Shock!

március 04.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Zeneileg ugyanazt az irányt visszük tovább, mint az előző anyagunkon, de kicsit még letisztultabb a koncepció”

Új klippel jelentkezett a The Void. A szegedi csapat új nagylemeze már készül.

thevoid_2

Friss videót mutatott be a nemrég a szigetvári Prog Campen lehengerlő koncertet adott, izgalmas új anyagon dolgozó The Void. „A klip a Miracle Sound stúdióban készült, nagy része még márciusban, ami után beütött a karantén, így az éneket májusban fejeztük be”, mondja Kovács Dániel gitáros. „A Land of Promise című dalunk az első tétele annak a kilencdalos sorozatnak, amely a The Frail Mirror of Self-Confidence címet fogja viselni. A szöveg egyszerre szól a társadalmi megfelelési kényszerről és a mindenkori világ vezetői által az arcunkba tolt blőd hazugságokról, amely annyira megoszt minket, hogy valójában semmi másról nem szól az életünk, csak az ígéretekről. Mind magunknak, mind másoknak olyan üres ígéreteket teszünk, amelyek nem a saját gondolataink, hanem csak annyiszor mantrázták nekünk, hogy egy idő után a sajátunkként gondolunk rájuk. És ez úgy néz ki, hogy a jövőben sem a jó irányba fog tartani. Nem véletlen beszélnek arról a jelenkor filozófusai, hogy a megfigyelési kapitalizmus korát éljük. Ezeket a témákat boncolgatja az új anyag, hogy mennyire törékeny az általunk felépített kép mind önmagunkról, mind arról, ami történik.”

A magát sci-fi metálként (nem) beskatulyázó zenekar gitárosa, Kovács Dániel arra is rávilágított, hogy mindez miként illeszkedik a tudományos-fantasztikus koncepcióba. „Minden science fiction az adott kor társadalmi lencséjén keresztül képzeli el a jövőt – például Orwell 1984-e is –, és a szövegeink a nyilvánvaló zenei elemeken kívül azokat a témákat boncolgatják, hogy milyen hatásai lesznek a jelenkornak a jövőre. Zeneileg ugyanazt az irányt visszük tovább, mint az előző anyagunkon, talán csak annyi változás van, hogy kicsit még letisztultabb a koncepció. Nem mellesleg ezen az albumon már egy nyolchúros gitár fog szólni, ami nagyobb mozgásteret biztosít mind a mély, mind a magasabb tartományokban, mindenféle djenteskedés nélkül.”

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.