Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Wolf Named Crow: a második dal a négyes C.O.C. visszatérő albumáról

Január 12-én jelenik meg a Nuclear Blast gondozásában a Corrosion Of Conformity új albuma, a No Cross No Crown. Az ismét a csapat legnépszerűbb, négyes felállásában elkészült lemezről most a második dalt is bemutatták.

1111coc

Noha trióként Mike Dean, Woody Weatherman és Reed Mullin két lemezt is kiadott az utóbbi években ezen a néven, a Pepper Keenannel kiegészült Corrosion Of Conformitytől a 2005-ös In The Arms Of God óta nem hallhattunk friss dalokat. Jövő év elején végre befejeződik a várakozás: a Nuclear Blastnél január 12-én érkezik a négyes felállás visszatérését jelentő No Cross No Crown, amelyet a régi kollaboráns, John Custer producer segítségével rögzített a csapat. „Rászántuk az időt, és nem helyeztünk magunkra semmiféle nyomást", mondja az anyagról Pepper. „Felutaztam a többiekhez New Orleansból, és egy ütemben négy-öt napokat dolgoztunk kényelmes tempóban. Jó móka volt: mintha demóztunk volna, csak éppen a stúdióban. Amit írtunk, azt utána fel is vettük. Megvizsgáltuk, régen mi működött jól, és nem féltünk hátrafelé haladni. Mondhatjuk, hogy az album tulajdonképpen megírta önmagát..."

coc_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Novus Deus
02. The Luddite
03. Cast The First Stone
04. No Cross
05. Wolf Named Crow
06. Little Man
07. Matre's Diem
08. Forgive Me
09. Nothing Left To Say
10. Sacred Isolation
11. Old Disaster
12. E.L.M.
13. No Cross No Crown
14. A Quest To Believe (A Call To The Void)
15. Son And Daughter

A már ismert Cast The First Stone után máris meghallgatható a Wolf Named Crow is, a zenekar pedig december végétől egy nagyszabású amerikai turnén mutatja be a lemezt a Black Label Society vendégeként. Bizonyos koncerteken az Eyehategod és a Red Fang is csatlakozik a pároshoz.

Hozzászólások 

+1 #8 borisz 2017-12-05 13:17
Idézet - luciferkó:
Idézet - poweroftheholyg host:
Viszont mind a két Pepper nélkül készült lemezen jobb témák vannak, mint ebben az eddig kiszivárgott kettőben.

Na végre valaki. Nem tudom miért szólják le sokan azt a 2 lemezt, sokkal jobbak voltak szerintem, mint a Wiseblood óta bármelyik. Nyilván a többség csak azért , mert nem a szent Pepper írta a dalokat, hallatszott is. Az utolsó hibátlan lemez, amiben benne volt a keze, a Down II volt, de annak is 15 éve. Meg olyan furcsán is szólnak ezek a témák, erőtlenül. A mai doom/stoner/stb mezőnyben minimum hetente jönnek ki ennél sokkal erősebb produkciók. Nekik azért ilyen múlttal ennél többet kéne felmutatni, persze én se Deliverance-t várok, de akkor is.

Mondjuk a C.O.C. se nem Doom se nem Stoner, szóval szóval azokhoz felesleges hasonlítani!

:DDD
Idézet
 
+1 #7 luciferkó 2017-12-03 13:41

-3 #6 Codename333 2017-12-02 20:11
nem mitnha nem tudnék alduni miatta de múltkor szarrá lettem minuszolva mert kb ugyanezt leírtam mint ti :D Én is kiváncsi vok a lemezre de ez a két dal eddig eléggé laza...és nem jó értelemben....Nem várok Blind-ot meg Deliverance-t természetesen de azt reméltme ennél azért több van bennük....lehet együtt jobb lesz de eddig nem megyek tőle falnak én sem....lehet pörgetni addig amíg jó nem lesz de annak meg mi értelme...
Idézet
 
#5 LiliÍMiciPanniSári 2017-12-02 12:41
az első hangok hallatán előkerestem a kamionos sapit és a lobogós trapézgatyát egy behangolt seprüt....oszt mégse...de nem rossz
Idézet
 
+6 #4 poweroftheholyghost 2017-12-01 20:57
Viszont mind a két Pepper nélkül készült lemezen jobb témák vannak, mint ebben az eddig kiszivárgott kettőben.

Na végre valaki. Nem tudom miért szólják le sokan azt a 2 lemezt, sokkal jobbak voltak szerintem, mint a Wiseblood óta bármelyik. Nyilván a többség csak azért , mert nem a szent Pepper írta a dalokat, hallatszott is. Az utolsó hibátlan lemez, amiben benne volt a keze, a Down II volt, de annak is 15 éve. Meg olyan furcsán is szólnak ezek a témák, erőtlenül. A mai doom/stoner/stb mezőnyben minimum hetente jönnek ki ennél sokkal erősebb produkciók. Nekik azért ilyen múlttal ennél többet kéne felmutatni, persze én se Deliverance-t várok, de akkor is.
Idézet
 
+1 #3 colonel jim 2017-12-01 18:53
NOLA: Pepper már rég nem tudja azt a formát hozni, ami miatt megszerettük a Vote With the Bullet óta. Sosem tartottam sokra énekesként, de amit csinált, azt feelingesen csinálta. Ez a két szám ténylegesen nem üt, fosnak azért nem nevezném. Viszont mind a két Pepper nélkül készült lemezen jobb témák vannak, mint ebben az eddig kiszivárgott kettőben.
Idézet
 
-15 #2 StonerGuy69 2017-12-01 16:46
Ez 1 fos. Vén segg fejek.
Idézet
 
+5 #1 NOLA 2017-12-01 15:09
Háát..., mit is mondjak. Baszottul várom ezt az albumot, de eddig ez a két dal nem nagyon vágott a falhoz.
Az van, ami már az utolsó kozos albumon is volt..., mintha Pepper elfelejtett volna rendes dallamokat énekelni a zenére..., most is csak "kiabál", ahelyett, hogy fasza melódiákat találni ki, mint azt tette a régi szép idokben.
Naaa, de nem panaszkodni akartam..., kurvára orulok, hogy megint egyutt tolják..., reméljuk majd az album "helyre teszi" a dolgokat :-)
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.