Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Szétment az AOR alapcsapat klasszikus felállása

Kilépett az Asiából Steve Howe gitáros, vagyis több mint hat évnyi közös munka után ismét szétrobbant minden idők egyik legsikeresebb progresszív/AOR csapatának klasszikus felállása. Howe a jövőben nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a Yesre, saját csapatára és önálló projektjeire.

Nem fut valami jó szériát az Asia az utóbbi hónapokban: a csapatnak decemberben egy teljes angol turnét kellett törölnie Carl Palmer dobos egy súlyos gyomorfertőzése miatt, most pedig Steve Howe gitáros jelentette be kilépését. „A zenekar és én is köszönetet mondunk a rajongóknak azért a lelkesedésért, amit az eredeti Asia tagok újjáalakulását követően tanúsítottak", áll Howe nyilatkozatában. „Tovább folytatom a zenélést a Yesszel, a triómmal, illetve a szólóban végzett tevékenységeimet is, barátaimnak pedig további sikereket kívánok!"

Az Asia 1981-es alapfelállása, azaz Howe, Palmer, Geoff Downes billentyűs és John Wetton basszer/énekes 2006-ban állt ismét össze. A kvartett által készített 1982-es első Asia album kora egyik legsikeresebb rocklemeze volt a Heat Of The Moment és az Only Time Will Tell daloknak köszönhetően: kilenc (!) héten át állt az amerikai listák első helyén, és több mint 10 millió példányban kelt el világszerte. A folytatás, az 1983-as Alpha ugyan sikeres volt, de meg sem közelítette ezeket az eredményeket, így az eredeti négyes szétvált, és egészen a 2008-as Phoenixig nem készítettek közösen új anyagot. Ezt 2010-ben követte az Omega, az Asia legutóbbi lemeze tavaly jelent meg XXX címmel.

Egyelőre nem tudni, kit állítanak Downes-ék Howe helyére, de az már biztos, hogy a gitáros márciusban az Egyesült Államokban turnézik a Yesszel, a programban három megkerülhetetlen progresszív rock alapmű, az 1971-es The Yes Album, az 1972-es Close To The Edge és az 1977-es Going For The One teljes anyagaival.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.