Shock!

május 08.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Viszonylag enyhe ítélet született Pat O’Brien ámokfutásának ügyében

1211patPróbára bocsátással és kártérítéssel megúszta 2018-as ámokfutását Pat O’Brien. A Cannibal Corpse ex-gitárosának ügyében néhány héttel ezelőtt született ítélet, és most került nyilvánosságra a hír.

Csak most került ki a sajtóba, de március derekán megszületett az ítélet Pat O’Brien ügyében. Mint emlékezetes, a gitáros 2018 decemberében otthon, a floridai Tampában betört egy család otthonába, ahonnan nem volt hajlandó távozni, a földre lökött egy nőt, majd a kerten át elmenekült, nem sokkal ezután pedig késsel támadt a rá kihívott rendőrökre. Ezzel egyidejűleg háza is leégett: a tűzoltók alig tudták eloltani a tisztázatlan okokból lángra kapott épületet, mivel a gitáros által otthon tartott lőszerek és fegyverek is berobbantak. Az érintett család nyilatkozata szerint a gitáros láthatóan zavart állapotban volt és hallucinált: azt állította, valaki üldözi, és még az egyik szekrényben is elrejtőzött.

A rendőrök több mint nyolcvan lőfegyvert találtak a rendőrök Pat leégett házában, ezek között tíz félautomata puskát, AK-47-es variánsokat, Uzi-típusú géppisztolyokat és egyéb kézifegyvereket – közöttük olyat is, amelynek illegálisan fűrészelték le a csövét. A gitáros emellett lőszerek ezreit tárolta különböző dobozokban, hordókban és töltényövekben, illetve két lángszórója is volt. O’Brien letartóztatása napján, de még bizarr őrjöngése előtt többször is felhívta a szüleit, akiket arra figyelmeztetett, hogy földönkívüliek szálltak le, és arról is beszélt, hogy közeleg az elragadtatás. Ugyanezt később azon család tagjainak is elismételte, akikhez betört. Ha ebből nem lenne nyilvánvaló a gitáros zavart tudatállapota, teljes szétesettsége és önveszélyessége bárki számára egyértelművé válhatott, amikor speciális, öngyilkosságot megakadályozó mellényben, megbilincselve vezették a bíróság elé.

1212patobrien

O’Brien az 50 ezer dolláros óvadék megfizetését követően szabadlábon védekezhetett, ám komoly büntetés lebegett a feje fölött: a hatósági személy elleni erőszakért Floridában akár harminc évig terjedő szabadságvesztést is ki lehet szabni, a betörés azon alakzata pedig, amit a gitáros elkövetett, a konkrét esettől függően sima pénzbüntetéssel, de akár életfogytig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Végül ennél jóval olcsóbban megúszta: az illetékes bíróság végül az előzetesben töltött rövid időszakot tekintve nem tartott szükségesnek további szabadságvesztést, de az 55 éves O’Brien öt éven át próbaidőn lesz az ilyenkor szokásos szoros rendőri felügyelet mellett, emellett pedig el kell végeznie 150 óra közmunkát, és 23,8 ezer dollár kártérítést kell fizetnie. Alkoholt, tudatmódosítókat nem fogyaszthat, a tilalom betartását véletlenszerű tesztelésekkel ellenőrzik majd.

Mint ismeretes, a Cannibal Corpse kiállt Pat mellett, de a büntetőeljárás bizonytalan kimenetele miatt nem várhattak rá, és Erik Rutan állt a helyére a zenekarban. A már vele készült új lemezről, az április közepén megjelent Violence Unimaginedről hamarosan nálunk is olvashatsz.

 

Hozzászólások 

 
#20 Kotormán Kelemen 2021-05-07 09:34
Idézet - Miklos Greczi:
En se ertem, hogy szivatta meg a rendszer. Azt se igazan, hogy miert is csinalta ezt, meg mi tortent vele. Akivel mocskosul elbant a rendszer, az a szerencsetlen Jon Schaffer. Gusztustalan, ahogy tenyleg mindenki cserben hagyta. Nem lehet egy mercevel merni. Vloszinuleg ot azert fogjak kemenyen megrangatni, mert magat a rendszert tamadta be.


Ha a Kremlben próbálta volna ezt megcsinálni már vagy Szibériában küzdene az életbenmaradásé rt, vagy a föld alatt pihenne.
Idézet
 
 
#19 Draveczki-Ury Ádám 2021-05-07 08:52
Idézet - Miklos Greczi:
En se ertem, hogy szivatta meg a rendszer. Azt se igazan, hogy miert is csinalta ezt, meg mi tortent vele. Akivel mocskosul elbant a rendszer, az a szerencsetlen Jon Schaffer. Gusztustalan, ahogy tenyleg mindenki cserben hagyta. Nem lehet egy mercevel merni. Vloszinuleg ot azert fogjak kemenyen megrangatni, mert magat a rendszert tamadta be.

