Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tavasszal jön az új Red Hot Chili Peppers: „Azt szeretnénk, ha fényt hozhatnánk a világba”

Április 1-jén új albummal jelentkezik a Red Hot Chili Peppers, amelyről máris meghallgatható az első dal. A zenekar – elvileg – Budapesten is fellép nyár elején.

0204rhcp

73 perces, tizenhét dalt rejtő új nagylemezzel jelentkezik tavasszal a Red Hot Chili Peppers. Az Unlimited Love-ot Rick Rubin producerkedésével készítette a zenekar, az első albumuk lesz John Frusciante gitárossal a 2006-os Stadium Arcadium óta, és a 2016-os The Getaway folytatásaként kerül a boltokba. „Egyetlen célunk volt: elveszni a zenében – mondja a zenekar. – Órák ezreit fordítottuk közösen és egyenként is a teljesítményünk csiszolására: ott voltunk egymás mellett, hogy tényleg a lehető legjobb albumot tehessük le az asztalra. Az isteni kozmoszra hangoltuk az antennáinkat, és rohadtul hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy ismét közösen lehetünk egy helyiségben, hogy újfent megpróbáljunk jobbak lenni. Napokon, heteken, hónapokon át hallgattuk egymást, írtuk a dalokat, jammeltünk szabadon, és óriási gondossággal, céltudatosan finomítottuk e jammelések gyümölcseit. Megbűvöltek bennünket a hangok, a ritmusok, a lüktetés, a szövegek és a dallamok. Azt szeretnénk, ha fényt hozhatnánk a világba, ha felemelhetnénk, összekapcsolhatnánk, összehozhatnánk az embereket. Az Unlimited Love minden egyes dala egy-egy arcunkat, a világmindenségről alkotott nézeteinket tükrözi. Ez a mi életünk küldetése. Dolgozunk, koncentrálunk, felkészülünk, így amikor megérkezik a leghatalmasabb hullám, fel tudunk pattanni a hátára. Az óceán ezúttal igazán hatalmas hullámmal ajándékozott meg bennünket, ez a lemez pedig életünk összegző lovaglása ennek tetején."

rhcp_cA dallista az alábbi lesz:

01. Black Summer
02. Here Ever After
03. Aquatic Mouth Dance
04. Not The One
05. Poster Child
06. The Great Apes
07. It's Only Natural
08. She's A Lover
09. These Are The Ways
10. Whatchu Thinkin'
11. Bastards Of Light
12. White Braids & Pillow Chair
13. One Way Traffic
14. Veronica
15. Let 'Em Cry
16. The Heavy Wing
17. Tangelo

A Black Summer című dal máris meghallgatható. Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, a Red Hot Chili Peppers – legnépszerűbb felállásában először – június 15-én Budapesten, a Puskás Arénában koncertezik. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#14 Lipi 2022-02-05 17:09
Nekem speciel tetszik.Igaz csináltak már ilyet, de nekem a Klinghofferes időszak után üdítő volt végre egy klasszikusabb Chilit hallani, úgyhogy remélem a lemez is ilyesmi lesz.
Idézet
 
 
#13 Eugen 2022-02-04 21:37
Ilyen sablonos valamire már RHCP dalgenerátort lehetne írni.
Idézet
 
 
#12 nikfisz 2022-02-04 20:43
A Dirty Black Summer azért jobb szám vóót!
Idézet
 
 
#11 terpeszherpesz 2022-02-04 19:46
Tipik RHCP és a By the way album óta, szerintem a legjobb zenéjük! A solo meg megaatom!!! Nagyon várós :)
Idézet
 
 
#10 goodbye 2022-02-04 19:22
Most olvasom a 7. hozzászólást. A Hardwired szerintem kb a kreatív mélypont megzenésítése, úgyhogy nagyon remélem, hogy w cikkben említett lemez annál azért jobb lesz. A korai lemezeiken kívül eddig minden tetszett tőlük.
Idézet
 
 
#9 Dead again 2022-02-04 18:02
Nekem feldobta a reggelemet ez a hír, meg a dal, nagyon várós.
Idézet
 
 
#8 goodbye 2022-02-04 16:00
Elmegy, de semmi rendkívüli. Azt mondjuk muszáj leírnom, hogy az ő munkásságukból pont azok a lemezek tetszenek, amiken rádióbarát dalok voltak.
Idézet
 
 
#7 Vastestvér 2022-02-04 12:03
Már megint ez a fisi-fosi hugyi-bugyi tingli tangli. El se hiszem, hogy ugyanez a négy ember hozta össze a Blood Sugar Sex Magik-et. Tudom, hogy öregebbek, de még a negyvenhárom kreatív válságon átesett Metallica is kiszült magából egy Hardwired-et. Komolyan mondom, hogy Paul McCartney 70 felett is izgalmasabb zenéket készít, a 2013-as NEW albuma százszor izgalmasabb és keményebb is ennél.
Idézet
 
 
#6 pumpika666 2022-02-04 11:35
nem rossz ez, mondhatnánk, ha nem 20 éve kb ugyanazt próbálnák elsütni :(
a californication még jó volt, aztán uncsik lettek, írtak persze pár óriási slágert azóta, de akkor is...nem akarom, hogy leolvasszák az arcomat, de azért ez a tingli-tangli kicsit sok már, középen a szóló azért jólesően simogatja az ember dobhártyáját
Idézet
 
 
#5 ddrum77 2022-02-04 11:21
hogy nem unják magukat halálra a próbateremben ettől a langyos prüntyögéstől...
Idézet
 
 
#4 u-dash 2022-02-04 11:07
Tudom, hogy a hangzashoz semmi koze, de ez a bajusz.....
Idézet
 
 
#3 NOLA 2022-02-04 09:58
Nem vagyok egy nagy Chillis, de szerintem ez egész rendben van. Igaz, hogy ez is ugyanolyan lagymatag mint az utóbbi években bármi toluk, de ez legalább kicsit más és jó maga a DAL. A The Gateway-nél csak jobb lehet :-)
Idézet
 
 
#2 szl 2022-02-04 08:52
Ez alapján ez már megint valami tingli-tangli rádiópop chili lesz, nem csíp ez már régóta sajnos :(
De ne legyen igazam.
Idézet
 
 
#1 bogar 2022-02-04 08:46
A beharangozó szöveg alapján vagy megint cuccoznak, vagy ez lesz életük lemeze.
Vagy mindkettő egyszerre!:-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.