Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Újjáalakult az Elegy

Visszatért a holland Elegy. A kultikus progresszív csapat először novemberben lép ismét színpadra.

0704elegy

Csaknem két évtized után ismét aktivizálta magát a holland Elegy, akik a ’90-es évek elejétől az ezredfordulós érával bezárólag összesen hét nagylemezt és egy EP-t tettek le az asztalra. A banda karrierjének legnépszerűbb felállásában tér vissza, azaz Ian Parry énekes, Henk van der Laars gitáros, Martin Helmantel basszer és Dirk Brunenberg dobos egyaránt felsorakozott az ügy mellett. Hozzájuk új emberként csatlakozott Gilbert Pot másodgitáros. Az első koncertet november 5-én adják majd az eindhoveni Dynamo fesztiválon.

Az újjéledő Elegy első öt nagylemezéről válogat majd a fellépéseken, vagyis az 1992-es Labyrinth Of Dreamsről, az 1994-es Supremacyről, az 1995-ös Lostról, az 1997-es State Of Mindról és az 1998-as Manifestation Of Fearről. Ezek közül a legsikeresebb, a maga idejében világszerte több mint 150 ezer példányban elkelt State Of Mind remaszterizált verzióban is megjelent, és alább meg is hallgatható.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.