Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Visszatér a Shotgun Messiah?

0928sm1Bizonyos jelekből arra lehet következtetni, hogy ismét mozgolódik valami a Shotgun Messiah háza táján. A kultikus svéd glam/indusztriális/street rock alakulat több mint két és fél évtizede inaktív.

Érdekes bejegyzés jelent meg a Dynamic Talent International ügynökség hivatalos honlapján: eszerint Harry Cody gitáros és Tim Skold basszer/énekes „több mint harminc évnyi kihagyás után" végre engedett a közönség nyomásának, és visszatérnek Shotgun Messiah-ként. Ezen túlmenően egyelőre nem tudni semmi biztosat, a posztban említett harminc év pedig elsőre tévesnek is tűnik, hiszen a zenekar csak 1994 körül oszlott fel. Ugyanakkor könnyen lehetséges, hogy a reunion az 1990-ben szétrobbant eredeti felállást érintené Zinny J. Zan énekessel és Pekka „Stixx" Galore dobossal, és így már hellyel-közzel stimmel az időtáv, hiszen ha vissza is térnek, arra idén a koronavírus-járvány miatt már aligha kerülhetne sor.

Egy ilyen reunionnek egyébként már voltak bizonyos előszelei: Zinny J. Zan egy januári interjújában már megerősítette, hogy pár évvel ezelőtt majdnem összejöttek újra. „Timmel 1990 óta nem beszéltem, de Stixxszel jó viszonyban vagyok az utóbbi években, és Harryvel is tartom a kapcsolatot", mondta a frontember az '80s Glam Metal podcastnek. „Úgy két éve merült fel, hogy újjáalakulhatnánk. Tim beszélt Harryvel, de én továbbra sem beszéltem Timmel. Viszont Harryn keresztül értesültem róla, hogy neki is lett volna kedve a dologhoz. Azt akarták, nézzem meg, mi a helyzet az európai fesztiválokkal. Nagyjából öt fesztivállal egyeztettem is, akik nyárra leszerződtettek volna bennünket különböző időpontokra. De mivel Tim és Harry az Egyesült Államokban él, nem igazán tudtuk kivitelezni, mert nehéz lett volna számukra a rengeteg utazgatás. Viszont ha megfelelő az idő és a hely, a magam részéről abszolút benne lennék egy Shotgun Messiah-újjáalakulásban. Még akkor is, ha Timmel tényleg 1990 óta nem beszéltünk. Nem számít. Néha jót tesz egy zenekarnak, ha van némi feszültség, mert előhozza a kreativitást. Ameddig képes vagyok elénekelni a dalokat, mindenképpen megcsinálnám."

Zan a Shotgun Messiah első és messze legsikeresebb 1989-es albumán énekelt, amelyet később még kettő követett a sorban: az 1991-es Second Coming, illetve az 1993-as Violent New Breed. Utóbbi a maga idejében kereskedelmileg egyáltalán nem bizonyult sikeresnek, korát megelőző indusztriális kísérleteivel azonban felbecsülhetetlen hatást gyakorolt a következő évek színterére.

 

Hozzászólások 

 
#6 kornel 2020-04-20 10:25
Nem is az a baj,hogy sokan felmelegítik a töltött káposztát,hanem hogy előtte megy a nagyotmondás meg a "soha többé" duma.Ilyen szinten hirtelen csak Andreas Kisser ugrik be,mint hiteles arc.Csinálja a saját dolgát és kész.A Slayer-búcsúra azért kisebb összeget se tennék fel.
Idézet
 
 
#5 Equinox 2020-04-19 21:22
Értem, ez a legalja. De nem azt jelenti, hogy a polgári melóból élő Zinny Zan pl kitalálja, hogy holnap turnézni akar. Nem árt az a lóvé, amit keres vele (mert gondolom nem nullszaldóra csinálják a turnét azért) - ehhez bennfentesek jó lenne ha hozzászólnának.

Off: a Slayer szerintem méltósággal vonult vissza azért.
Idézet
 
 
#4 sbxslade 2020-04-19 17:25
Idézet - Equinox:
...Hakninak mondjuk mi, de az összes zenész pénzt akar keresni...


a SM szerintem pont nem, eleve nem egy penzmagnes zenekar, a bandatagok hivatasosan tobbe-kevesbe inaktivak evtizedek ota, uj zenebol (es most egy darabig koncertbol) pedig nem lesz penz.

ez a penz dolog addig oke, amig kerek-perec ki van mondva, hogy a zene uzlet es ennek tudatosan ala van rendelve csomo minden, lasd Kiss vagy Slayer. az olyan zenekaroktol dobom le az ekszijat, ahol a tagok lathatoan utaljak egymast mint a sz**t vagy csak siman eleguk van az egeszbol, szetmennek nagy derrel durral, never ever, majd par ev mulva megint turne. aztan ilyenkor tobbnyire kiderul, hogy az enekesnek hangja egy szal sem, a dobos egy fizikai roncs, annyira nem is fun ez a zenekarosdi, a kozonseg is kapja be mert 2/3 ures a klub minden este, ugyhogy a turne vege elott sertodve szetmennek.
Idézet
 
 
#3 Equinox 2020-04-19 15:17
Tudod, hogy van. Hakninak mondjuk mi, de az összes zenész pénzt akar keresni, még az is, akinek a lemeze a halott hovatartozójáró l szól, mer ő ebből él, hogy zenél és jól, az embereket meg érdekli.

Szóval ha olyan bandákról van szó, amelyek megérdemlik a riovaldafényt, akkor hajrá.
Idézet
 
 
#2 Lacc 2020-04-19 14:15
Már a cím libabőr.
Idézet
 
 
#1 sbxslade 2020-04-19 09:36
oh wooow, elolvastam a cimet es 200-as lett a pulzusom! aztan kicsit csalodva olvastam tovabb, hogy az eredeti felallasrol lehet szo :)

nekem SM = Violent New Breed. na egy olyan Tim & Harry reuniont barmikor barmennyi penzert megneznek, I'm A Gun eloben leszakitana a fejeket!

mondom ezt ugy, hogy alapbol elhanyom magam az ilyen evtizedes reunionoktol, mert tobbnyire hakniszagu es az enekesnek is elment a hangja, de legalabb egy zenekarral hadd tegyek kivetelt :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.