A fennálló alkotmányos berendezkedés megdöntésére irányuló tettek gyakorlatilag a világ összes országában bűncselekményne k számítanak.
Idézet
 
 
#18 Miklos Greczi 2021-05-07 07:17
En se ertem, hogy szivatta meg a rendszer. Azt se igazan, hogy miert is csinalta ezt, meg mi tortent vele. Akivel mocskosul elbant a rendszer, az a szerencsetlen Jon Schaffer. Gusztustalan, ahogy tenyleg mindenki cserben hagyta. Nem lehet egy mercevel merni. Vloszinuleg ot azert fogjak kemenyen megrangatni, mert magat a rendszert tamadta be.
Idézet
 
 
#17 Takács Attila 2021-05-04 12:14
Ennyi metal árulót... Működik az agymosás gratulálok. Koholt vádakkal meghurcolnak egy metal zenészt és a metalosok tapsolnak. Irány a vágóhíd birkák!
Idézet
 
 
#16 Goodbye 2021-05-04 08:14
Fogunk még hallani róla. És esélyes, hogy nem jó értelemben. Aztán majd hisztizhetnek egyes rétegek, hogy legyen tiltva a rockzene, mert bűncselekmények et eredményez.
Idézet
 
 
#15 Gábor 2021-05-03 18:10
Diliházba való az ilyen.
Ha pedig "csak" bedrogozott", tuti hogy nálam nem úszta volna meg börtön nélkül.
Idézet
 
 
#14 zoli 2021-05-03 16:52
Kapott egy esélyt az élettől. Remélem él vele.
Idézet
 
 
#13 nsz 2021-05-03 13:04
Corpse's live matters.
Idézet
 
 
#12 Goodbye 2021-05-03 10:04
Azért az marhára nincs rendben, hogy egy ilyen őrültet csak úgy visszaengednek a társadalomba, CC ide vagy oda.
Idézet
 
 
#11 tónyó 2021-05-03 08:28
Ez a rendszer igazságos?? Kicsit kiengedi a gőzt a metal zenész egy hosszabb tourné után és egyből 5 év büntetés?
Idézet
 
 
#10 Claudius Oltarimanus 2021-05-02 23:00
A bíró tuti Cannibal Corpse rajongó volt! :-)))
Idézet
 
 
#9 Wendiii 2021-05-02 16:05
Idézet - Pannonblack:
Idézet - Takács Attila:
Az ember akit meg szivatott a rendszer és elárultak a zenésztársai az úgynevezett "barátok". Ilyenkor látszik ki zenél barátságból a metal iránti lelkesedésből, s ki az akinek csak a pénz kell és leszarja a testvériséget az eszmét. Fel is oszolhattak volna de nekik kell a lóvé és az út szélén hagyták Pat-ot a kamu vádak miatt. Vajon mit titkol a hatalom hogy ennyire ki kellett vonni a forgalomból ezt a srácot??? Meg annyi érdekes kérdés . . . . .

Te is szedsz valamit, jogy sikerült ezt a totális baromságot ide firkálnod? Ez a világon bárhol súlyos bűncselekményne k minősülne. Oszlottak volna fel azért, mert a gitárosuk egy idióta? Kaphatott volna 30 évet is.

Don't feed the troll! :)
Idézet
 
 
#8 the raven 2021-05-02 13:04
Majd alapít egy hatodvonalbeli bandát,és úgy kerűl címlapra,hogy a CC - t és Rutant mocskolja.Erre akár pénzt is tennék.
Idézet
 
 
#7 ddrum77 2021-05-02 11:22
ebből a sztoriból a CC komplett konceptlemezt írhatna
Idézet
 
 
#6 Codename333 2021-05-02 10:51
Idézet - Takács Attila:
Az ember akit meg szivatott a rendszer és elárultak a zenésztársai az úgynevezett "barátok". Ilyenkor látszik ki zenél barátságból a metal iránti lelkesedésből, s ki az akinek csak a pénz kell és leszarja a testvériséget az eszmét. Fel is oszolhattak volna de nekik kell a lóvé és az út szélén hagyták Pat-ot a kamu vádak miatt. Vajon mit titkol a hatalom hogy ennyire ki kellett vonni a forgalomból ezt a srácot??? Meg annyi érdekes kérdés . . . . .


De miért kell feloszlani ha az egyik zenésztársad idiótaságokat csinál????? Ha már itt tartunk eléggé sokat vártak rá a srácok pont hogy nem engedték el a kezét pedig igen komoly bűntetés elé nézett.Manapság amikor mindenki egyből elhatárolódik pont a CC mutatott jó példát.De a végtelenségig nem várhattak. Azt hogy a rendszer megszivatta meg nem tudom értelmezni h hogy érted? Floridában,az amerikai büntető perek mekkájában ahol mindenki mindenkit perel és egy eldobott banánhéjért is 45 év jár kimondottan elnézőek voltak vele.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.