Shock!

május 12.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Udo szerint Frankot és Schwarzmannt kirúgták az Acceptből

0410udobandÚgy tűnik, némi extra médiafigyelemre és plusz reklámra vágyik új lemeze kapcsán Udo Dirkschneider, ugyanis már a második interjú lát nyilvánosságot az utóbbi napokban, amelyben az Accept volt énekese finoman szólva sem nyilatkozik túl kedvesen volt kollégáiról. Udo most éppen azt állítja: az Acceptből év végén távozott Herman Frankot és Stefan Schwarzmannt valójában kirúgták.

„Csak két számot ismerek róla”, mondta a nemrég a mai Accept koncertteljesítményét bíráló Udo a legutóbbi Accept-lemezről, a tavalyi Blind Rage-ről a Metal Waninak. „Elég jól megy nekik. Úgy értem, most mit mondjak? Acceptes a lemez, de tőlem távol áll. Olyan zenekar ma már számomra az Accept, meg a Motörhead, a Saxon vagy akármelyik másik… Tehát rendben, működik egy Accept nevű zenekar is a színtéren, és számomra ennyi. Nem beszélünk egymással, de ettől függetlenül sok szerencsét kívánok nekik. A saját dolgaimmal foglalkozom. És tizenöt album után az U.D.O. is elég jól megy, így amikor arról kérdeznek, lesz-e reunion, mindig nemmel felelek. Az U.D.O.-val is elég sikeres vagyok, semmi okom nem lenne hasonló húzásra. Ami az előző két lemezüket illeti, a Blood Of The Nationsről a Teutonic Terror című dalt ismerem, a Stalingradról pedig a Stalingradot. Ennyi, higgyetek nekem, nem hallgatom a mai Acceptet. Nem akarom hallgatni, és ennek oka van.”

Udo a legjobbat persze azzal húzta, hogy a fentiek ellenére mindentudóskodott egyet az Accept legutóbbi kettős tagváltása kapcsán. „Fogalmazzunk úgy, hogy nem kiléptek, hanem kirúgták őket. Ezt konkrétan tudom. Herman Frank nagyon jó barátom.”

Az U.D.O. új albuma a héten jelent meg Decadent címmel, az énekes és csapata pedig március 24-én a Barba Negrában lép fel a Sister Sin előzenekaroskodása mellett. További részletek itt. Tavalyi budapesti bulijukról itt olvashatsz. A Mark Tornillóval felálló Accept az októberi magyar buli után május 26-án tér vissza Magyarországra, a helyszín ezúttal a Barba Negra Track lesz, további részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#8 Darren Aronofsky 2015-01-29 06:02
LOL!!!
Nyerő vagy öcsém, megajánlok egy ötöst! :)
Idézet
 
 
+1 #7 Zümm 2015-01-29 03:18
Az Udo csak azért haragszik, mert a Klinikában a Brinkmann professzor kapta meg a Christa nővért és nem ő.
Idézet
 
 
#6 Darren Aronofsky 2015-01-29 00:30
Most szálltak ki a bandájából 3-an, azokkal mi lett, a Bogeyman vitte őket magával? :D
Idézet
 
 
#5 atika 2015-01-28 18:58
Bocsi a kelyesirasert,f elhomalyban irtam,sorry
Idézet
 
 
#4 atika 2015-01-28 18:57
Szeretem az oreget,de irigykedik most az Acceptre.Rovid odon belul mar a masodik fikazasa es Udonak.Utalom az ilyent,foglalko zna inkabb sajat zenekaraval,ha mar ennyire buszje ra.,es hagyja az Acceptet,mert az nelkule is kurva nagyon jol megy!!ennyi
Idézet
 
 
+3 #3 kaffer 2015-01-28 14:54
Ja, nem hallgatta meg az Accept lemezeket.. Életszerű duma..
Idézet
 
 
+8 #2 Tubi 2015-01-28 11:32
Érdekes, mikor megjelent a Stalingrad, mintha még azt mondta volna, hogy neki úgy tűnik, mintha a Blood Of The Nations-ről lemaradt számokat pakolták volna arra a lemezre. Ez nem úgy hangzik, mintha mindkettőről 1-1 számot ismerne.
Idézet
 
 
+6 #1 BSND 2015-01-28 10:55
Szerintem ez hihető. Egyébként a nyilatkozat Acceptre vonatkozó része szerintem teljesen korrekt. Azt mondja, hogy sok szerencsét kíván nekik. Ennél többet mit lehetne várni a történtek ismeretében? Most nyalja ki a seggüket, vagy mi? (már elnézést a kifejezésért)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.