Shock!

július 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Természetesen nem tudom utánozni Trevor hangját, és nem lehetek olyan, mint ő”

Szeptember 27-én jelenik meg a Metal Blade-nél a The Black Dahlia Murder tizedik stúdióalbuma, a Servitude. A zenekarnak ez az első lemeze Trevor Strnad énekes két évvel ezelőtti halála óta.

0614dahlia

Trevor Strnad énekes tragikus, 2022-es halálát követően sem állt le a The Black Dahlia Murder: Brian Eschbach gitáros jött előre a mikrofonhoz, míg a gitárfrontra visszatért hozzájuk Ryan Knight, aki 2009 és 2016 között már játszott náluk. „Sokat gondolkodtunk rajta, hogy ennyi volt-e, de egyikünk sem akarta ezt – indokolta a döntést Eschbach akkor. – Úgy gondoljuk, sok tennivalónk van még, és tudom, hogy Trevor is továbbvinné a csapatot, ha én tévedtem volna egy sötét, átláthatatlan ösvényre, és most nem lennék itt. Ez a zenekar nagyobb nálunk, és amikor végre elkezdtünk beszélni a dologról, egyből arra gondoltuk: oldjuk meg belülről, hátha Ryan is visszatérne, én meg teszek egy próbát az énekkel. Természetesen nem tudom utánozni Trevor hangját, és nem lehetek olyan, mint ő, de a lehető legtöbb igazságot szolgáltatok majd a The Black Dahlia Murder zenéjének. Végül is többször hallottam Trevort énekelni, mint bárki más ezen a világon..."

theblackdahliamurder_cA zenekar új lemeze ősszel jelenik meg a Metal Blade-nél Servitude címmel, az alábbi dalokkal:

01. Evening Ephemeral
02. Panic Hysteric
03. Aftermath
04. Cursed Creator
05. An Intermission
06. Asserting Dominion
07. Servitude
08. Mammoth's Hand
09. Transcosmic Blueprint
10. Utopia Black

A produceri és hangmérnöki feladatokat ezúttal is Brandon Ellis gitáros látta el. Az első előzetes dal, az Aftermath máris meghallgatható. A The Black Dahlia Murder nyáron Európában koncertezik. Magyar koncert sajnos nem lesz, de augusztus 9-én Bécsben vagy augusztus 13-án Salzburgban könnyen el lehet csípni őket. A zenekar legutóbbi lemeze a 2020-ban megjelent Verminous volt.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.