Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Új zenekar Zonderrel és Alderrel: „Sör- és autóreklámok jártak a fejemben, meg a Cobra Kai”

Közös nagylemezzel jelentkezik Ray Alder, a Fates Warning énekese, illetve a banda korábbi dobosa, Mark Zonder. A formáció neve A-Z, első albumuk augusztusban jelenik meg.

0609az

Ray Alder énekes, Mark Zonder dobos, Philip Bynoe basszer (Steve Vai, Warlord), Joop Wolters gitáros és Vivien Lalu billentyűs alkotja az A-Z projektet, akiknek első albuma augusztus 12-én érkezik a Metal Blade-nél. Maga a zene kommerszebbnek, direktebbnek ígérkezik, mint a nevek alapján sejtenénk. „Sör- és autóreklámok jártak a fejemben, meg a Cobra Kai – mondja Zonder. – Egy nagyon könnyen befogadható zenekart szerettem volna, ami bejöhet a tömegeknek is, és idővel akár nagyobb helyeken is koncertezhetünk vele, miután az első lemez sikerét követően kijött a második és a harmadik is. Nem akartam olyan reakciókat, hogy hát, itt nem hallok kislemezdalt, ez túl progos, egyszerűen nem veszem az adást, hadd hallgassam még meg párszor... Persze magamat és a társaimat ismerve előre tudtam, az_chogy zeneileg akadnak majd kiművelt részek a végeredményben, de a fogósság volt a legfőbb szempont."

A lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Trial By Fire
02. The Far Side Of The Horizon
03. The Machine Gunner
04. Rise Again
05. Window Panes
06. Run Away
07. Stranded
08. At The Waters Edge
09. Borrowed Time
10. Sometimes
11. The Silence Broken

A The Machine Gunner című dal máris meghallgatható.

 

Hozzászólások 

 
#1 Tulus 2022-06-10 16:02
Ez bizony jó zene :) Ray Alder neve garancia a minőségre :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.