Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Testament: nyáron új lemez és frissülő koncertműsor

0123testamentAkár már idén nyáron megjelenhet a Testament új albuma. A zenekar ismét Steve DiGiorgio basszusgitárossal fut neki a munkálatoknak, miután a múlt héten ismét elváltak az útjaik Greg Christiannel.

„Az év első három-négy hónapját dalszerzéssel töltjük, és nyárra ki akarjuk hozni a lemezt”, mondta a Ghost Cultnak Chuck Billy énekes. „Nagyon jó lendületben vagyunk most, szóval nem akarunk lassítani: összerakunk egy új lemezt tíz dallal, aztán hadd szóljon!”

Chuck szerint a következő periódusban bekerülhetnek a zenekar koncertprogramjába olyan dalok is, amelyeket hosszú évek óta nem játszottak élőben, így például az 1997-es Demonic számai. „Gene mindig mondja, hogy játszhatnánk a Demonicról, de eddig még nem történt meg. Most azonban ez következik majd, mert jó ideje nem játszottunk róla semmit. Szívesen játszanám például a John Doe-t, vagy valami mást róla… Néha persze nehéz az ilyesmi, főleg, amikor nem főzenekarként játszol, és nincs annyi időd. A Lamb Of God turnén negyven percünk volt, szóval akkor ilyesmi szóba sem jöhetett. Hogyan választunk ki hat nótát a százból?”

A zenekar legutóbbi lemeze, a Dark Roots Of Earth 2012 nyarán jelent meg. Tavalyi magyarországi fellépésükről itt olvashatsz.

 

Hozzászólások 

 
+5 #1 Zoli 2014-01-23 11:22
Nekem még mindig az utolsó lemez a kedvencem, azt nehéz lesz felülmúlni! A Demonic már majdnem death metal, nem rossz, de én a thrash-esebb dolgokat szerezem tőlük
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.