Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Szó szerint a halálból hozták vissza az orvosok Mantast

Nyitott szívműtéten esett át a hónap elején Jeff Dunn, azaz Mantas. A Venom Inc. gitárosa már jobban van, és jelenleg lábadozik.

0530mantas

Április 30-án, portugáliai otthonától nem messze, épp egy gyógyszertárba menet rosszul lett Jeff Dunn, azaz Mantas, a Venom eredeti és a Venom Inc. jelenlegi gitárosa. Amikor mentőt hívtak hozzá, kiderült, hogy két szívbillentyűje is elzáródott, majd gyorsan el is veszítette az eszméletét. „Utólag azt mondták, hogy a mentősök és az orvos több mint öt percen át küzdött azzal, hogy visszahozzanak. Tulajdonképpen meghaltam. Amikor stabilizálták az állapotomat ahhoz, hogy szállítani lehessen, Leiriába, a szívgyógyászati részlegre vittek, ahol megkíséreltek behelyezni egy sztentet az artériák elzáródásának feloldására, de nem jártak sikerrel. A következő lépés egy dupla bypass volt", idézi fel a történteket az 57 éves gitáros.

Mantas jelenleg már otthon lábadozik, és mindenkinek köszönetet mond, amiért megmentették az életét, illetve mellette álltak az utóbbi hetekben – köztük zenésztársának, Tony Dolannek is, aki azonnal repülőre ült, miután értesült a történtekről, és meglátogatta barátját. Egyelőre természetesen még nem tudni, mikor állhat ismét színpadra Jeff, aki nemrég Budapesten is fellépett a Venom Inc. soraiban.

 

Hozzászólások 

 
+7 #2 19EmpEroR75 2018-05-30 16:55
Mielőbbi gyógyulást Mantas!
Idézet
 
 
+7 #1 Tulus 2018-05-30 14:46
Jobbulást Mantas \m/
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.