Shock!

május 08.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Visszatér a tinicsajok kedvenc rockbandája

2012 tavaszán a Frontiersnél jelenik meg az egykor a metalsajtóban szanaszét cinkelt pop metal zenekar, a Trixter visszatérő lemeze. A New Jersey-i banda annak idején két sikeres lemezt jelentetett meg, ám a feltűnően fiatal és jó kinézetű tagok miatt folyamatosan csak azt kapták, hogy tinizenekarnak rakta össze őket össze valami éles elméjű menedzser.

A Trixter 1984-ben alakult, és 1990-es debütáló lemezükből egyből több mint 500 ezer példány kelt el az Egyesült Államokban. A feltűnően intenzív MTV-s nyomatásnak köszönhetően a négyesfogat fényes karriert futott be a tinilapokban, de – ahogy az a hasonló közönséget mozgató előadóknál szokás – a következő album, az 1992-es Hear már nem tudott elődjét idéző babérokra törni, hiszen ez már bőven a Nirvana korszakban jött ki. A csapat egy 1994-es, abszolút sikertelen feldolgozásalbum megjelentetését követően feloszlott, és egészen 2007-ig nem hallattak magukról. Most azonban hamarosan itt az új stúdióanyag.

„Az utolsó négy évben rendszeresen játszottunk együtt, így logikus lépés volt, hogy elkészítsünk egy új lemezt", magyarázza a miérteket Steve Brown gitáros. „Az album címe New Audio Machine lesz, és klasszikus stílusú melodikus hard rockot rejt majd. Minden benne lesz, amiért az emberek szerették a Trixtert. Nagy dalok, nagy riffek, fogós énektémák és állat hangzás, totális nagy rockprodukció!"

A banda mostani felállásában Brown mellett Pete Loran énekes/gitáros, P.J. Farley basszer és Gus Scott dobos zenélnek, vagyis teljes a két lemezt elkészítő négyes. A Trixter reméli, hogy a megjelenés után nyáron betársulhatnak valamelyik nagy dallamos metal turnéba, illetve szintén át szeretnének jönni Európába, amire annak idején nem volt alkalmuk.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.