Shock!

július 07.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Trouble: nyolc-tíz dal már kész a következő lemezhez

0805troubleMeglepő vagy sem, de máris igen jól áll a tavalyi The Distortion Field utódjával a chicagói Trouble. A zenekar a mostani állás szerint jövő őszre szeretné megjelentetni az új lemezt, természetesen továbbra is Kyle Thomasszal a mikrofonnál.

„Szerintem olyan nyolc-tíz dalunk van jelenleg a Trouble következő lemezéhez, és folytatjuk is az írást”, mondta a Metal Kaoznak Rick Wartell gitáros. „Szeretjük, ha van a tarsolyunkban pár extra, így aztán kiválogathatjuk a termésből az erősebb szerzeményeket. Úgy gondolom, a dalok közül sok már készen van, kisebb igazításokra van szükség itt-ott, de a dalszerzés teljes gőzzel halad, és közeledünk a célunkhoz.”

A dalok alapjait szokás szerint Rick és gitártesója, Bruce Franklin írja, Kyle Thomas énekes pedig ezekhez teszi majd hozzá a magáét. Wartell azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a frontember nagyobb szerepet kapjon a munkában. „Tudom, hogy Kyle-nak is akad pár nótája, amit meg akar nekünk mutatni, mi pedig nagy örömmel várjuk, hogy hallhassuk ezeket is, aztán majd meglátjuk, be tudjuk-e illeszteni őket az album egészébe. Kyle nagyon tehetséges arc, soha nem mondanánk egyből nemet egyetlen ötletére sem.”

Azt persze nem tudni, mikor jelenhet majd meg a Trouble következő lemeze, amely egyelőre csak simán The New One munkacímen fut, de céldátum már van. „Szeretném, ha 2015 nyarának végére felvennénk a lemezt, ősszel pedig megjelentethetnénk. Ezzel együtt persze tudod, hogy mennek a dolgok ebben a csapatban, szóval ez egy nagyon optimista verzió! De lőjük be akkor is ezt…”

Kyle-lal készített tavalyi interjúnkat itt olvashatod .

 

Hozzászólások 

 
+4 #1 Chris92 2014-08-05 11:07
Remek hír! Ne kapkodják el, ugyanakkor ne kelljen megint öt évet várni rá. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.