt is, de természetesen a leghátborzongatóbb élmény mind közül a Slayeres buli volt, pedig már akadt néhány név: GBH, DRI, Cro-mags, Fury Of Five, Integrity, Right Direction és majdnem összejött egy Ratos de Porao buli is!! Természetesen izgultunk, de ennyi belefért úgy gondolom. A közönség vette a lapot, persze rengeteg volt az ismerős, akik velünk izgultak és örültek ezen a napon, amit soha nem fogunk elfelejteni. Visszagondolva a kezdetekre, nem kis dolog, hogy elértünk idáig, megérte a sok befektetett munkát és energiát beletenni mindenbe. Még mindig tisztában vagyunk a korlátainkkal, de mi soha nem is tartottuk többre magunkat mint amilyenek vagyunk! És ez az őszinteség jön be leginkább a rajongóinknak azt hiszem!

Tetszett a Slayer koncertje?

Ez volt életem 8. Slayer koncertje és először csodálhattam meg a bulit a színpad széléről. Közelről láthattam minden apró részletet, felejthetetlen élmény marad ez is, az tuti!

Milyen fesztiválokon játszotok a nyáron? Őszi koncertterveitek vannak már?

Rengeteg fesztiválon fellépünk a nyáron. Az ország minden részére eljutunk majd, megtalálhat mindenki, ha ellátogat a legközelebbi fesztiválra: Vekeri-tó, Rockmaraton, Hegyalja fesztivál és persze a Szigetes bulit várjuk a legjobban! Először fogunk fellépni Szlovákia egyik legrangosabb fesztiválján, a Klikk feszten, ezt is nagyon várjuk. Őszre már le van kötve jó pár bulink, szeptemberben az Ektomorffal és a Rómeó Vérzik zenekarral játszunk, októberben pedig idelátogat a Sonic Flower nevű portugál zenekar, akik természetesen vendégül fognak látni minket is Portugáliában és szó van néhány közös fellépésről Németországban is.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.