Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Torkon akarjuk ragadni a hallgatót, hogy az arcába köpjük a gyűlöletünket”

November 10-én új minialbummal jelentkezik a Sinsaenum. Joey Jordison, Frédéric Leclercq és Csihar Attila zenekara három vadonatúj dalt is feltesz az Ashes című EP-re.

0917sins

sinsaenum_cTavaly, Echoes Of The Tortured címmel adta ki első nagylemezét a Sinsaenum, amelyben Frédéric Leclercq (Dragonforce), Joey Jordison (ex-Slipknot), Csihar Attila (Mayhem), Sean Zatorsky (Dååth), Stephane Buriez (Loudblast) és Heimoth (Seth) egyesítette erőit. A zenekar november derekán egy Ashes című új EP-t jelentet meg, amelyen hat dal kap helyet: ezek közül hármat még sehol sem lehetett azelőtt hallani, két dal csak japán bónuszként jött ki hivatalosan, a hatodik pedig egy remix.

„Az Ashes a zenénk egy érettebb, dühösebb oldalát villantja fel", mondja a kiadványról Leclercq. „Sokkal dühösebbet. Azt akartuk, hogy a produkció is nyersebb legyen, itt nincs semmi udvariaskodás. Torkon akarjuk ragadni a hallgatót, hogy az arcába köpjük a gyűlöletünket. Ezzel az EP-vel most előreléptünk: a három új dalban jobban jelen van a blackmetalos hangulat, mint ahogy a szintetizátorok szerepe is jelentősebb, ezzel ráerősítenek a zenénk kísérteties oldalára. Nem félünk attól, hogy billentyűkkel, gépekkel kísérletezzünk: sok minden eredményezhet zenei sötétséget."

A dallista az alábbi:

01. Ashes
02. Monarch Of Death
03. 2099 (Heretics)
04. Degeneration
05. King Of The Desperate Lands
06. Dead Souls

A második Sinsaenum-album lehetséges megjelenéséről egyelőre semmit sem tudni.

 

Hozzászólások 

 
+5 #2 torta 2017-09-18 11:43
Remelem, ezekben tobb lesz a Csiharos resz, a foenekes valami iszonyuan gyenge...
Idézet
 
 
+22 #1 Kpkg 2017-09-18 10:40
„Torkon akarjuk ragadni a hallgatót, hogy az arcába köpjük a gyűlöletünket”

Mintha csak az egyetemi tanáraimat hallanám.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.