Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Új lemez Myles Kennedytől: „Rockosabb album, amit ugyanakkor néhol súlyosan átsző az R&B is”

The Ides Of March címmel, május 14-én érkezik a Napalmnál Myles Kennedy új szólólemeze. Az Alter Bridge és Slash szólócsapatának énekesétől máris meghallgatható az első szám.

0217myles

Tavasszal megjelenik Myles Kennedy második szólóalbuma. Az énekes Michael „Elvis” Baskette producerrel, Zia Uddin dobos és Tim Tournier basszer közreműködésével rögzítette a 2018-as Year Of The Tiger utódját, amely azonban stílusában némiképp eltér majd elődjétől. „Az első lemez nagyon sötét és alapvető volt, akusztikus alapú”, mondta Myles az irányvonalról nemrég az Offstage With DWP-nek. „Részben ez az új is hasonló, mert szerettem volna, ha megmarad a közös szál. Sok az akusztikus elem, a slide gitár és a steel myleskennedy_cgitár, mert szeretem, mennyi érzelmet lehet kifejezni ezekkel. De kicsit rockosabb a végeredmény, ez kétségtelen. Ez rockosabb album lesz, amit ugyanakkor néhol súlyosan átsző az R&B is. Még egy olyan nótát is írtam, ami totál Motown-dolog.”

A lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Get Along
02. A Thousand Words
03. In Stride
04. The Ides Of March
05. Wake Me When It's Over
06. Love Rain Down
07. Tell It Like It Is
08. Moonshot
09. Wanderlust Begins
10. Sifting Through The Fire
11. Worried Mind

Az In Stride máris meghallgatható.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.