Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Tudom, hogy ostobán hangzik, de úgy csináltam, mintha a zuhany alatt énekelnék”

0814jeffSzeptember 18-án jelenik meg Suicide Society címmel az Annihilator új lemeze, amelynek elsőszámú érdekességét mindenképpen az jelenti, hogy tizennyolc év után ismét Jeff Waters énekel majd rajta. A zenekarral októberben Budapesten is ismét fellépő gitármester elárulta: cseppet sem volt könnyű ismét a mikrofon elé állnia.

„Sokkolt, amikor Dave bejelentette, hogy távozik”, mondta Dave Padden énekes leléceléséről Waters a Metal Talknak. „Tavaly decemberben közölte, hogy belefáradt ebbe az egészbe, engem pedig tényleg sokkolt, mert nekem ez az életem, ez a karrierem, és nem láttam előre, hogy ez bekövetkezhet. Emellett pedig remekül kijöttünk egymással, sosem vitáztunk. Megkérdeztem, hogy a pénz miatt? Több pénzt akarsz? Több gitárt akarsz? Akad nálam pár száz, szívesen adok… Mire van szükséged, mit tehetek érted? Vagy velem van bajod? Netán a zenével? Mi ez az egész? Ő meg azt felelte, egyik sem, nem a pénz, nem én. Egyszerűen csak utált már állandóan utazgatni. Az Annihilator utolsó három lemeze szép lassan felívelést hozott. 1996 és 2007 között igazi mélyponton voltunk, alig tudtunk túlélni. Más melókat is kellett vállalnom, hogy működhessünk, mindenfélét a stúdiómban, meg ilyesmiket. Az utolsó három Annihilator-lemez viszont jobb eredményeket produkált, aminek baromira örültem, és nem értettem, miért pont akkor akar Dave elemnni, amikor a legtöbb zenekarnak egyre kevesebb lemeze fogy, nekünk meg egyre több. Jó időket éltünk, egyre több fesztiválon játszottunk, egyre többet turnéztunk, többet voltunk jelen, többet endorserkedtünk, több időnk jutott a lemezfelvételekre is. Kaptunk egy rakás egyszeri ajánlatot is: ruccanjunk le Mexikóba fesztiválozni, meg ilyenek… És a fentiekkel még azzal együtt is tele lett a naptár egész évre, hogy mondjuk önállóan csak két turnét és két fesztiválkört vállaltunk. És Dave-nek ez már túl sok volt. Sokan két héten át sem bírnák ezt az életstílust, szóval nagy szerencsém van, hogy tizenegy évig itt volt velem, mert segített megmenteni a valagamat abban a pár évben, amikor énekes nélkül tuti elsüllyedtem volna. De tanácsokat is adott, bármit lehetett tőle kérdezni. Viszont az utolsó pár albumon így utólag már elmondható: nem akartam tudomást venni a dologról, de láttam, hogy már nincs annyira benne. És ha az énekes nincs benne, nem ír szövegeket, amire egyébként minden lehetősége megvolt, nehéz a meló. De nem szóltam neki, mert nem akartam elveszíteni.”

Waters pánikolása ugyanakkor csak pár hétig tartott, és ugyan elkezdett énekeseket keresni, végül – további énekleckék vételezése után – mégis ismét ő állt a mikrofon elé. „Arra gondoltam: mit énekelgetek magamban, amikor zuhanyzom, főzök, vagy a ház körül teszek-veszek? Nem Halfordot, Dickinsont meg Diót, hiszen nem tudom elnyomni a témáikat, ők a legnagyobbak, és egymillióból egy ember rendelkezik hozzájuk fogható adottságokkal. De majdnem – majdnem – képes vagyok Alice In Chainst, Ozzyt, Megadeth-t és Metallicát énekelni. Ennek a négy előadónak dudorászom folyamatosan a dalait. Persze nem klónozni akartam őket, de ebben a stílusban tudok énekelni. És ezek után stressz nélkül felénekeltem az albumot. Tudom, hogy ostobán hangzik, de úgy csináltam, mintha a zuhany alatt énekelnék, és ez működött is. Ha meghallgatod, amit a King Of The Killen csináltam, ami egy nagyon sikeres lemez volt, illetve az újat, nem feltétlenül az jut eszedbe, hogy ugyanaz a csávó énekelte fel őket.”

0603annihilatorcA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Suicide Society
02. My Revenge
03. Snap
04. Creepin' Again
05. Narcotic Avenue
06. The One You Serve
07. Break, Enter
08. Death Scent
09. Every Minute

A Magyarországot is érintő őszi Európa-turné In The Blood néven fut, Jeffék előtt az ausztrál Harlott és a kaliforniai Archer nyomul majd. A trió a Livesound szervezésében, október 19-én éri el Budapestet, az A38 Hajót.

 

Hozzászólások 

 
+4 #3 Tulus 2015-08-13 13:43
Nagyon szeretem Jeff-et, egy végtelenül szerény, szimpatikus metal fanatikus arc \m/
Való igaz, hogy az új dalban nem tetszett annyira a hangja, de ígérem, hogy több esélyt fogok adni!

Jó lesz az új lemez!
Idézet
 
 
+7 #2 valarmorgulisz 2015-08-13 09:11
Fasza gyerek Jeff. De, hogy képes lenne AiChainst énekelni...hát nem tudom. Még "majdnem" sem hiszem, hogy menne a Man in the box vagy i stay away vagy a nehezebbek közül valami. :D
Idézet
 
 
+8 #1 grandmagus 2015-08-13 08:51
Respect a kitartásért.Mint az öreg kattant Kanadai{Lips bácsi}
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.