Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Váratlan énekescsere az Artilleryben

Váratlanul kilépett az Artilleryből az előző két albumot feléneklő Søren Adamsen, akinek azonban máris megvan az utódja egy ismeretlen dán frontember, bizonyos Michael Bastholm Dahl személyében. A thrasherek már játszottak is két sikeres bulit az új torokkal hazai pályán.

Adamsen döntésének háttere nem ismert, csak annyit tudni, hogy személyes okokból távozott a bandából. Az Artillery közleménye szerint az új énekes ugyan mindent tud, amire elődje képes volt, de mégsem egy kópiát kerestek, és egyszersmind arra is következtethetünk a nyilatkozatból, hogy Dahl előadásában az eredeti változatokhoz hűbb módon szólalnak majd meg a klasszikus frontember, Flemming Rönsdorf témái is. A The Almighty című dal alább már meg is hallgatható Michaellel a mikrofonnál.

A nemrég egy doboscserét is lezavart Artillery már írja az új lemez dalait, stúdiózni pedig a tervek szerint 2013 februárjától fognak. Előtte azonban még egy dél-amerikai turné is vár rájuk novemberben.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#1 rotten 2012-09-27 21:56
Meglepődtem rajta mikor olvastam, remélem most már nem lesz több tagcsere... Bár nem volt bajom Adamsen hangjával de lehet, hogy az új énekes jobban passzol hozzájuk. Elég jó hangja van, sokkal inkább hasonlít Rönsdorf-ra.
Annak nagyon örülök, hogy már foglalkoznak az új lemezzel. Jöhetnének majd Magyarországra is!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.