Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Stúdióban a Sevendust: „Ma is szeretjük egymást, tesók vagyunk”

Megkezdte új nagylemezének felvételeit az amerikai Sevendust. A zenekar a Rise Recordsnál adja majd ki a következő albumot valamikor jövő év első felében.

0709sevendust

Máris stúdiózik a Sevendust, akik legutóbb 2015-ben, Kill The Flaw címmel hoztak ki új dalokat. A zenekar következő albumának producere Michael „Elvis" Baskette. Lajon Witherspoon énekes korábban úgy nyilatkozott: a zenekar egységesebb, mint valaha. „Igazi varázslat, amikor mind egy helyiségben zenélünk", fogalmazott a frontember még nyáron a The Washington Timesnak. „Olyan, mintha megint ugyanazok a 17-18-19 éves srácok lennénk, akik csak azt csinálják, amit imádnak, és pont ez a zenélés lényege. Ma is szeretjük egymást, tesók vagyunk. És persze harcolunk is, elküldjük egymást a francba, de végül mindig rájövünk, mennyit haladtunk előre, és hogy nagy ostobaság lenne valaha is magától értetődőnek venni ezt az egészet. Főleg, hogy mindnyájunknak családja van – és nemcsak az otthoni család, hanem egy olyan család is, amely velünk együtt nőtt fel, és hosszú évek óta ott áll mögöttünk. Nekik sem okozhatunk csalódást."

Az egyelőre cím nélküli anyag megjelenése 2018 tavaszán várható.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.