Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Slayer: még sehogy sem állnak az új lemezzel

Nincs jó hírünk a Slayer híveinek, mert nagyon úgy fest: a thrash királyai gyakorlatilag semmit sem haladtak az új album munkálataival az utóbbi időszakban. Kerry King szerint mindez megint elsősorban Rick Rubin kiadóval kapcsolatos kavarásainak köszönhető, de nem kell aggódni, 2013-ban biztos kijön a lemez. Mi azért nem mernénk fogadni erre…

„Két dalt felvettünk tavaly májusban, ezeket csak meg kell keverni”, mondta King a NAMM-on Eddie Trunknak adott interjújában. „Van egy másik, amiből már csak az ének és a szóló hiányzik, és Dave-vel dolgozunk egy teljesen új témán is, amit még nem is demóztunk fel. A fennakadás, ami a jelek szerint most már minden lemezünknél elérkezik, megint azért van, mert Rick Rubin változtatni akar a terjesztési hálózaton. Vagyis most várakozunk, amíg nem köt ki valahol. Valójában egyébként nincs most szerződésünk sem, de azt tervezzük, hogy Rickkel maradunk. Mikor mindez elrendeződik, megkezdjük a felvételeket. Nagyon kényelmesen mondhatom, hogy idén meg fog jelenni a lemez.” A két felvett dal címe Chasing Death és Implode, és tavaly még egy EP-n akarták kihozni őket, de egyelőre nem tudni, ez egy létező terv-e még, vagy elvetették.

A beszélgetésben természetesen Jeff Hanneman egészségi állapota is felmerült. „Nem akarom, hogy furcsán hangozzon, amit mondok, de amikor nem vagyunk turnén, mindig szétszóródunk. Ez nem azért van, mert utálom, hanem mert elegem volt belőle! Tommal sem szoktunk beszélni, csak Dave-vel, de vele is csak azért, mert folyamatosan próbálunk. Amikor nem turnézunk, megpróbálok kikapcsolódni, és Kerry, nem pedig Kerry King lenni. Amit tudok, az annyi, hogy még mindig próbálja alapszintre hozni magát.” Ami Hanneman szerepét illeti az új albumon, a helyzet nem változott, vagyis a gitáros a jelek szerint teljesen kimarad a következő Slayer lemez munkálataiból. „Ha odáig jutunk, nekem is elég anyagom van, de nyitott vagyok”, mondta King. „Amennyiben Jeff felbukkan némi új anyaggal, remek. A gitárokat én fogom feljátszani, de évek óta én játszok fel minden gitárt, kivéve Jeff szólóit.”

A Slayer február 23-ától ismét koncertezik, méghozzá az ausztrál Soundwave fesztiválturnén, a fentiek alapján minden bizonnyal megint Gary Holttal Hanneman helyén. Nyáron már biztosan ott lesznek egy sor európai rendezvényen, hozzánk legközelebb a mostani állás szerint Graz mellett, a Seerock Fesztiválon lehet elcsípni a zenekart június 22-én, ahol a Motörhead előtt lépnek színpadra. Az is eldőlt, hogy augusztus első felében szintén Európában koncerteznek: a finn Jalometalli, a norvég Oya és a brit Bloodstock már biztosan büszkélkedhet a jelenlétükkel, de újabb állomások is várhatók.

A bandához kapcsolódó hír, hogy Dave Lombardo dobos és a lassan félig-meddig már Slayer tagnak is tekinthető Gary Holt új projektet hozott össze Nick Oliveri basszusgitárossal és Casey Chaos énekessel. Valamikor elvileg itt is lesz lemez, de hogy a Slayerhez képest mikor, az még rejtély.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 Sárvári Gábor 2013-02-03 12:38
Ez meglepő. Tavaly nem erről volt szó . . . . Hanem arról hogy 9 nótán dolgoznak . . . . . Meg hogy majdnem kész! Erre kiderül hogy sehol se vannak! Mit kamuztak akkor tavaly?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.