Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Winger: majdnem kész az új album, Paul Taylor is játszik a bulikon

1111wingerMár majdnem teljesen elkészült a Winger következő nagylemeze, amely 2014 első felében jelenhet meg a Frontiersnél. A zenekar januárban Japánban koncertezik – méghozzá ötfős felállásban, ismét Paul Taylor billentyűssel.

Augusztus végén két koncertet adott a Winger a huszonöt évvel ezelőtt megjelent debütáló nagylemez évfordulója tiszteletére. Az új-mexikói Algodonesben, illetve Las Vegasban a banda mostani felállása, azaz Kip Winger énekes/basszer, Reb Beach gitáros, John Roth gitáros és Rod Morgenstein dobos mellett ismét jelen volt Paul Taylor billentyűs is, aki az 1993-as Pull lemez készítése előtt távozott a fedélzetről, előtte azonban fontos tagnak számított, többek között egy személyben jegyezte szerzőként például a csapat egyik legnagyobb slágerét, az 1990-es Miles Awayt is. A zenekar januárra három japán koncertet is bejelentett: kétszer a Firehouse és a Y&T társaságában, egyszer csak a Y&T-vel játszanak, Paul Taylor azonban ismét ott lesz velük a dátumokon, amelyeken ismét elejétől végéig eljátsszák az 1988-as debütöt.

Emellett jó hír, hogy Kip Winger nemrég a Facebookon közzétette: Reb már az utolsó szólóját is rögzítette a zenekar következő anyagára, vagyis a felvételekkel gyakorlatilag elkészültek. A megjelenés valamikor jövő évben várható. Arról egyelőre sajnos nincsenek információink, hogy Taylor visszatérése csak a speciális bulikra korlátozódik, vagy véglegesen is megint csatlakozik az egykori kollégákhoz.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 tschaby 2013-11-12 11:37
Szerintem a Winger nem csinált még rossz lemezt, úgyhogy ezzel a részével nem lesz probléma! A Karma is jó volt, de nálam a Pull erőnyerő bármelyik másik albumukkal szemben
Idézet
 
 
+1 #3 Norbert Madi 2013-11-12 09:37
Huhh, de várom és az EU. turnét hazai koncerttel még jobban :)
Idézet
 
 
+1 #2 Wildhearted 2013-11-12 09:25
Jó jó, de nálam személy szerint nem fogható az első 3-hoz :)
Idézet
 
 
+2 #1 queensryche999 2013-11-12 00:50
Király! Ami engem illet, a legutóbbi 'Karma' lemezt is fergetegesen jónak tartom.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.